ofisz-sztorik

A teát hihetetlenül kifinomult növénynek tartják a Távol -Keleten, és mivel ennyire különleges és nagyra becsült, ezért a felszolgálása is szertartás-szerűen zajlik.

Azt érdemes tudni, hogy a teaszertartás szót a japánok nem használják, csak a mi nyelvünkben létezik, de cserébe ők két megnevezést alkottak ennek a folyamatnak.  

Az egyik kifejezés a chanoyu a másik a sadou. A chanoyu sokkal többet hordoz magában  szellemileg és fizikailag egyaránt, mint gondolnánk. A chanoyu eredeti jelentése “ forró víz a teához”. Maga a kifejezés a nagy teamester Szen no Rikjú nevéhez fűződik, akit a japán “vabi- szabi”  (egyszerű, szerény, szép ízlés) esztétika nagy mesterként tartanak számon. A Szengoku és az Azucsi- Momojama korszak alatt megváltozott a japán társadalom “széphez” fűződő viszonya. A drága, kínai mintára épülő fogadásokat és banketteket felváltotta egy új életforma :  a néma, egyszerű, elegáns és eszköztelen szépség.  

Az egyszerűség tökéletessége megjelent az eszközökben, a mozdulatokban és a más művészeti ágakban, így a harcművészetekben is.

 Az életfilozófia sikere abban rejlett, hogy egyszerű, de kiváló minőségű anyagokkal mutatta be az új stílust, mint követendő szépségideált. A harmóniából újraépülő művészeti stílus által sokkal közérthetőbb lett a zen- buddhizmus a feltörekvő társadalmi rétegek számra.
 

A vabi-sabi a buddhista létezés három útján ( a kis út, a nagy út és a gyémánt út) és a zen földi létet átmeneti állapotnak tekintő tanításán alapul. A wabi-sabi a chanoyu ceremónia természetes része. Az élet nemes egyszerűségére, őszinteségére és szépségére helyezi hangsúlyt. Rikjú  és követői szerint a teaszertartás annyit jelent, mint tüzet rakni, vizet forralni és teát készíteni. Egyszerűen semmi mást.

 A teaceremóniák régebben a porrá őrölt zöld tea - matcha - köré szerveződtek, de ma már megnézhetünk olyan teaszertartást, ahol a szálas teáé a főszerep. Ahhoz, hogy valaki teamesterré váljon, rengeteget kell tanulnia és  gyakorolnia a ceremónia mozdulatait. Nem egyik napról a másik fog ez megtörténni, de kellő elhatározással és elmélyüléssel elsajátíthatóak a mozdulatok és maga a szellemiség is, ha kitartó vagy.

Nézzük, meg hogyan léphetsz a tea útjára  (茶道),Rikjú tanítása szerint.

A Meghívás: a vendéglátó meghatározza az összejövetel témáját és kiválasztja a vendégeket. A meghívottak között lesz egy személy, akinek  speciális szerep jut a közös teázás folyamán. Őt nevezzük első vagy fővendégnek.

A házigazda jóval az esemény előtt (3-4 hét) megírja és kiküldi a meghívókat a résztvevőknek. A fővendég, miután megkapta a levelet, a ceremóniát megelőző napon személyesen ellátogat a leendő vendéglátóhoz, hogy tiszteletét tegye ő maga és a többi meghívott nevében is.  A látogatás vagy “ beköszönés” nagyon rövid: egy meghajlás és udvarias megköszönés.

A vendégek érkezése:
a teaszertartás helye mindig egy szukija vagyis egy teaház. A vendégek miután megérkeztek a kijelölt napon és órában, nem rögtön a szukijaba lépnek be, hanem először megtekintik a kertet.

A teaház kertjében külön kijelölt várakozóhelyen (kosikakemacsiai - 腰掛待合), vagy a teaház egy zárt pihenő helyiségében (macsiai - 待合)  türelmesen várakoznak addig a pillanatig, míg a vendéglátó egy csöndes meghajlással nem üdvözli őket.

Belépés a teaházba:

A csendes meghajlás után a vendéglátó visszatér a teaházba az összejövetel utolsó apró részleteit elrendezni. Amíg minden a helyére kerül, addig a vendégek megmossák a kezüket és a szájukat a kertben. Végül a rituális tisztítás után ők is belépnek a teaház ajtaján, ahol találkoznak a teamesterrel.

A vendégek  először a tokonomát (床の間) - ez egy szoba, ahol a kerámiákat, festményeket virágdíszeket és más művészi alkotások bemutatására használnak -  szemlélik meg és benne lévő tárgyakat. A tárgyak lehetnek képek, falitekercsek, ikebana, origami, teaszertartáshoz szükséges tárgyak, bármi, ami az adott témához illik.  Igazából nem fontos, hogy mit ábrázol, hiszen a múlandóságot közvetíti.
Ezzel párhuzamosan a teaceremónia eszközei is előkerülnek, amit szintén szemrevételeznek a vendégek.

Miután megtekintették az eszközök szisztémáját, ennek tudatában helyezkednek el, mindenki a neki szóló helyre ül.

A tea:

Kezdetnek édességet esznek. A vendéglátó eközben előkészíti a porrá őrölt zöld teát. Harmonikusan, szépen egyenletesen teszi mindenezt.

Komolysággal, odafigyeléssel közösen készülnek fel a teázásra.  A témától függ, hogy mennyire komplex vagy összetett, hogy hígabb vagy sűrűbb teát isznak a szertartás alatt. A híg tea esetében minden vendég külön csészét kap, ha pedig a sűrű a tea, a meghívottak egy csészén osztoznak.

