Amikor a japán kultúrára vagy magukra a japán emberekre gondolunk, automatikusan a harmónia, a hihetetlen engedelmesség-tudat, a tradíciók követése és a mérhetetlen szorgalom jut eszünkbe.
Szépen és kedvesen mosolygó japán nők és férfiak, akiknél úgy tűnik minden rendben és semmi sem háborgatja tökéletes életüket. Európai szemmel nézve tényleg úgy tűnik, hogy a megtestesült konfliktusmentes ország az övék, igaz ezt Japán szereti is a külvilág felé kommunikálni. Persze azt mindenki tudja: olyan, hogy probléma mentesség nem létezik, csak sajátos - országonként más - kulturális megoldások születnek rájuk. Japán egyik legnagyobb problémája - mint ahogy Európában is - a társadalom elöregedése és a tradicionális családok (több generáció élt régebben együtt) szétesése. Ez jelenti a legnagyobb kihívást a japánoknak. Ami nagyon fontos, rengeteg a társ nélküli fiatal, mert kevés a frigyre lépési kedv és ergo ebből következik, hogy a gyerekvállalási hajlandóság is alacsony. Házasság nélkül a japánok egyáltalán nem vállalnak gyereket.
Ennek az oka: a társadalmi elvárás és a törvények.
Itthon - nem mintha hallgatóznék - sokszor hallom, akár sétáló kismamáktól vagy szülőktől és az aktuálpolitika is rendszeresen foglalkozik azzal, hogy milyen könnyítéseket és támogatást kapnak és mire van még szükségük családoknak.
A kulcsszó itt támogatás, ami nálunk van és Japánba nincs!
Ugye milyen érdekes? Ázsia vezető gazdasági hatalmának a családpolitikája
egy szülőre teszi a hangsúlyt: mégpedig az apára. Az oka a sajátos kulturális berendezkedés, ami még mondhatni a “szamurájokig “ nyúlik vissza.
Erősen patriarchális lehetne a család berendezkedésük … de mégsem az.
Mondhatni, az otthon az tényleg az asszony birodalma, a férj pedig, küzd és harcol, hogy fenntartsa az életszínvonalukat.
Ahogy egy nőről kiderül, hogy állapotos, akkor “nem kötelezően”, de fel kell mondani a munkahelyén, függetlenül attól milyen pozíciót töltött be. Ugyanis a legtöbb vállalat nem fizeti a szülési szabadságot. Viszont az élet és a gyerekek iskolái nagyon sokba kerülnek, ezért az hogy csak az apa keres az felejtőssé válik, bár így is ő marad a főkereső. Az édesanyák is vállalnak munkát, de anyaként csak részmunkaidőben helyezkedhetnek el, ami Japánban sajátoson működik. A részmunkaidő után egyharmad jövedelem jár, de igazából 8 órát dolgoznak
Ebből következik, hogy soha senki nincsen otthon. A szülők dolgoznak, a gyerekek iskolában, sokszor hétvégén is.
Alapjában véve nem találkoznak egymással, főleg akkor nem, ha anya is a “részmunkaidős” nyolc órájátt tölti a munkahelyén. Még így is több időt van gyerekkel, mert itt hagyományosan a nők nevelik “közvetlenül” a gyerekeket.
Az apák szinte soha sem találkoznak a gyerekekkel, maximum hétvégén.
A japán apák szinte életük minden idejét a cégüknél töltik, és ehhez járul hozzá
az utazás is, ami szintén rengeteg időt von el az életükből. A magyarok is sokszor olyan munkát választanak, ami földrajzilag távol esik a lakóhelyüktől.
Ez egy fontos párhuzam, de figyelembe kell venni a mérteket.
Tokió hatalmas. Ebben a városban mindenki nagyon hosszú időt tölt el utazással és ingázással, mert a város óriási és lakosainak lélekszáma több mint 17 millió! Az ingázók átlagosan 3 órát utaznak minden nap a fővárosba, de még a tősgyökeres tokióiak is 2 órát töltenek a vonatokon és más tömegközlekedési eszközökön.
Japánban minden a munkaidő hosszúságát szolgálja. Mikor említettem, hogy egy japán apa elsősorban a cégének embere, ezt a megfogalmazást konkrétan is kell venni. Létezik bizonyos ellensúlyozás a vállalatok részéről, ami nekem egy kicsit érdekes, mondhatni szokatlan. Például a napi 9 órát dolgozó családfőnek a vállalat állja a frissen mosott férfiingek számláját, amit ki is vasaltatnak.
Viszont itt jön be a vállalati kultúra másik oldala is: addig tart a munkaidő, amíg a főnök nem áll fel az asztalától. Ha munkamánias a vezetőnk - az lenne az unikum
ha nem így lenne - akkor nem sok esélyünk van, hogy normális időben hazaérjünk
és együtt vacsorázzunk a családdal. Mikor ők felkelnek a család még alszik és mire hazaérnek már ismét mindenki lefeküdt, hiszen másnap iskola van. Ebben az a szomorú, még ha akarnának, akkor sem tudnak találkozni velük, mert a japán munkarend nem 8 hanem 9-10 óra, de könnyen átlépheti a 12 órát is. Ezért van az, hogy egy japán apák nagyon keveset találkoznak a gyerekeikkel. Nagyon kevés időt tudnak együtt tölteni és a statisztikai adatok szerint a házastársak egymást közt
napi szinten mindössze csak 9 percet beszélnek!
