Mi is az a szusi?

Valószínűleg mindenki rögtön rávágja , hogy “az a kis algás-rizses izé ", amiben nyers hal van”. Nagyjából fedi is a valóságot, de jobb tisztázni bizonyos fogalmakat, ha egyszer el is szeretnénk készíteni őket. A szusi ecetes főtt rizst jelent, amit különbözőféleképpen formáznak és töltenek meg. Bizony többesszámot használtam, mert a szusik egyébként makizusik, amelyek a következő típusokat foglalják magukba:

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

a   futomakit, a hosomakit, az uramakit, a temakit.

De ideetartozik még:  gunkan és a nigiri is. 

 

A noriról:

a nori tulajdonképpen egy alga fajta, amit igen régóta termesztenek a japán kikötőkben.  Régen, mikor még nem létezett az ipari alga szaporítás, a kikötők oszlopairól, deszkáiról és a hajókról kaparták le a norit. Akkor is és most is vékony lapokra préselték az algát és megszárították. Az európai és amerikai fogyasztás
miatt bizonyos norikat nem szárítanak, hanem megpirítjanak, mert így más
ízvilágot kapunk, és egyben jobban is fogy ezekben az országokban.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

Japánban nem feltétlenül pirítják az alga lapokat, valamikor csak megszárítják és bepácolják szójába vagy teriyaki szószba.

Az  makizusik - mint ahogy előző blog bejegyzésemben is írtam - elkészítése nem nehéz, csak szükségesek hozzá bizonyos eszközök. Mint a szusi szőnyeg,  a szusi tekerő, az alapanyagok és egy éles kés.

Hogyan is épülnek a makik?

Rengeteg féle makival lehet találkozni.

 

Vegyünk például egy klasszikust : a futomakit (太巻, 'vastag/nagy tekercs').

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

A futomaki érdekessége, hogy a nem szükséges különleges alapanyagok beszerzése hozzá, hanem elég csak az, ha szétnézünk a kamrában. Mivel nálunk a spájzban nem biztos, hogy találunk shiitake gombát vagy szárított kanyyvot (tök csíkok),
ezért válasszunk olyan összetevőket, amikkel “otthonosabbá tesszük” a futomakit.
A norin kivűl szükséged lesz hozzá: mézre, chili szószban párolt lazacra ( ha csirke van kamrában az is jó, ha már kaviár nincs) , krémsajtra  és avokádóra.

A futomaki 3-5 cm átmérőjű lesz, gyakran vegetáriánus stílusban készítik el, de vannak olyan futomakik is, amikbe lehet tenni húst.  Elsőnek megpárolod a lazacot/csirkét egy kis csilivel, majd ha ez kész, akkor a mézet is összekevered
egy kis szója szósszal, majd ráöntöd a chilis a párolt lazacra/csirkére.
Kiteríted az eszközöket és elsimítod az előre elkészített szusi rizst. Majd szépen rápakolod a chilis feltétet, a krémsajtot és előre felvágott avokádót. Feltekered, felvágod és fel is szolgálhatod.

A hosomakit hasonló ízesítéssel készítik mint a futomakit, csak jóval vékonyabb a tekercs és rendszerint előételként vagy valami mellé “köretként” fogyasztják.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika


A hosomakinak  sok típusa van (legalább 7), viszont ebből a sokból 1 nagyon egyszerű, mondhatni igazi gyors makika. Annyit teszel csak, hogy fogsz egy tonhal konzervet és majonézt, megfűszerezed ahogy neked tetszik és betekered hosomakinak. Kész is a cunamajomaki (ツナマヨ巻) ! 

Úgy működik , mint a szalámis szendvics. Körülbelül. :D

Az uramakit kifordított makizusinak is lehetne nevezni, mert itt a rizs az kívül van.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

A felgöngyölése is fordítva működik. Elsőnek nem a norit helyezzük a szusi szőnyegre, hanem egy méretre vágott fóliát. Arra helyezzük rá a norit , majd a szusi rizst is. Miután elegyengettük a rizst a norin, fordítsuk meg úgy hogy a nori legyen felül.  Értelem szerűen így a rizs kerül a fólia felé.  Azt, hogy mit teszünk bele tényleg csak rajtunk múlik. Ha szereted a tengeri kütyüket(rák,polip) tegyél bele azt, ha marhát vagy más vörös húst szeretnél , akkor választhatod azt is. Nekem az egyik kedvencem a füstölt lazacos philadelphia krémsajtos uramaki. Legyen nálad: füstölt lazac (elismerésem, ha te magad füstölöd meg. Éljen a DIY! ). avokádó, sárgarépa és póréhagyma.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technikaMost a rizs van alul és a nori felül, de mielőtt megfordítanánk szórjuk be  a rizst szezámmaggal. Beszórtuk; fordítsuk meg.
 szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technikaTegyünk akkor a norira P. krémsajtot, az előre beszerzett füstölt lazacot. Vágjuk fel az avokádót és helyezzük rá a sárgarépával és a póréhagymával együtt. Kenjük be egy kis wasabival  és kezdjük el szépen felgöngyölni. Vágjuk fel és gyömbérrel, szójaszósszal tálaljuk.

A makizusikat a temakival zárom, amelynek a jelentése “kézi tekercs szusi”(手巻).