A tea elfogyasztása:

A teákat soha nem ízesítik, ugyanis az előtte elfogyasztott édesség éppen elég édes ízvilágot ad a zöld teának.  Minden csésze 2-3 parányi kortyot tesz ki. Nem a mennyiség a lényeg itt, hanem az ottlét. Ha a csésze kiürült, megforgatják, megnézik és megőrzik a pillanatot.

Beszélgetés:

A teaszertartás alatt szigorúan csak fővendég beszélget a vendéglátóval, képviselve magát és a többi vendéget is.  A többi vendég nem kezdeményezhet kommunikációt a házigazda felé. Elég pár gesztus vagy egy-két elismerő szó.

Távozás:

A teaceremónia után a vendégek és a vendéglátó kimennek a kertbe és egy csendes meghajlással elbúcsúznak egymástól.

A teaszertartás különböző mozdulatainak megtanulásához gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás kell. Az időről nem is beszélve-és a nekünk itt nyugaton főleg időnk nincsen. Pedig a teaceremónia segíthet megértened létezésed okát, hogy miért vagy ott ahol vagy. A chanoyut követve saját magunkat, munkánkat, családunkat érthetjük meg.

Ez pedig minden időt megér.

Japánban rengeteg a látnivalóvaló. Ott vannak a történelmi emlékek, a pagodák,  a parkok, a szentélyek, a múzeumok és a változatosnál változatosabb éttermek. Vegyük sorra a dolgokat. Japánban elsőnek (általában így van) Tokióba szoktak utazni az emberek. Tegyük fel, Tokióban vagy, de mit nézel meg?

Biztosan elmész a Samurai Múzeumba, a Nezu Múzeumba. Meglátogatod a Senso-ji Templomot, a Meidzsi sinto szentélyt,
a Császári palotát, és egyben sétát teszel a palota kertjében, a Higashi Gyoen- ben. Megnézel egy Kabuki előadást, vagy ha könnyedebb szórakozásra vágysz, akkor elvegyülsz  Kabukicso éjszakai lüktetésében.
 

Szórakoztató, pörgős és izgalmas programok ezek, de mit szólnál egy kis egyediséghez? Mi lenne, ha ellátogatnánk  Tokió bohém negyedébe a Shimokitába?

Tokió soha nem volt szégyenlős  kreatív igényeinek kielégítésében, és Shimokita
az a hely, ahol város vagányai és jó arcai gyűlnek össze. Shimokita a bohém hangulatával, nyugodt légkörével, hangulatos kávézóival, bárjaival, szabadtéri koncertjeivel és  utcazenészeivel teljes ellentéte a mindig pörgő, ultramodern Tokiónak.

A kerület a Shimokitazawa állomást közvetlenül körülvevő utcákból áll, ahol az Odakyu és a Keio Inokashira vasútvonalak találkoznak. A kerület két hivatalos területből áll: Kitazawa és Daizawa, bár mindenki csak Shimokitazawa-nak vagy a Shimokita-nak nevezi. A legegyszerűbb, ha gyalog fedezzük fel a hippi negyedet. A kis kanyargós utcák tökéletesek egy kis délutáni sétáláshoz, vásárláshoz és hogy beüljünk valamelyik szimpatikus kávézóba.

Shimokitazawa egy nagyon nyugodt kerület. A legtöbb kávézó és üzlet nem  tart nyitva 11:00 óra után, illetve a kedd az szabadnapnak számít a negyedben, ezért érdemes a hét többi napján ellátogatni ide. Ha vasútállomástól kezded meg a sétát, akkor nézz be a  Sakae-dori utca számos üzletébe, ahol főleg ruhaboltokkal fogsz találkozni. Válogathatsz itt kedvedre a használt ruhák vagy az  “őstermelői” design kollekciók között.

Sétáljunk tovább dél felé, ahol a Honda Gekijo Színház található.

Az itt bemutatott produkciók sikeres író-rendezőktől származnak, érdemes jegyet venni az angol nyelvű előadásokra, vagy ha bátor vagy, akkor az eredeti nyelven is megnézheted az adott darabot.

Innen gyalog - kb. öt percre- a Tollywood Rövidfilm Színházba botlasz, ahol a fiatal japán és nemzetközi animációs rendezők rövidfilmjeit nézheted meg.

Vásároljunk! Még!

Shimokitazawa egy igazi paradicsom a hozzáértő vásárlók számára.
Rengeteg olcsó és garázsvásárokat idéző boltokcskába térhetsz be, de találsz itt még vintage  és rusztikus zakka (sokféle dolog jelent )stílusú üzleteket. A legtöbb üzlet kicsi, retro és furcsa, és ez a teljes kerületre érvényes. Szó szerint el lehet itt veszni, pozitív értelemben. Az egész napot eltöltheted itt boltról boltra járva, mókásnál mókásabb cuccokat találva.

Jó darabokból kiindulva, nézzél be két nagyon jó üzletbe a Haight & Ashbury-be  és a Flamingo -ba, ahol szépséges vintage stílusú ruhákat találhatsz, megfizethető áron.

Akik  a viktoriánus küllemet részesítik előnyben, esetleg szívesen bújnak híres karakterek bőrébe , azoknakk feltétlenül be kell térni a Little Trip To Heaven-be.
A bolt tele van szép ruhákkal, cipőkkel, kiegészítőkkel és Cosplay jelmezekkel. Viszont, ha csereberélni szeretnél, akkor nézz be a New York Joe Exchange-be, ahol import nem márkás  használt ruhákat vásárolhatsz-és van még egy opció a vásárláson kívül: becserélheted a ruháidat.

Van 1-2 megunt darabod? Cseréld le itt és az árát beszámítják.