Apa rengeteget dolgozik, de hiába keresi a pénzt, nincs ideje rá, hogy igazán foglalkozzon azzal, hogy mikor és mennyit raknak félre és mire kell költeni és mire nem. A japán feleségek ezért rendszeresen félre teszi a férjeik fizetésének egy részét, amit a cégek a feleségek bankszámláira utalnak. Igen jól olvastátok, a férj fizetése nem a tulajdon bankszámlájára megy, hanem asszonyéra. Érdekes megoldás, bár nem újkeletű. A szamurájok idején minden gazdasági és pénzügyi kérdést a szamuráj családok női tagjai intéztek.
Tehát ez a régi szokás ugyan úgy megmaradt csak modern környezetben alkalmazzák. De miért is van ez így?
Mikor egy nő férjhez megy (még most is) lemond a társadalmi szerepvállalásról, de
a japán törvények azzal kárpótolják, hogy cserébe ő lesz a család kincstárnoka. Japánban a feleség hordozza az összes terhet a gyerekneveléssel, a család irányításával és a háztartás igazgatásával kapcsolatban(szó szerint!) , míg férj
és apa az anyagi fedezetet nyújtja hozzá.
Létezik egy nagyon érdekes történet az “ otthoni gazdasági miniszter asszonyokkal” kapcsolatban, ami egészen a 90-es évek közepéig fennállt, mint helyzet. Ebben az időszakban - tehát a 90-es évek Japánjáról beszélünk - a férjek csak házastársuk aláírásával és beleegyezésével nyithattak saját külön bankszámlát vagy lehetett külön hitelkártyájuk! Ennek egyszerű oka volt, mivel az anya neveli a gyerekeket és ezzel gondoskodik a munkaerő utánpótlásról ( mi másért), ezért neki kell adni a pénzt.
Apaként foglalkoznod kell gyermeked jövőjével és anyagi támogatásával, és mivel egy gyermek felnevelése Japánban konkrét anyagi csőd, ezért még több túlórát kell vállalnod, hogy a legjobb iskolák és különórák elérhetőek legyenek gyermeked számára. A családi költségvetés több mint egyharmadát tesz ezt ki. Ha egyetemre is megy a család kicsi kincse, az még többe kerül, mert az egyetemi előkészítők mind magánsulik, viszont szükségesek a jó felvételihez.
Mi marad a japán apának?
A mindennapi robot, de igyekszenek - főleg az utóbbi évtizedben- több időt együtt tölteni a gyerekeikkel. A japán szülők híresek arról, hogy mindenük a gyermekük. Létezik egy urban legend mondás, miszerint : a japánok iskolás koruk előtt és nyugdíjas éveikben csinálhatják azt, amit igazán szeretnének.
Azt hinnénk, hogy nagyon szigorúak velük, de ha betekintesz egy család esti rutinjába - ahol végre előbb jött haza apu - akkor láthatnád, hogy egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy ki a szülő vagy a gyerek. Együtt bohóckodnak, együtt fürdik az egész család ( ami szerintem teljesen normális) és együtt is játszanak, egészen a következő nap reggeléig. Akkor mindenki felölti a hétköznapi arcát és elindul a munkahelyére. Mintha semmi sem történt volna. Az iskola és a háztartási pénzügyi kihívásai mellett van még egy fontos feladata a családfőnek: gondoskodni kell a nagyszülőkről.
Bizony, ez természetesnek gondoljuk, de az igazi nehézség ebben főleg az, hogy Japán csínján bánik a szociális juttatásokkal. Tehát a férj feladatai anyagilag támogatni a szüleit - közvetlenül ez a feladat a feleségre hárul - és ha maradt még pénz, akkor a feleség idős szülei jönnek. Persze, a felség is segítheti saját szüleit külön.
Japán szociális ellátási logikája a következő (ez azért fontos, hogy megértsük miért nehéz családfőnek lenni itt ): Apa biztosítja a gyermek anyagi támogatását és Anya neveli a gyereket. Apa és Anya vállalja ennek minden költségét (nincs gyed, gyes, tanszertámogatás), kezdve az oktatatással, a sporttal, különórával-és a későbbiekben az esküvő költségeit is. Cserébe, ha gyerkőc keresőképes lesz,
mindkét szülőről gondoskodni köteles, hisz így fizeti vissza az oktatási költségeket.
Nem könnyű apaként és családfőként megfelelni a társadalomnak. Főleg egy olyan országban, ahol a gyengeségekről, bajokról nem beszélünk és az érzelmeinket elrejtjük. Apaként nem csak a családodért dolgozol, hanem a szüleidért, a feleséged szüleiért, a vállalatért és Japánért. Ugyan ezt megtették érted szüleid is, tehát van mit törleszteni konkrétan és átvitt értelemben is.
Utolsó kommentek