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

Többnyire kúp formájúra tekert nori megtöltve mindenféle finomsággal. Ez az egy makizusi, amit kézzel esznek. A temakival az a helyzet, hogy ha például vendégeket vársz, akkor legcélszerűbb a vendég szállingózása előtt 1 órával megcsinálni. Utána minél előbb megetetni velük, mert ha később kerül sor erre a tevékenységre, akkor nehéz lesz átharapni. A nori veszít a nedvességéből és kényelmetlen, meg nem … lesz finom. Tehát ez egy időzáras makizusi!

Hogyan tekerjünk temakit?

A temaki kinézete kicsit hasonlít a burrito -ra azzal különbséggel, hogy itt a alga helyettesíti a kukorica lepényt. Az alapanyagokat megsütjük/ főzzük,aztán csak egyszerűen beletekerjük a nori lapokba. A teamkiban is az a  jó, hogy azt teszel bele, amit szeretnél és 10 perc alatt meg is van.

Nézzünk meg akkor, mit  is lehet kezdeni vele! Temaki  2 személyre! Nyers hal nélkül!

Hozzávalók:

  • fél csésze szusi rizs

  • 1 lap nori( később félbe vágjuk)

  • a töltelék ami szabadon választható, de én most segítek a döntésben.
    Ha szeretnétek, vehettek előre megfűszerezett és füstölt/ pácolt lazacot, tonhalat, tőkehalat, pisztrángot.

  • kaviár (vörös vagy fekete)

  • 1 japán uborka (érdekessége, hogy nincsenek benne magok és az íze hasonlít a sárgadinnyéjére ). Ha nincs, akkor jó a sima kígyóuborka!

  • shiso (ázsiai fűszer, a menta családhoz tartozik. Erős, de nem menta ízű fűszer)

  • japán retek csíra vagy csak japán retek.

  • 2 ecetes uborka (takuan)

  • 1 avokádó

  • 1 sárgarépa

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

Vágd fel hosszába a halakat és a zöldséget. Vágd ketté az alga lapot és tegyél bele - laponként - 1-1 kanál szusi rizst, majd a felvágott feltéteket:  shiso levél, uborka, hal és daikon retek.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

Hajtsd fel a nori bal alsó sarkát, és alkoss belőle  kúpos formát. Helyezz a nori tekercs jobb sarkába egy kis rizst. Ez lesz a “ragasztó”, mert így a tölcsér nem fog szétesni.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

 Tálaljuk pácolt gyömbérrel, isabival és szójaszósszal.
szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

A gunkan és a nigiri

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

A szusifajták különbözősége az egyes feltétekből vagy töltelékekből ered, illetve a módból, ahogy ezekből összeállítják az ételt. Ugyanazokat az összetevőket hagyományos és modern módon is össze lehet rakni.

A nigirizusi rizsből formált gombóc, amit szoktak ovális vagy négyzet alakúra formálni.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

Tehát igaziból nem gombóc, hanem ahhoz hasonló formája van. Lényeg a lényeg : a rizst megformálják, feltét kerül rá (rendszerint tenger gyümölcsei és különféle halak) és ízesíteni szokták wasabival is. Talán a nigiri a legegyszerűbb szusik egyike, ezért készítsünk lazacos nigirit!

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

Ami kell hozzá: 2 csésze szusi rizs,  200 gramm lazac filé, pácolt gyömbér, wasabi, szójaszósz. A halfilét vágjuk laposra és tegyük rá a wasabival megkent rizsre. Nem sózzuk  meg, hanem tálaláskor külön teszünk ki sót egy kis tálba a szójával együtt.

A nigirzusinak létezik egy másik változata is ez gunkan szusi. Jelentése csatahajó-tekercs a formája miatt, ami a japánokat egy csatahajóra emlékezteti.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

A gunkan ugyan úgy formálják mint a nigri.-t csak belseje és a külleme egy picit más. A gunkan elkészítéséhez nori csíkokat használnak és átkötik, mert a belseje rejti a finomságokat. Általában kaviár, natto (nyers szójabab), majonézes kukorica (imádják a majonézt), lágy fürjtojás vagy darált hús kerül bele. A kaviárt én nagyon szeretem, tehát készítsünk kaviáros gunkant, cirka 30 perc alatt megvagyunk!

Kelleni fog hozzá:

4 lap pirított nori (8 személyre lesz)

8 evőkanál kaviár

wasabi amennyit szeretnél

Az adagokból ovális gombócokat formázunk. A gombócok köré óvatosan egy-egy hosszában kettévágott norit  tekerünk, a felesleget konyhai ollóval levágjuk. Így esztétikus. A csík végét ecetes vízzel megnedvesítjük, és a két végét összetapasztjuk.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika

A tetejére egy-egy pötty wasabit , majd 1 evőkanál kaviárt teszünk.  A maradék hozzávalókból elkészítjük a többi sushit. Szójaszósszal, savanyított gyömbérrel tálaljuk.

szusi fajták nori szusi készítés 6 fajta szusi típus egyszerű technika


A szusi a lehetőségek tárháza a  gasztronómia szempontjából. Esztétikus, finom és gyorsan elkészíthető. Tényleg csak a részletekre kell figyelni és a friss alapanyagokra, mert a szusikat alkotásra tervezték.