Vásárlás közben csak úgy repül az idő és lassan eljön az ideje, hogy harapjunk valamit. Szerencsére a Shimokitazawa  negyedben bőven találsz erre alkalmas helyet.  Lássuk, hol tudunk enni?

Vagy talán a helyes kérdés az, hogy hol nem. Shimokitazawa az elegáns kávézók, a régimódi  éttermek világa. Megtalálhatóak a helyi izakaya típusú falatozók  és a nemzetközi konyhai trendek által híressé vált éttermek is. A bősége miatt sokkal nehezebb választani, mint gondolnánk. Itt mindenki lépten-nyomon eszik, iszik valamit.

A Tiny Shiro-Hige Cream Puff Factory egy 10 perces sétára található a Shimokitazawa állomástól, és a Studio Ghibli egyik legszebb képzeletbeli világába repít el, ha beülsz egy kávéra és  eszel egy péksütit.  A pékség csábító klasszikusokat és szezonális ízeket kínál, mint az eper-,őszibarack-,csokoládé krém, a karamell banán, a matcha és a gesztenye.

Nehéz közülük választani!

A szomédjában található egy  másik hangulatos hely, amely fenomenális kávéval szolgál a az elfáradt  vendégeknek Katsu Tanaka jóvoltából, aki végtelenül felelősségteljesen készíti el a kávékat. A hely, a kávé és a hangulat erős és merész.
A különböző kávékülönlegességek fantáziadús nevek birtokosai, mint a „Dirty” és
az „Angel Stain”, de találkozhatsz a Gibraltár elnevezésű sűrített latte-val is.

A Bear Pond híres egy nagyon speciális eszpresszójáról amely csak 13: 00-ig szolgálnak fel (maximum 30 csészényit  naponta).

A Mois Cafe teljesen elrejtett gyöngyszeme a negyednek.  Egy régi Showa-kori házban található, csak egy kőhajításnyira az állomás déli bejáratától. A fapadló, a sötét bőrbútorok  és a nyitott konyha hangulatos légkört teremt, mintha átugranál az egyik barátod házába. 

Alkoholtartalmú és alkoholmentes italok széles választékával  rendelkeznek, és az étlapon házi készítésű ételeket, mint például a Ratatouille burger, éppúgy találunk, mint a mexikói Jambalayat, a fűszeres paradicsomlevest, az indiai csirke curryt és még sok minden mást. Mois Cafe nemzetközi és változatos.

Történelem és háttér

A kissé hippi, retro negyed életstílusának hosszú története van. Eredetileg egy mezőgazdasági közösség élt itt  Shimokitazawa-ban, amíg az 1921-es Nagy Kantoi földrengés után- amely óriási pusztítást végzett - át nem alakultak a dolgok.
Tokió lakói vidékre vándoroltak, hogy elkerüljék a jövőbeli katasztrófa veszélyeit.
A második világháborús légitámadások után a területet a megszállási időszak kezdetétől a végéig a katonák amerikai piacává alakították át. A piac maradványai még ma is léteznek. Az 1970-es években megérkezett a hippi ifjúság, amely végül átalakította a lörnyéket a mai bohém paradicsomá.

A  Shimokitazawa negyed tökéletes arra, hogy egy kis időutazásban legyen részünk és megismerjük Tokió bohém és könnyed oldalát.
 

Az Újévet sok féle módon lehet búcsúztatni. Kultúránként rengeteg különleges szokással találkozhatunk. Bizonyos helyeken nem csak december végén ér véget az év, hanem 3
vagy akár 7 napig is tarthat.

A Felkelő Nap országában érdekes a szilveszterhez köthető szokásokat találunk.
Az év utolsó napján Japán szerte nagy partikat és tűzijátékokat rendeznek és ebben nem különböznek a világ többi tájától. A „szan ga nyicsi” vagy is az első három nap
a mai napig hivatalosan ünnepnap. Ilyenkor nincsenek nyitva a boltok, a bankok, a hivatalok. Mindenki otthon ünnepel a családjával.  

A japán újévi szokások egyik érdekessége az, hogy ők ilyenkor megajándékozzák egymást, azon belül üdvözlőlapok sokaságát küldik szét szerte Japánban. Mi az európai és amerikai kultúrában a karácsonyi ajándékokért rohangászunk, addig a japánok szilveszterkor teszik mindezt. Az új évet megelőző napokban komolyan lehet számítani óriási tömegekre, főleg a postán. Szilveszterig rengeteg üdvözlőlapot küldenek , családtagjaiknak és ismerőseiknek.ezekben a kártyákban az az érdekes, hogy mindenki igyekszik különleges képeslapot küldeni. Sokan kézzel készítik el és saját kezűleg írják meg. Átlag egy emberre 40-50 db képeslap jut!

Sőt valaki odáig merészkedik, hogy még képeslap készítő gépet is vesz, hogy minél tökéletesebb és szebb legyen az újévi üdvözlet. Az üdvözlőlapot idejében illik elküldeni rokonainknak, barátainknak és üzletfeleiknek.

Ha a család gyászol, akkor akkor egy értesítést küldenek közeli és távoli ismerőseiknek, amelyben közlik, hogy a szomorú esemény
miatt sajnos nem küldhetnek hagyományos újévi lapot. Ebből a kártyából aztán ismerőseink tudni fogják, hogy nem kell újévi üdvözletet küldeniük, mivel nem illik jókívánságokkal zaklatni
a gyászolókat.

