Bakaneko Fesztivál

A bakeneko ( " alakváltó szellem macska" ) legendái több száz éves múltra tekintenek vissza a Japán kultúrában és mondavilágban.
 

A macska szellem két módon kapcsolódik be az emberek világába :
vagy árt ( őket nekomata-nak nevezzük,  amely akár a lelkedet is felfalhatja) vagy támogató jelleggel, amolyan bölcs tanácsadóként vagy szerencsét hozó szellemként társul az emberekhez macska és ember alakban is. 

A japánok úgy gondolták és gondolják ma is, persze modern igényeket számításba véve, hogy a macskákfüggetlensége és titokzatossága különleges erővel bír, azon kívül nagyon 
hasznosak, mert elkapják a rizsföldeken grasszáló egereket és patkányokat, de még is 
megőrzik függetlenségüket az embertől. A misztikus háttér abban keresendő, hogy a régi Japánban a macskát a zárkózott viselkedése, a vágott szeme, a hangtalan járása és a sötétben való tökéletes látása miatt úgy hitték, hogy képes a túlvilág és az emberek világa között mozogni. Még ma is az idős japán emberek mindent megtesznek, hogy az ártó macska szellemeket megtévesszék. 
 

Évszázadokon keresztül alakultak ki a macska szellemeket éltető szertartások és ehhez kapcsolódó események. Az egyik ilyen típusú fesztivál a Bakeneko Fesztivál is, amelyet Tokió egyik elővárosában Kagurazakában rendeznek meg. Igazi macska bolondokkal lehet itt találkozni, akik beöltöznek az általuk elképzelt Bakanekonak.

  

                                                

Az ünnepség célja, hogy régi népmeséket és legendákat elevenítsenek fel szabadjára engedve a misztikus szellem világot. Az olyan meséket amelyekben egy egy magas rangú gésa macskája, mentette meg úrnője életét, olyan módon, hogy megölte a nőre leselkedő kígyót.




Az a történet is nagyon népszerű,amelyben egy  nincstelen asszony álmában megjelent elhunyt macskája, és azt mondta gazdájának, hogy kezdjen el kerámiamacskákat gyártani és árulni. Az asszony jó módú lett, de sohasem felejtett el macska szellemet és vigyázott a beteg állatokra.

Emellett léteznek olyan legendák is macska szellemekről , mint a róka szellemekről , 
amikben felvették egy nő, vagy lány alakját. Hozzámentek egy emberhez, 
odaadó feleségévé válva annak és segítették, hogy megvívja csatáit.
 


De olyan történetek is mesélnek, ahol egy macska, kislány formájában jelent meg egy
gyermektelen családnál, hogy boldoggá tegye az életüket.
 


Alapvetően nincsen előírva, hogy kell egy szellem macskának kinézni. Bármilyen korú, nemű és nemzetiségű ember belebújhat a bakaneko bőrébe. A mai napon különféle szellem cicussal lehetet találkozni Tokió utcáin, ahol ez a színes és bajszos szellem macskák megidéztek az ősi világot.

Tovább

Bo-Taoshi Banzai

A távol keleti sportokkal kapcsolatban, szinte mindenkinek a harcművészetek és az 
aktív meditációsmozgások jutnak eszükbe. Ha ezt az elképzelést követnénk, akkor azt 
feltételezhetjük, hogy például minden japán ért a harcművészethez, mert végül is ez a 
szamurájok hazája. Léteznek más sportok is, amik elsőnek elég furcsának,veszélyesnek 
és így  nézve viccesnek tűnnek. Ilyen BO TAOSHI is. Elsőnek a rögbi, az adj király katonát 
függőleges verziójának és a csoportkohéziót növelő  közvetlen bunyóra hasonlít.

A csapatsportokra visszatérve, ezek a sportok mindegyike a csatáról, a harcról és a vadászatról szólnak. Van két csapat, amelynek az a feladata, hogy legyőzze- bizonyos kereteken belül - a másikat. A labda a vadászatot, pontosabban a zsákmányt szimbolizálja, ez emeli a tétet, mert így nem csak egymásra kell figyelni, hanem a prédára is.

