A cím alapján ez a bejegyzés akár lehetne egy amolyan japán gasztro-mese is, de én inkább szeretnék a tényeknél maradni. Igaz, egy nagyon érdekes történetet fogok most leírni, amelynek fő témája: a különleges japán konyha miértjei.
A szigetország konyhája a világ legegészségesebb ételeivel dicsekedhet és mellesleg az egyik legkülönlegesebb ízvilág is hozzájuk tartozik. A távol-keleti konyhák különböznek egymástól. A japán konyhát nem lehet összehasonlítani a kínaival, a koreaival vagy a vietnámi ízvilággal. Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy a japán emberek nagyon sok zöldséget, rizst és nyers halat esznek - hozzátenném nem csak szusi létezik- , a tengeri herkentyűkről nem is beszélve. Ezen kívül fogyasztanak mindenféle húst is, de nem volt ez mindig így.
A japán étrend szinte évszázadokig vegetáriánus volt. A halételeket leszámítva mindig csak rizst, zöldségeket ettek. A portugálok ismertették meg velük “igazán” a sütés tudományát a 16. században, ugyanis a portugálok előtt a legtöbb étel fatűzön párolva készült. Még most is sok helyen ezzel a módszerrel főznek. Ezen ételeknek az energia tartalma magas, viszont kalóriaszegények is. Ezért egészségesek. Nagyon szívesen fogyasztják a szasimiket, amelyek rizsből, rengetek tengeri herkentyűből és zöldségek kavalkádjából áll, szigorúan párolva, illetve a már említett szusit is.
A szusi egyébként a japán konyha igazi reklám arca. A szakácsok igazi kis műremekeket készítenek a rizsből, nyers halból vagy rákból, amiket művészi pontossággal tálalnak . Én néha kifejezetten sajnálom megenni őket, mert olyan kis szépek. Az apró ínyencfalatok varázsát a látvány és az íz - nem mellesleg a wasabi, a vizitorma - együtt adja.
A japánok nagyon szeretik a tésztaételeket is. Mint írtam, a szusin túl is vannak nagyon finom ételek, amik esetleg az európai gyomornak befogadhatóbbak:
és ezek a tészafélék.
Rengeteg tésztafélét készítenek, tájegységként változó ízekkel és alapanyaggal. Nem csak rizslisztből csinálnak tésztát,hanem másfajta gabonából is. Japán szerte az egyik legkedveltebb tésztaétel a vadbúzalisztből készített szoba. A szobát általában hidegen fogyasztják, különféle szószokkal és nagyon, de nagyon finom. Híresek még a japán levesek, amelyeket mindig sok tésztával fogyasztanak. Amennyire a tészták és a halételek népszerűek és gyakran fogyasztott ételek alapanyagai, addig a tejtermékek nem igazán váltak a japán emberek kedvenceivé.
A viccet félre téve, a japánok valahogy ösztönszerűen irtóznak a tejtermékektől.
A sajtoktól egyszerűen undorodnak és soha nem főznek vajjal vagy kenik rá valamire azt. Magyar vonatkozásban például a tejberizst egyszerűen nem értik. Körülbelül olyan sokkal élik meg a tejberizzsel való találkozást, mint az olaszok, mikor meglátnak egy tál sajtos tejfölös tésztát.
Hogyha sejtenék, bizonyos helyeken a túróscsuszára még cukrot is tesznek … ez lenne az igazi pszicho -bio hadviselés számukra.
Mivel Japán időjárása befolyásolja az emberek minden napi életét - a nyarak Japánban 5 hónapig tartanak és 80% páratartalommal még megfejelve a hőséget - ezért az étkezésüket is a hónapokhoz igazítják. A nyári étrend teljesen más, mint a téli. Tulajdonképpen az első őszi napot - amikor a hőmérséklet egy icike-picikét csökkenni kezd - az angolna napjának is nevezik, mert ilyenkor egész Japán angolnát eszik rizzsel. Azért teszik ezt, mert előző hónapokban mindenki izzadt és csak vizet ivott, enni nagyon nem esznek a nyári hónapok alatt, ezért nagyon le is fogynak. Az angolna napja jelképezi az elvesztett energia pótlásának kezdetét. Az biztos, hogy még egy nép nincs a Földön, amely ennyire figyelne az ételek küllemére. Ennek oka az, hogy a japánok évszázadokig mély szegénységében éltek és egyedül a rizs, a hal és a zöldségfélék volt a fő táplálékforrás szinte minden japán ember számára.
Emiatt a legtöbb japán étel, mondhatni pofonegyszerű, de törekednek a látványos és harmonikus megjelenésre.
A modern és gyors ételek is utol érték Japánt és mostanában ami egészséges és tradicionális az nem annyira menő a fiatal japánok körében. A mai japán fiatal, aki követi főző-és ételtrendeket, nem eszik annyi halat, tenger gyümölcseit, rizst vagy tofut (ezt megértem valahol), hanem steaket esznek helyettük. Pontosabban, húst hússal, a hamburgerekről és a más amerikai ételekről nem is beszélve. Csakhogy ezzel az a baj, hogy a japánok emésztőrendszerének -valószínűleg genetikai adottságuknak köszönhetően - felépítése nem alkalmas sok hús fogyasztására. Ráadásul a párás és fülledt éghajlat sem kedvez a sok “sztéku” evésének.
Viszont ők a steakeket előszeretettel fogyasztják és ennek köszönhetően megjelentek a különböző gasztroenterológiai problémák, a cukorbetegség és az elhízás. Az utóbbi 3 már lassan népbetegségnek minősül náluk is, pedig ez még egy 10-20 éve nem volt jellemző a japánokra. Ha már a sztékunál tartunk, akkor mivel Japánról van szó, és oké a sztéku nem ősi japán étel, de ebben is tökéleteset alkottak. Hiába, hogy a steak nem jó nekik, mégis Japánból származik a világ legdrágább marhahúsa.
A különleges húsért kilogrammonként 50-60 ezer Ft is kell fizetni.
Hogy ez minek köszönhető?
A Kobe tartományból származó szarvasmarha különleges tenyésztési körülményeknek köszönheti a hírnevét.
Húsa a legdrágább és állítólag a legexkluzívabb ízzel rendelkezik. Az állatok takarmánya gabonából, répából, krumpliból és különböző növények csírájából áll.
A tenyésztők növesztő hormonokat és betegség megelőző antibiotikumokat abszolút nem használnak.
Az állatokat a lehető legtermészetesebb és kényelmesebb környezetben tartják.
A tenyésztés egyik legfurcsább mozzanata a masszázs. Minden marhának minden nap jár egy 2-3 órás kényeztetés, ami mellé sör és rizsboros permet is dukál. A sört az állatok megisszák, a nyári forró hónapokban akár kétszer annyit is kapnak, mint egyébként kapnának. Ettől megmarad az étvágyuk és habzsolják finom falatokat. A sör és a vitamindús mindennapi betevő mellé, még klasszikus zenei is szól, hogy az állatok a legnagyobb harmóniában fejlődhessenek. A programtól az állatoknak 30% több telítetlen zsírsavat tartalmaz a húsuk ez által nem csak a világ legdrágább, de egyben a legfittebb húsával rendelkeznek ezek a bocik.
Létezik egy ősi ünnep amit i.e. 714 óta tartanak, amikor a fiatal uralkodó új ruhát öltött, új frizurát kapott, ezzel is jelezve a felnőttkorba lépését. Az ünnepség gyökerei az ősi sintó vallás rituáléhoz llehet visszavezetni. A szentélyeket a többség az ünnepek mellett minden hónap 1. és 15. napján keresi fel.
Ma már annyiban változottak a szokások, hogy a férfiak lehetnek öltönyben, de sokan még most is felveszik erre az alkalomra megfelelő hagyományos ruhát sötét kimonót és hakama-t. Az ünnep igazából a lányokról szól, akik ilyenkor gyönyörű furisode nevű kimonót öltik magukra - ezt a kimonót csak a hajadonok hordhatják- melynek hosszú ujja van, és „zóri” szandálban vonulnak csoportosan a városban. 
Utolsó kommentek