Az Újév más szempontból is igazán különleges időszak a japánok számára.
Fontos megtisztulási folyamatokat követnek, mert úgy gondolják az új esztendőbe csak tiszta lélekkel, házzal és munkahellyel lehet átlépni. Otthonaikat és irodáikat feldíszítik, így tartják távol az ártó szellemet és így köszöntik az újévi kamikat. 
Főleg a szerencseisteneket és istennőt. Mielőtt azonban ez megtörténhetne, előbb meg kell tisztulniuk és a hibáiktól is meg kell szabadulniuk. Igaz a japán kultúra túlteljesíti minden szinten a “tiszta udvar rendes ház fogalmát”, de ilyenkor magukon is túlteljesítenek. Az szinte természetes, hogy kitakarítják a házat, de a repülőket, vonatokat és más közlekedési eszközöket is. Ezt tizenöt különleges, négy méter széles partvissal felszerelt munkás végzi legalább három órán keresztül, mert
“így sokkal tisztább lesz, mintha géppel mosnák”. 

Az év vége közeledtével tökéletesen felbolydul mindenki, mert nem csak a háziasszonyok és a nők rohannak és takarítanak, hanem férfiak is, illetve rengetegszer lehet találkozni A-ból B-be futó – és meglepően zaklatott – buddhista
és sintoista papokat és papnőket.

Az év eme időszaka nagyon fontos spirituális erővel bír, ezért a vallási vezetőknek
fel kell készülni az óriási tömegre, ami ilyenkor várható. Vannak olyan szentélyek, amelyeket több mint három millióan is meglátogatnak három nap alatt! 
Egy valamire érdemes lesz felkészülni, mégpedig az iszonyatos tömegre, akár a helyi kis szentélyeknél is, cserébe viszont minden szentélyben kapunk inni. Amazakét.
Az amazake egy  fermentált rizsből készült enyhén vagy egyáltalán nem alkoholos, ám annál édesebb újévi italt.
 

Az újév kezdetén sok japán ember iszik egy toszonak nevezett speciális szakét. 
A toszo az ivai-zake egy fajtája, amibe az előző este folyamán egy kínai porszerű gyógyszert áztatnak bele, a toszoszant.  Még a gyerekek is belekortyolnak. Néhány régióban az első korty jogát kor szerint határozzák meg, a legfiatalabbaktól
a legidősebbekig. 
Természetesen a szórakozásra is van lehetőség, nem csak a kötelezettségeknek tesznek eleget az év vége felé a japánok.  Mindig tartanak úgynevezett Bónenkai bulikat vagy fordításban „évet felejtő partikat”. Egyfajta szilveszteri bulinak is lehetne hívni. Igaz nem feltétlenül az év utolsó napján tartják, hanem előtte vagy utána is lehet. Ilyenkor a kollégák, diákok összejönnek, nagy ivászatot tartanak, felszabadulnak és isznak az újévi szakéból. Bár a naptár rendszerük a Gergely naptárt követi, még is élnek a Kínához köthető hagyományok. A japánok így az éveket – mint a kínaiak- állatokhoz kötik, igaz ez megkülönbözteti őket Kínától,
mert ott a holdújévvel lépnek át az újesztendőben. Tehát Japán egyszerűen vegyítette a nyugati és keleti szokásokat.  December 31.- én az év utolsó naplementéjének kezdetétől egészen és január 3. éjfélig lehet elsősorban sintoista másodsorban buddhista szentélyben imádkozni és adományt tenni.

A sintoista szent helyeken elsősorban a 7 szerencseistenhez imádkoznak, akik
ez idő tájt megtisztelik jelenlétükkel a japán családokat. A világon a szerencsét
hozó istenségek, leginkább a külső megjelenésükben, szokásaikban különböznek egymástól. A lényeg ugyanaz. Azért jöttek létre, hogy az embereknek védelmet, szerencsét, boldogságot hozzanak. 

A legenda szerint az újévi istenek leszállnak a mennyekből és a földön tartózkodnak 7 napig. Az égből alászállt kamik- japán istenek, szellemek- ilyen táj a hegyek fenyveseibe tartózkodnak, ezért hogy elnyerjék kegyeiket -áldást, szerencsét hozzanak a japán családoknak- a bejárat elé Kodamatsu-t helyeznek.

Ezek olyan ünnepélyes díszek, melyek alapvető elemei a fenyő és a bambusz. Miután letelt az istenek földi ideje a kodamatsu-t szentélyekbe viszik, ahol elégetik őket.

Ezzel válik teljessé az istenek áldása és az újévi szerencse.

A buddhista templomokban másképp zajlik le a rítus, de a cél ugyanaz: bőségért, szerencséért, egészségért és boldogságért imádkoznak a szentélyekben. Az egyik legrégebbi ceremónia a Dzsoja no kane, amelyet az év fordulópontján- éjfélkor- lehet megcsodálni és meghallgatni. A Dzsoja no kane a 108 harang kondításnak a rituáléját fedi fel. A 108 kongatás a 108 földi vágyat jelképezi, ami megakadályozza az emberek megvilágosodását. A japánok hisznek abban, hogy 6 bűn van, és minden egyes bűnnek 18 árnyalata.

A harangok kongása ezeket az illúziókat űzi el,így az emberek tiszta lélekkel indulhatnak el az újévben.

A kulturális  szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál,de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogunkban a gesztusokat jártuk körbe,de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.  Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, még is érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – ami lehet verbális vagy non-verbális kommunikáció – ha egy idegen országba szeretnénk  a kapcsolatainkat elmélyíteni. Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben előre visz a céljainkhoz.A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta  a Japán gazdaság nulláról épült újjá(ne felejtsük el a Hirosimát és Nagaszakit sem)  jelentősen modernizálódott az ország átvéve a nyugati szokásokat és talán
úgy tűnik hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok a szigorú szokások és  szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek.

Elmondható, hogy a japánok  nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást.
 

Igazából elvárják,de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez. 

Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság, feltétlen engedelmesség és ami igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel
ez megint egy merev dolognak tűnik,de nézzük azt az oldalát, hogy mennyivel gördülékenyebben menne minden,ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak. Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak lenni ,mikor nem akarnak.

Ennek oka ,hogy a nyelvük sem engedi(nyelvtanilag lehetetlen),mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk a barátunk édesanyjával
vagy a barátinkkal a kávézóban. Erre van egy külön mondat szerkezet típus. 
A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni,
de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket.

Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.

A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet,vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva,utánozni.

Míg a legtöbb ember szeret órákat tölteni a konyhában és bonyolultabbnál bonyolultabb gasztro- különlegességek létrehozni, és persze villogni a tudományával, addig az emberiség bizonyos egyedei - mint szerény személyem -
sikítva menekül a konyhai teendők elől.

Képes vagyok főzni, igaz általában az első 3 próbálkozás óriási bukást eredményez, de végül tökéleteset alkotok. A vezérelvem mindig az egyszerűség lehetőleg olyan ízvilággal, amitől a mezei polgárt nem rázza ki a hideg.

Lehetne a mottóm : finomat, gyorsan, egyszerűen.

Nem kenyerem a pepecselés, a hosszú főzőcskézést pedig  minden irányból próbálom elkerülni. Recepteket sem mesélek az év 364 napjában, de most kivételt teszek.  Ha olyanok vagyunk, akik kedvelik a tematikus eseményeket, ami akár lehet egy saját szervezésű távol-keleti vacsora a barátoknak, akkor a következő menüt nekünk találták ki. Pár  finoman inspiráló finomság egy igazi japán vacsorához. Még főzőtanfolyamra sincsen szükségünk!

A Japán ihlette receptek az előételektől a desszertekig csak rád várnak, hogy nekikezdj és bezsebeld az elismeréseket.

Kattints az ételek nevére a teljes recept olvasásához!

1.  Edamame hummusz

Íme az edamame! Sok-sok rosttal, fehérjével, antioxidánsokkal és vitaminokkal.
Mi is az edamame? Zöld szójabab, népszerű egészséges táplálék, amelyet sokféleképpen fel lehet használni. Használják fűszerként, megeszik nyersen salátában és készítenek belőle pürét. Mi is azt fogunk!

2. Teriyaki Marha Canapé

A canapé-k  könnyű, kis ízletes  előételek, amelyet az étkezések előtt szolgálnak fel. Elkészíthetjük őket kis piritósként, szendvics falatkákként vagy saláta ágyon tálalva. Az összetevők egyszerűek és kevesebb, mint 10 perc alatt elkészíthetők.

3. Tonhal tataki & mangó saláta

A tonhal minden idők legkedveltebb étele minden japán számára, így a japán vacsora készítők számára is. A tonhal elkészítéséhez számos variáció létezik, én most hoztam egy kicsit rendhagyó, de egyszerű módot, hogy finom tonhal salátánk legyen. Szerezz a halhoz mangót és már is kész ez a rendkívül egyszerű, de szuper tonhal tataki saláta, hogy lenyűgözd a vendégeidet.

4. Sushi rizs & Hosomaki

Az elmaradhatatlan sushi. Minden japán vacsorához hozzátartozik az otthon elkészített sushi. Az este királynője (vagy királya) leszel, ha sikerül néhány kézzel készített sushit tálalnod a vendégeknek. Ezzel  a recepttel igazi konyhatündér lehetsz, mert megtanulhatod, hogyan készíts házi sushi rizst és hogyan alkoss szépséges sushi tekercseket.

5. Yuzu, gránátalma & bárányborda ... Rendben, de hogy jön ehhez a gránátalma? Katt a linkre és megtudod!

A bárányt  nagyon szeretik a japánok, és nem is hinnénk, hogy a marhahús után ezt hús típust fogyasztják a legtöbben. Ahhoz, hogy különleges és könnyű “tavaszi” báránysültet kapjunk japán stílusban, kelleni fog egy bizonyos citrus, a  yuzu.

A yuzu nagyon különleges citrus, nem annyira savanyú mint a citrom, de van egy egzotikus íze, amitől az ételek frissek és mennyiek lesznek. Süsük meg a húst, öntözzük meg yuzulével és tálaljuk sült édesburgonyával, rizzsel vagy salátával kívánság szerint.

6. Csokoládé & Tofu

Végül a desszertről, mert egy jó házigazda ugye készül egy  kis édességgel is, nem igaz?A következő desszertet gyorsan és könnyen, szinte pár perc alatt -oké egy fél óra azért kell neki- meg tudod sütni. Ez a süti azért is különleges, mert gluténérzékenyek és cukorbetegek is bátran vehetnek belőle a vacsora végén.

A japán  konyha nagyon sok oldalú  és nem csak szusi létezik, próbáljatok ki bátran mást is.

Mondhatnám, hogy gyönyörű japán kerteket, fenséges pagodákat, történelmei helyszíneket, vagy másszuk meg a        Fuji hegyet és szívjunk be egy kis friss levegőt, mozogjunk és csináljunk valami aktív elfoglaltságot. 

Megtehetnénk .... élhetnénk egészségesen, de inkább nézzünk TV-t! 

Érdekes, szokatlan és abszolút nem európai  tv csatornákat lehet itt fogni, akár több százat is. Rengeteg csatorna van a digitális és műholdas sugárzásnak köszönhetően, de ez igazából ne tévesszen meg senkit. Persze ehhez nem kell a világ másik végébe utazni, elég például a festői és viszonylag közeli Norvégiába. Egyszer az egyik barátom azt kérdezte tőlem, miért vagyok kiakadva a magyar műsorok miatt, mikor a norvégoknál olyan, hogy “műsorok és valami nézhető adás” nincs is. Unalmas az egész. A japán tv-kultúrára visszatérve, a fő probléma vele az, és elektronikus  média egészével is, hogy a piac egésze szinte monopolizált. Vannak magán adók is - internetes szolgáltatókkal együtt - de ez “magán” szó tényleg csak jelzés értékű, ugyanis nem azok.