A Bo-TAOSHI- ban,  igaz nincs labda, de van egy oszlop csapatoknál. 

Itt az oszlop a várat vagy bázist jelképezi a tetején ül az "irányító".
A védők  dolga, hogy megvédjék az oszlopos tagot a lerántástól.
A támadók értelemszerűen az ellenkezőjére törekszenek. 
A csapatok létszáma elég nagy: két 150 fős csapat versenyzik . 

A csapatokat ketté osztják támadókra és védőkre, tehát összesen 300 aktív ember van
a pályán. A támadók feladata, hogy megrohanják az ellenfél táborát és ledöntsék a zászlórúd gyanánt szolgáló faoszlopot. A védők feladata az, hogy az ellenfél támadócsapatát megakadályozzák ebben.

A támadóknak 3 perce van arra, hogy a védekezők rúdját legalább három másodperce megdöntsék, a dőlésszögnek minimum 30 foknak kell lennie.

Ez látszik a viedóban is,hogy tényleg nem viccelnek. 

Érdekességként meg kell említeni, hogy 1950 -es évektől játszák a BO-TAOSHI -t ,az igaz ezt a csapatsportot  katonai akadémián találták ki,de középiskolákban is rendszeresen gyakorolják. Nagyon lényeges viszont,hogy nincsenek szabályok.

Lehet ütni,rúgni,vágni és földre rántani a másikat. Tehát feltétlenül szükséges hozzá a jó fizikai állapot, a védőfelszerelés és valamilyen küzdősportos múlt, mert simám fejbe rúgnak.

Tehát, ha valaki elég bátorságot érez  egy ilyen típusú dzsemborira,feltétlenül készüljön fel a koponya CT-re, agyrázkódásra, borda és izom zúzódásra, de az élmény feledhetetlen lesz.

Tovább

Köszöntelek!

A kulturális  szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál,de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogunkban a gesztusokat jártuk körbe,de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.  Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, még is érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – ami lehet verbális vagy non-verbális kommunikáció – ha egy idegen országba szeretnénk  a kapcsolatainkat elmélyíteni.

Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben előre visz a céljainkhoz.

A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta  a Japán
gazdaság nulláról épült újjá (ne felejtsük el a Hirosimát és Nagaszakit sem)   jelentősen modernizálódott az ország átvéve a nyugati szokásokat és talán úgy tűnik hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok
a szigorú szokások és  szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek.

Elmondható, hogy a japánok  nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást. Igazából elvárják,de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez. Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság,feltétlen engedelmesség és ami
igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel ez megint egy merev dolognak tűnik,de nézzük azt az oldalát,hogy mennyivel gördülékenyebben
menne minden,ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak.

Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak
lenni ,mikor nem akarnak. Ennek oka ,hogy a nyelvük sem engedi(nyelvtanilag lehetetlen),mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk
a barátunk édesanyjával  vagy a barátinkkal a kávézóban. Erre van egy külön mondat szerkezet típus. A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni, de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket.
 

Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.

A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet,vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva,utánozni.

Tovább

Gaidzsin helyzet

 Japánban az idegenekhez való hozzállás sokszor kétértelmű helyzeteket teremt. Maga a szó a „gaidzsin” idegent vagy külföldit jelent, de általában a fehér embert tartják gaidzsinnak.  

Itt az írásom elején még úgy tűnik, hogy ez igen egyszerűen megfogalmazható, hogy mi
az idegen fogalma Japánban. Pedig nem. Most kezdődik igazán a bonyodalom, amit mi nyugati szemmel minimum úgy látjuk:  ez mi?
 

Japánban mindent és mindenkit az aktuális csoport határoz meg, még a külföldieket is.
Itt mindenki idegen. Az aki nem az én városomban született vagy él. Idegen a másik
cégnél alkalmazott munkavállaló, de még az is, aki más csoportos sportot űz. Nekünk nyugatiaknak ez nagyon furának tűnik, de a japánok így határozzák meg magukat. Egyszerűbben szólva: mindenki idegen, aki nem hozzám tartozik.
 

Mégis léteznek még idegenebbek is.
 

Ők a Gaidzsin-ok, vagyis Mi.

Kívülről érkeztünk, így hozzánk teljesen másképpen állnak, mint a saját kis idegenjeikhez. Általában valamilyen formában ezt a tudtunkra is adják. Viszont mikor kérdezünk tőlük valamit – az átlag külföldi persze angolul- a második kérdés rögtön az lesz, hogy milyen
az élet Amerikában.  Valahogy az terjedt el köztudatban, hogy minden külföldi angolul beszél (ami való igaz, kivéve ha tudunk japánul), ezért ők amerikaiak. Persze sok japán tisztában van vele, hogy léteznek más nációk, de hirtelen az udvariasság jegyében ezt kérdezik vissza.

Ez a reakció reális és ésszerű, ámbár felfedezhető benne, hogy egy átlag japán nem igazán tudja, miképpen, milyen formában vannak jelen a külföldiek az életükben. Jellemzően magukból indulnak ki és úgy tartják, hogy a külföldieknek van egy saját kis csoportjuk vagy világuk (ami egyébként logikus, mert különben honnan jönnénk), ahol fel lehet őket fedezni. Mint ahogyan ők élnek van: egy csoportjuk (vagy több), ahol ők mozognak, élik életüket és együtt léteznek a csoportnormákkal.

Így képzelik el Gaidzsin Világot is, mint egy külön kis részt, ami együtt is és külön is mozog. Ha például valaki vegyes házasságban él akkor a gyermeke számíthat arra a kérdésre : szüleid hogyan ismerték meg egymást? 
 

A kérdés tényleg komoly, mert valahogy elképzelhetetlen számukra, ilyesmi  hogy történhetett meg. A hagyományos japán elképzelés szerint ez kimeríti a lehetetlen fogalmát. Mindenesetre, ha valaki Japánban találja meg a boldogságot, annak fel kell készülnie furábbnál furább kérdésekre és helyzetekre. Ebben az esetben mindig az aktuális szülő-gyerek viszony dönti el, hogy viszonyulnak a japán szülők gyermekük választásához.
 

Ami nem Japán az idegen.
 

Eleve olyan társadalommal rendelkeznek, ami maga is ellentmondásos. Így szinte természetesnek mondható, ha így reagálnak a külföldiekre. Nem tudják ténylegesen elutasítani őket, de távolságtartóak is egyben. Egyrészről hárítanak minden közeledést, másfelől nagyon kíváncsiak és szeretnék megismerni a külföldit, az idegent.
 

Igaz, ezt nagyon jól titkolják, mert úgy gondolják, hogy ami Japánban történik és van, az maradjon is ott.
 

Miért van erre szükség?
 

Az elsődlegesen a japánok harmóniára törekszenek az élet egész területén.
A konfliktuskerülést már gyerekként megtanulják és ezt az állapotot szeretnék megtartani. Az az elgondolás, ha túl nyitottak lennének a külföldiekkel kapcsolatban
vagy sokat engednének be (Japán bevándorlás politikája az egyik legszigorúbb szerte a világon), akkor az diszharmóniát teremtene.  Ha ez megtörténne előbb vagy utóbb aláásná a japán  társadalmat és annak összetartó erejét, megváltoztatná a szokásokat. Ebben az elméletben –valóságban- az az érdekes, hogy sok nyugati ünnepet átvettek- karácsony, Valentin nap stb. - , de átalakították saját ízlésük szerint.
 

Ahogy a gömbölyű dinnyét kocka alakúvá. Így tették japánná.
 

Előfordulnak  olyan helyzetek is, amelyek először nagyon szokatlan – egy önérzetesebb gaidzsin meg is sértődne vagy dühös lenne - szituációt teremtenek.  Speciális kávézókba, teaházakba, bárokba vagy fürdőhelyekre nem mehetsz be idegenként. Kivéve, ha van veled helyi őslakos vagy ajánlólevéllel rendelkezel.  A kulturális különbségek és a Japánban különösen nagy számban meglévő szabályok, előírások, normák és határok miatt van ez így, főleg azért, mert az angolszász, illetve az Oroszországból jött vendégek, ha áldoznak az alkohol istenének, nem mindig képesek ezek betartására.

A fürdőknél sokszor az a probléma, hogy az európaiak és az amerikaik –de mások is- nem tájékozódnak előre a japán fürdési tradíciókról, így arról sem, hogy a fürdés előtt le kell tisztítani magunkat. Ebből volt pár botrány és simán kitessékelték a barbár idegeneket. Ehhez tartják magukat.
 

A japán a sztereotípiák paradicsoma, de nem lehetetlen velük kapcsolatot teremteni, csak sokkal több időt kell nekik adni. Ha betartod a szokásokat, sokkal könnyebb dolgod lesz velük, mert ez az ország a védekezésre és a harmónia megtartására rendezkedett be.
 



 

Tovább

Gasztro Kokeshi

Az ételek minősége és látványa nélkülözhetetlen  a jó közérzet megteremtéséhez.Nem elhanyagolható az a nézet, hogy a minőségi tálalás jobbá teszi az adott étek elfogyasztását. A mennyei finomságok nem csak a testünknek kellenek, hanem a szellemünknek is.
A munkába menet bekapott gyors kávé és futva megevett szendvics  vagy péksütemény nem a legjobb megoldás étvágyunk csillapítására.  
 

A munkahelyi ebéd- főleg ha visszük magunkkal-, lehet egy kicsit más, kreatívabb és minőségibb. Mindenre lehet időt szakítani csak döntés kérdése. Ahhoz, hogy életünk valamilyen szinten harmonikus legyen, fontos mennyire tiszteljük és milyen apró szépségekkel ajándékozzuk meg magunkat.
 

Az biztos, hogy egy nép sincsen a világon ( talán az olaszok természetes hozzáállása az ételekhez e tekintetetben kivételt képez), aki ilyen művészien áll hozzá a részletekhez és törődne a küllemükkel. A kokeshi babákat eredetileg  játéként és egyben védelmezőként használták szerte Japánban. Az első babákat az Edo-korban a kidzsi-ja fafaragók alkották meg, akik eredetileg háztartási edényeket és eszközöket készítettek. A babona szerint a kokeshi babákkal játszó gyerekek védelmet kaptak az istenektől és az otthonokat is megvédték a tűzvésztől. A bő termés eljövetelét és a házi tűzhely oltalmazását is segítették.

A modern Japánban ugyanúgy él ez a régi tradíció. Szinte minden család birtokol egy- két kokeshi babát, de némi újítást is fel lehet fedezni ezzel kapcsolatban. A kokeshi babák más módon is megjelenhetnek manapság, mint például a cég emberének ételhordóiként, ami praktikus és egyben egyedi is.

Megtekinthetjük őket dinny faragó remekműveként vagy megkóstolhatjuk, milyen a gumicukor vagy marcipán kokeshi baba, de van, amikor egyszerűen csak díszként használják.

         

Érdekességként megemlíteném, hogy a globalizáció is felfedezte magának a kokeshi babákat. A Coca Cola elkészítette a saját promóciós Coca Cola kokeshi babáját.
Az eredmény nagyon frappáns lett:
 

Összefoglalva: a jó étel a hosszú élet titka, adjuk meg magunknak a nyugalmat és a szépséget. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy most vegyünk magunknak - de
rögtön- kokeshi baba ételhordót, de akár meg is tehetjük. Előttünk tehát a választás, rohanunk és tönkre tesszük magunkat vagy megelőzzük azt. Érdemes a megelőzésre voksolni, mert így könnyebben vesszük a munkahely és az élet akadályait.

Tovább

ofisz-sztorik

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek