ofisz-sztorik

Sok cég próbálta a "Boldog Haloweent" - váá! - a " Hello Haloween " - na persze - meg a " Szellem Partit" elhinteni a nagyérdeműnek. Biztos valakinél célba talált, nálam nem. Engem idegesít ez a valami, mert ünnepnek nem nevezném(nálunk), mert konkrétan egy  marketing fogás, úgy mint a Valentin-nap. Hozzátenném, hogy nálunk is létezik a tökfaragás és nem értem miért kéne a Haloween-nel összemosni. Oké gyerekeknek biztos nagy buli, de nem jó irány, ha összezavarjuk őket. Itt nem az a probléma, hogy valaki bulizik és hülyéskedik egy jót, hanem nálunk : ünnepként adják el. Magyarországon nem tartjuk a Halloweent, de csak az ebből - jelmezek, szórakozó helyi akciók, smink, és egyéb csecsebecsék -  befolyt pénzt nézzük már biztosan maradni fog és - akár csak Valentin-nap- ez benne a veszélyes. Szerintem fontosak a hagyományok - igen rengeteg hatás érte a hagyományainkat , mint minden más nemzetét is - de én azt látom, hogy míg a divat a szórakozás előrébb való és ami a  "juj de izgi" kategóriába tartozik az maradhat és csináljuk. Viszont, ami a mienk lenne - lehet tudatlanság, feledékenység- az ciki és ideje múlt. Ide tartozik még, hogy a többiek is csinálják , akkor egy idő után elfogadott lesz. Hát hogyne ...

Kérdem: miért nem nézünk utána, bizonyos hagyományoknak?

Itt a van tökfaragás. Vajon ismerjük, hogy honnan ered? És miért nem csinálunk inkább "tökjó" bulikat, sok - sok töklámpással, amit magunk csináltunk? Minek kell ehhez egy szakrális jellegét elvesztő, jó üzleti fogást bevezetni?

Most eszembe jutott a Mikulás és a Jézuska kérdés is. Az is kezd elég zavaros lenni. Szegény gyerekeket megértem, mert mit látnak  :   Miki jön Miklós napján és Karácsonykor is.  És ki az a Jézuska?
Itt gond. Szerintem hasonló történik Mindenszentekkel és a Halottak napjával is.

Akkor most, miután sokat beszéltem a tökfaragásról ,nézzük meg a "tökös hagyományokat":
 

A tökfaragás Magyarországon  egészen az  Árpád- házi királyokig vezethető vissza.

A régi hagyomány története visszakalauzol , Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. 1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserébe az megkímélték életét és László udvartartást is rendelt mellé.  Salamont azonban nem hagyta nyugodni hatalmának elvesztése, ezért továbbra is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Folyamatosan igyekezett meggyőzni a magyar főurakat, hogy álljanak mellé.

A cselszövés híre, hamar a király tudomására jutott,  a tervnek szinte megszületni sem volt ideje. László király biztonsági okokból a Visegrádi vár tornyába záratta Salamont. A torony összes ajtaját befalazták, az ablakokat ökörhólyaggal takarták. Az őrök feladata volt, hogy sötétedés után minden ablakba tegyenek egy-egy töklámpást, hogy éjszaka is lássák a rabot.

Innen ered a mondás : "fénylik mint Salamon töke"

A különleges „világító arccal rendelkező tökök”  azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is tájékozódási pontként szolgáltak. Későbbiekben a töklámpások hozták vissza a  fényt - és mivel szezonja volt-  a ködös őszi hónapokban. Így minden tökből készítettek faragott lámpásokat - lopótökből is - amiket virág, növény mintákkal, Holdal, Nappal és a csillagokkal díszitettek.   
 

Érdemes az ilyen dolgokat feleleveníteni és az én meglátásom szerint így Halottak napja közeledtével a töklámpások egy  finomabb megközelítése az ünnepnek. Nem harsány és ez által tiszteletben tarthatjuk a gyászolók fájdalmát, függetlenül attól , hogy ki hogy viszonyúl az elmúláshoz. 

A kulturális  szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál,de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogunkban a gesztusokat jártuk körbe,de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.  Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, még is érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – ami lehet verbális vagy non-verbális kommunikáció – ha egy idegen országba szeretnénk  a kapcsolatainkat elmélyíteni. Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben előre visz a céljainkhoz.A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta  a Japán gazdaság nulláról épült újjá(ne felejtsük el a Hirosimát és Nagaszakit sem)  jelentősen modernizálódott az ország átvéve a nyugati szokásokat és talán
úgy tűnik hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok a szigorú szokások és  szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek.

Elmondható, hogy a japánok  nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást.
 

Igazából elvárják,de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez. 

Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság, feltétlen engedelmesség és ami igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel
ez megint egy merev dolognak tűnik,de nézzük azt az oldalát, hogy mennyivel gördülékenyebben menne minden,ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak. Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak lenni ,mikor nem akarnak.

Ennek oka ,hogy a nyelvük sem engedi(nyelvtanilag lehetetlen),mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk a barátunk édesanyjával
vagy a barátinkkal a kávézóban. Erre van egy külön mondat szerkezet típus. 
A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni,
de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket.

Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.

A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet,vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva,utánozni.