Akkor nézzük meg a hivatalos helyzetet TV-ügyben.

Van a közvetlen állami kézen lévő NHK, valamint a “magáncsatornák”, összesen 10 létezik Japánban.  Azután vannak még a külföldi tulajdonú szolgáltatók - közel másfél évtizede vannak jelen - mint a CNN, BBC és a műholdas NHK csatorna, amely hírkivonatokat közöl, kínai, koreai, orosz és néhány európai nyelven. Azt tudni kell, hogy a digitális kábeladók a vastag a műsorújságok ellenére - igen a japánok használnak műsorújságot - nagyjából ugyanazt sugározzák, ráadásul ugyanúgy.
Ezek a tv és internet csomagok kifejezetten drágák. Jelenleg az ország műholdas lefedettsége meglepően alacsony. Nem is gondolnánk, ugye? Ott, ahol robotokat és virtuális feleségeket hoznak létre, nem is beszélve a kocka alakú dinnyéről, mindössze az ország 30%- a rendelkezik műholdas lefedettséggel.

Hasonló a helyzet az internet használók száma terén is, bár az okostelefonokkal változott a helyzet, mert az asztali számítógépeket helyettesítő szolgáltatást nyújtanak a használóknak, de ez nagyon drága. A látszólag bőséges műsorkínálat ellenére ritka az új európai film, de annál több az amerikai, az van dögivel. Megszámlálhatatlanul sok amerikai szappanoperát, kvízeket és vetélkedőket adnak a nagy érdeműnek. A vetélkedők között rengeteg japán is van, amelyek a nyugati nézők számra kifejezetten bizzarnak tűnnek.

Léteznek még tematikus csatornák - úgy mint nálunk -  például a háziasszonyok által kedvelt LALA csatorna a rózsaszín hátterével. A kertépítéstől a főzőtanfolyamon át egészen az ismeretterjesztő műsorokig terjed a csatorna választéka. Azért is ilyen népszerű ez a csatorna a hölgyek körében, mert a japán nők miután férjhez mennek  és megszületnek a gyerekek, főleg otthon a házimunkával foglalkoznak és a tv az egyetlen kikapcsolódási pont az életükben. A tv-műsorokkal próbálják megszínesíteni szürke hétköznapjaikat és kárpótolni magukat, ha nem sikerült gyermekkori álmukat megvalósítani.  Náluk is van reggeli beszélgetős műsor. Csak egy picit másként néz ki.  A beszélgetések és zenei betétek mellett nagyon népszerű az a rovat, amelyben intelligens/különleges állatokat mutatnak be mélyinterjú szinten.

Főleg kutyák szerepelnek ebben a blokkban. Év végén a szereplők közül kiválasztják az év legkülönlegesebb ebét és még díjazzák is.

Állandó rovat a napi szerencsemondás is: az aznapra vonatkozó életböcseleteket osztják meg a nézőkkel. Este teljesen másfajta, szórakoztató tévés vetélkedőket sugároznak. Nekünk nyugatiaknak - bár most már itthon is előfordul 1-2  hasonló műsor - érthetetlenül erőszakos műsorokat alkotnak meg a japánok számára.

Olyan furi és abszurd némely vetélkedő, hogy elcsodálkoznánk és azon gondolkodnánk, vajon nem  a horrorovi aktuális részét nézzük-e?

Olyan erőpróbákról szólnak ezek a műsorok, mint ki viseli el a leghosszabb ideig a fájdalmat; ki tudja megenni a legtöbb wasabit vagy kibírja a legtovább a megalázást. Konkrétan egy csomó ember elkezd sértegetni és neked rezzenéstelenül kell tűrnöd:  nem üvölthetsz vissza, nem sírhatsz, csak faarccal nézhetsz előre. Így nyerhetsz sok-sok pénzt.  A megaláztatás a japán kultúra mélyén gyökerezik és a legtöbb japán kifejezetten élvezi, ha valaki pórul jár, összetiporják és közröhej tárgyává teszik.

Az egyik legkedveltebb sorozatot a Taiga dramat  amit minden reggel negyed és fél 9 között adnak le. A hétköznapi emberek problémáit dolgozza fel. Ez a műsor annyira népszerű, hogy aki reggel nem tudja megnézni, az  déli és/vagy esti ismétlést biztos nem fogja kihagyni.. Gyakran reggeliznek, ebédelnek vagy vacsoráznak a japánok ezzel a sorozattal.

Ha megnézünk egy japán híradót, megdöbbenéssel vegyes csodálkozással tapasztaljuk, hogy nincs élő interjú. Csak állóképeket adnak, de azokat jó hosszan, miközben a bemondó közli az aktuális híreket. Ha valaki mondott valamit valamivel kapcsolatban, azt is a bemondó mondja el. Tehát élő nyilatkozat nincs.
A nemzetközi és  a hazai hírek elkülönülnek egymástól.

Sokszor egy-egy külföldi hírblokk után  virágcsokrokat és mámorosan legelésző hokkaidó teheneket láthatunk. Természetesen az ehhez az idillhez hozzáillő andalító -és nyilván  valakinek szép- zenével. A hírekről nyelvezet szempontjából azt lehet megállapítani, hogy szinte minden tv csatorna egy szinte érthetetlen, bürokratikus nyelvet használ, kivéve a TV Aszahi-t.

Ez a csatorna azért közkedvelt, mert közérthetően számol be mindenről. A hírek változatosságának a hiánya abba keresendő, hogy Japánban  ha valaki nem sajtóklubtag, akkor sem írott,  sem elektronikus formában nem jelenhetnek meg írásai. Minden japán újságírónak kötelezően tagsággal kell bírnia. Minden minisztériumnak, nagyvállalatnak külön sajtóklubjai vannak. Tehát az információ csak innen áramolhat. Aki nem klubtag, az nem juthat hozzá a hírekhez.

Külföldiek nem lehetnek klubtagok és nem vehetnek részt a belügyeiket érintő sajtóeseményeken sem.  Azaz az idegenek csak másodkézből kapnak információt.

Hiába, Japán egy Nagy Tigris, megteheti.

A japánok szeretik azt sugallni magukról, hogy békeszeretőek és boldogok. Viszont a  mosolygós és finom távolságtartó  kedvesség mögött más érzelmek is lakoznak.  A harag, a gyűlölet és a szomorúság rejtve marad előttünk, idegenek előtt és a saját közvetlen környezetük előtt is.  

A japán kultúrában a negatív érzelmek kifejezése nem megengedett, és pont ezért sokszor nincsen megfelelő tanult technikájuk a kudarcok és negatív tapasztalatok kezelésben. Az öngyilkosság számukra nem bűn és nem is elítélendő dolog, mégis számos alkalommal elkerülhető lenne, ha tudnának mit kezdeni egy adott helyzettel. Ebben az is benne van, hogy nem beszélnek a problémáikról, mert az szégyenletes.

Ugyanúgy problémát és társadalmi megvetést jelent, ha a kudarcaidról, szomorúságodról és elégedetlenségedről hangot adsz. Még jobban elszigeteled magad akkor, ha  nem teljesíted a követelményeket, hiába érzed úgymond nem teljesen egésznek magadat. Japán egy versengő és sikerorientált ország, de ez        nem csak az egyén sikereiről szól, hanem az egész japán társadalom sikeréről.                Nem magadért - vagy csak magadért - dolgozol, hanem a közösségedért.                 
Ezért  a közösséged - mikro és makro környezet egyaránt- nemcsak hálás neked,       de egyben követelőző is. Valaki pedig nem bírja ezt a fajta légkört és az önkéntes - rosszabb esetben a halálig tartó-elvonulás mellett dönt. Azt hihetnék, hogy egy     szép zen-buddhista / sintoista kolostorba vonulnak el, lehetőleg gyönyörű szép      zen kerttel a közepén. Együtt kelnek a nappal, meditálnak és keresik önmaguk és        a világ békéjét. Az igaz, hogy keresik önmagukat, de ezt kizárólagosan a saját, zárt világukban teszik. Pontosabban a szobájukban. Ők a hikikomorik, akik soha nem lépik át saját szobájuk küszöbét. Japánban Dr. Tamaki Saito kezdett komolyan foglalkozni ezzel a jelenséggel és ő is alkotta meg ezt a kifejezést, aminek jelentése elzárkózni. Az elzárkózottak generációja körülbelül 30 éve jelent meg a japán társadalomban.

A jelenség szinte minden egyes elszenvedője - ők maguk nem érzik így, nincsen betegség tudatuk - egyik napról a másikra egyszerűen föladja a megszokott életét. Úgymond kilép a társadalom kötöttségeiből egy másikba, amelyben a hikikomori biztonságban érzi magát. Pszichológusok szerint ennek nem a lustaság az oka. Tamaki Saito szakember szerint a háttérben inkább egyfajta mentális gyötrelem húzódik meg.  

Egyes kutatók összefüggésbe hozzák a jelenséget olyan mentális betegségekkel,   mint az elkerülő személyiségzavar (AvPD), a szociális szorongásos zavar/szociális fóbia (SAD/SP), a klinikai/ unipoláris depresszió (MDD), a poszttraumás stressz-szindróma (PTSD), illetve az ún. pervazív fejlődési zavarok (PDD) családjába tartozó idegrendszeri betegségek, mint amilyen az autizmus vagy az Asperger-szindróma. 
Ez a jelenség egy ördögi kört alkot, hiszen ahogy a hikikomori régi barátai (ha voltak egyáltalán) lemorzsolódnak, úgy egyre jobban magukba fordulnak, és egyre kevesebb értelmét látják a külvilágnak.

Milyen a hikikomori élete?

Már ha az ilyet lehet annak nevezni; de a kérdésnél maradva : egyszerűen szobányi.
 

Szinte soha nem hagyják el a saját kis világukat és folyamatosan a szobájukban élik az életüket. Nagyon ritka az, hogy egy hikikomori kilépjen az utcára. Maximum, ha ég a ház vagy orvoshoz kell mennie, de mint mondtam ez nagyon ritka. Általában bármilyen bajuk is van, nem mennek inkább orvoshoz és nem is kérnek segítséget. Sokaknak több évtizede a szobájuk az életük. Az elsők tizenévesek voltak mikor elzárkóztak, azóta már betöltötték a 40 évet is. Őket akár az elfeledett generációknak is lehetne nevezni, mert nem sok kapcsolatuk van a külvilággal, kivéve a virtuális teret. A hikikomorik nem tanulnak tovább és később értelemszerűen nem is  vállalnak munkát.

A szüleik a családtagjaik tartják őket el, viszont mivel nincsenek nagy igényeik    ezért nem jelentenek akkora anyagi terhet. Ez a tünet főleg a középosztályba tartozó, elsőszülött  japán fiatalokra vonatkozik, illetve az egykékre is. Dr. Tamaki Saito szerint ez azért van, mert az elsőszülöttekre és az egykékre sokkal nagyobb nyomás nehezedik, függetlenül attól hogy fiúkról vagy lányokról van szó. A társadalmi és családi nyomás az ami egy tinédzserből vagy fiatal felnőttből hikikomorit csinál. Ehhez meg kell érteni magát a japán oktatási és társadalmi elvárásokat. Magát a rendszert.  Már egészen alsó tagozatban erős követelményeket támasztanak a kis japán diákok elé. Ahhoz, hogy később jó középiskolába és utána pedig egyetemre menjenek - hiszen ez a kulcs egy jó álláshoz - nem csak sokat kell tanulni, hanem fizetni is. A szülők rendszerint plusz képzésekre küldik a gyerekeket, mert így van biztosítva a jövőjük. Viszont ez rengeteg pénzt és energiát visz el mindenkitől a japán családokban.

A japán gondolkodás ebben a következő: a gyerekek tartoznak ennyivel a   szüleiknek - később öreg korukra a támogatást tekintve is - mert szülők rengeteget dolgoznak, hogy meglegyen a különórákra a pénz. Kvázi ezért a gyereknek nem 100% -on hanem 300%-on kell teljesítenie. Ezt a nyomást nem bírják a hikikomorik. Elkönyvelhető az életmódjuk egy fajta lázadásnak is, a merev és követelő rendszer ellen, de ez az út igazából zsákutca, mivel képtelenek a való világban létezni és érvényesülni.  Ez a jelenség nem egyedülálló a világban, mert a hikikomori állapotot nálunk nyugaton is fel lehet lelni. Az elzárkózottak tünetei szinte megegyeznek a nyugati depresszió tüneteivel: a szociális élet beszűkülése, társadalmi izoláció, szorongás, fóbia, bűntudat, önvád és a leghangoltság vagy az öngyilkos gondolatok. 

A hikikomorik saját bevallásuk szerint szeretnének visszatérni, de az a gondolat, hogy elmenjenek iskolába, dolgozni, találkozzanak idegenekkel vagy esetleg    randira menjenek, olyan stresszt és szorongást vált ki belőlük, hogy inkább nem lépik meg. A világ  és a hús-vér emberi kapcsolatok rémisztő számukra.

A hikikomorik használják a technika nyújtotta lehetőséget. 

Rengeteg kütyüvel  veszik körül magukat, ezekkel tartva a kapcsolatot a külvilággal. Rengeteg internetes oldal, csoport van hikikomoriknak, ahol megpróbálnak a kapcsolatlétesítés illúziójában élni.  Sokat beszélgetnek itt egymással és teremtenek valamilyen kapcsolatot. Barátságokat kötnek, szerelmet vallanak és élnek virtuális párkapcsolatot anélkül, hogy akár egyszer is találkoznának.  A virtuális térben sokkal aktívabbak és bátrabbak, mint a saját közvetlen fizikai környezetükben, de a virtuális térnek is   van egy lefutási ideje. Mikor már nem nyűgözi le őket, akkor egyre jobban elvesztik  a megmaradt motivációjukat is. A hikikomorik képtelenek túllépni a külvilág által okozott szorongásukon. A szorongás és a depresszió kezelhető, ha időben felfedezik és segítséget kérnek.  De mit tehet egy japán szülő, akinek a gyermeke egyik napról a másikra fogja és magára zárja az ajtót?  

A szülőként megérteni egy ilyen jelenséget nem könnyű, még itt nyugaton sem,         de a japán szülők először megtámogatják ezt az életmódot. Még akkor is, ha egy nyíláson keresztül adják be a reggelit, ebédet vagy a vacsorát és ugyan ezen a nyíláson keresztül veszik át az éjjeliedényt. A gyermekük az elején nem is szól hozzájuk, nem beszélget velük és nem kérdez tőlük semmit. Éjjel élnek és    napközben csak alszanak  és nagyon sokat alszanak.   

Kérdezhetnénk, hogy miért támogatják mindezt?  Miért nem kérnek segítséget?
 

A japán szülők a hikikomori viselkedését először szégyennek, rejtegetni valónak és gyermeküket rajtuk élősködő parazitának tekintik. Másfelől számos szülő hibáztatja magát azért, amit gyermekével tett. Az érzés abból fakad, hogy ők mint szülők nem vették figyelembe a gyerekük vágyait és lekorlátozták. Tulajdonképpen megtörték anélkül, hogy ezt észre vették volna. Nagyon mélyről jövő bűntudatuk van, aminek csökkentése érdekében a kompenzációhoz fordulnak. Megpróbálják eltitkolni, hogy a családban ilyen megeshet. Nem tudhat róla a rokonság, a barátok, a munkatársak és az orvosuk sem. Nem kérnek segítséget szakembertől, mert akkor kiderülne ez a “szégyen”. Az apák általában úgy hárítanak, hogy “elfeledkeznek” a szoba lakójáról. Az anyák pedig megpróbálnak “jó” anyák lenni. Tehát asszisztálnak az elzárkózás folyamatában. A szülők hosszú, hosszú ideig őrlődnek ebben a helyzetben, ami odáig vezet, hogy a 30 vagy 40 éves hikikomori végképp nem tud már kilépni a szobájából. Lassan viszont letelik a szüleik ideje is és nem marad senki, aki gondoskodna ezekről az emberekről, akik 2016-ban már körülbelül 1.5 millióan voltak. 

Megoldás a hikikomorik esetében az lehetne, hogy a szülők felismerjék, hogy nem tudják egyedül megoldani ezt a helyzetet. Ők is képesek legyenek segítséget kérni     és nem foglalkozni a külvilág véleményével, mert így életek tűnnek el. Persze én könnyen beszélek, hiszen nem vagyok japán, nem élek ott. Segítséget nem könnyű kérni, de még is ez az egyetlen megoldás.