A kulturális  szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál,de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogunkban a gesztusokat jártuk körbe,de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.  Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, még is érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – ami lehet verbális vagy non-verbális kommunikáció – ha egy idegen országba szeretnénk  a kapcsolatainkat elmélyíteni.

Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben előre visz a céljainkhoz.

A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta  a Japán
gazdaság nulláról épült újjá (ne felejtsük el a Hirosimát és Nagaszakit sem)   jelentősen modernizálódott az ország átvéve a nyugati szokásokat és talán úgy tűnik hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok
a szigorú szokások és  szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek.

Elmondható, hogy a japánok  nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást. Igazából elvárják,de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez. Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság,feltétlen engedelmesség és ami
igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel ez megint egy merev dolognak tűnik,de nézzük azt az oldalát,hogy mennyivel gördülékenyebben
menne minden,ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak.

Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak
lenni ,mikor nem akarnak. Ennek oka ,hogy a nyelvük sem engedi(nyelvtanilag lehetetlen),mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk
a barátunk édesanyjával  vagy a barátinkkal a kávézóban. Erre van egy külön mondat szerkezet típus. A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni, de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket.
 

Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.

A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet,vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva,utánozni.