Köszöntelek!

A kulturális  szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál,de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogunkban a gesztusokat jártuk körbe,de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.  Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, még is érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – ami lehet verbális vagy non-verbális kommunikáció – ha egy idegen országba szeretnénk  a kapcsolatainkat elmélyíteni.

Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben előre visz a céljainkhoz.

A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta  a Japán
gazdaság nulláról épült újjá (ne felejtsük el a Hirosimát és Nagaszakit sem)   jelentősen modernizálódott az ország átvéve a nyugati szokásokat és talán úgy tűnik hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok
a szigorú szokások és  szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek.

Elmondható, hogy a japánok  nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást. Igazából elvárják,de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez. Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság,feltétlen engedelmesség és ami
igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel ez megint egy merev dolognak tűnik,de nézzük azt az oldalát,hogy mennyivel gördülékenyebben
menne minden,ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak.

Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak
lenni ,mikor nem akarnak. Ennek oka ,hogy a nyelvük sem engedi(nyelvtanilag lehetetlen),mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk
a barátunk édesanyjával  vagy a barátinkkal a kávézóban. Erre van egy külön mondat szerkezet típus. A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni, de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket.
 

Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.

A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet,vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva,utánozni.

Tovább

Gaidzsin helyzet

 Japánban az idegenekhez való hozzállás sokszor kétértelmű helyzeteket teremt. Maga a szó a „gaidzsin” idegent vagy külföldit jelent, de általában a fehér embert tartják gaidzsinnak.  

Itt az írásom elején még úgy tűnik, hogy ez igen egyszerűen megfogalmazható, hogy mi
az idegen fogalma Japánban. Pedig nem. Most kezdődik igazán a bonyodalom, amit mi nyugati szemmel minimum úgy látjuk:  ez mi?
 

Japánban mindent és mindenkit az aktuális csoport határoz meg, még a külföldieket is.
Itt mindenki idegen. Az aki nem az én városomban született vagy él. Idegen a másik
cégnél alkalmazott munkavállaló, de még az is, aki más csoportos sportot űz. Nekünk nyugatiaknak ez nagyon furának tűnik, de a japánok így határozzák meg magukat. Egyszerűbben szólva: mindenki idegen, aki nem hozzám tartozik.
 

Mégis léteznek még idegenebbek is.
 

Ők a Gaidzsin-ok, vagyis Mi.

Kívülről érkeztünk, így hozzánk teljesen másképpen állnak, mint a saját kis idegenjeikhez. Általában valamilyen formában ezt a tudtunkra is adják. Viszont mikor kérdezünk tőlük valamit – az átlag külföldi persze angolul- a második kérdés rögtön az lesz, hogy milyen
az élet Amerikában.  Valahogy az terjedt el köztudatban, hogy minden külföldi angolul beszél (ami való igaz, kivéve ha tudunk japánul), ezért ők amerikaiak. Persze sok japán tisztában van vele, hogy léteznek más nációk, de hirtelen az udvariasság jegyében ezt kérdezik vissza.

Ez a reakció reális és ésszerű, ámbár felfedezhető benne, hogy egy átlag japán nem igazán tudja, miképpen, milyen formában vannak jelen a külföldiek az életükben. Jellemzően magukból indulnak ki és úgy tartják, hogy a külföldieknek van egy saját kis csoportjuk vagy világuk (ami egyébként logikus, mert különben honnan jönnénk), ahol fel lehet őket fedezni. Mint ahogyan ők élnek van: egy csoportjuk (vagy több), ahol ők mozognak, élik életüket és együtt léteznek a csoportnormákkal.

Így képzelik el Gaidzsin Világot is, mint egy külön kis részt, ami együtt is és külön is mozog. Ha például valaki vegyes házasságban él akkor a gyermeke számíthat arra a kérdésre : szüleid hogyan ismerték meg egymást? 
 

A kérdés tényleg komoly, mert valahogy elképzelhetetlen számukra, ilyesmi  hogy történhetett meg. A hagyományos japán elképzelés szerint ez kimeríti a lehetetlen fogalmát. Mindenesetre, ha valaki Japánban találja meg a boldogságot, annak fel kell készülnie furábbnál furább kérdésekre és helyzetekre. Ebben az esetben mindig az aktuális szülő-gyerek viszony dönti el, hogy viszonyulnak a japán szülők gyermekük választásához.
 

Ami nem Japán az idegen.
 

Eleve olyan társadalommal rendelkeznek, ami maga is ellentmondásos. Így szinte természetesnek mondható, ha így reagálnak a külföldiekre. Nem tudják ténylegesen elutasítani őket, de távolságtartóak is egyben. Egyrészről hárítanak minden közeledést, másfelől nagyon kíváncsiak és szeretnék megismerni a külföldit, az idegent.
 

Igaz, ezt nagyon jól titkolják, mert úgy gondolják, hogy ami Japánban történik és van, az maradjon is ott.
 

Miért van erre szükség?
 

Az elsődlegesen a japánok harmóniára törekszenek az élet egész területén.
A konfliktuskerülést már gyerekként megtanulják és ezt az állapotot szeretnék megtartani. Az az elgondolás, ha túl nyitottak lennének a külföldiekkel kapcsolatban
vagy sokat engednének be (Japán bevándorlás politikája az egyik legszigorúbb szerte a világon), akkor az diszharmóniát teremtene.  Ha ez megtörténne előbb vagy utóbb aláásná a japán  társadalmat és annak összetartó erejét, megváltoztatná a szokásokat. Ebben az elméletben –valóságban- az az érdekes, hogy sok nyugati ünnepet átvettek- karácsony, Valentin nap stb. - , de átalakították saját ízlésük szerint.
 

Ahogy a gömbölyű dinnyét kocka alakúvá. Így tették japánná.
 

Előfordulnak  olyan helyzetek is, amelyek először nagyon szokatlan – egy önérzetesebb gaidzsin meg is sértődne vagy dühös lenne - szituációt teremtenek.  Speciális kávézókba, teaházakba, bárokba vagy fürdőhelyekre nem mehetsz be idegenként. Kivéve, ha van veled helyi őslakos vagy ajánlólevéllel rendelkezel.  A kulturális különbségek és a Japánban különösen nagy számban meglévő szabályok, előírások, normák és határok miatt van ez így, főleg azért, mert az angolszász, illetve az Oroszországból jött vendégek, ha áldoznak az alkohol istenének, nem mindig képesek ezek betartására.

A fürdőknél sokszor az a probléma, hogy az európaiak és az amerikaik –de mások is- nem tájékozódnak előre a japán fürdési tradíciókról, így arról sem, hogy a fürdés előtt le kell tisztítani magunkat. Ebből volt pár botrány és simán kitessékelték a barbár idegeneket. Ehhez tartják magukat.
 

A japán a sztereotípiák paradicsoma, de nem lehetetlen velük kapcsolatot teremteni, csak sokkal több időt kell nekik adni. Ha betartod a szokásokat, sokkal könnyebb dolgod lesz velük, mert ez az ország a védekezésre és a harmónia megtartására rendezkedett be.
 



 

Tovább

ofisz-sztorik

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek