ofisz-sztorik

A teát hihetetlenül kifinomult növénynek tartják a Távol -Keleten, és mivel ennyire különleges és nagyra becsült, ezért a felszolgálása is szertartás-szerűen zajlik.

Azt érdemes tudni, hogy a teaszertartás szót a japánok nem használják, csak a mi nyelvünkben létezik, de cserébe ők két megnevezést alkottak ennek a folyamatnak.  

Az egyik kifejezés a chanoyu a másik a sadou. A chanoyu sokkal többet hordoz magában  szellemileg és fizikailag egyaránt, mint gondolnánk. A chanoyu eredeti jelentése “ forró víz a teához”. Maga a kifejezés a nagy teamester Szen no Rikjú nevéhez fűződik, akit a japán “vabi- szabi”  (egyszerű, szerény, szép ízlés) esztétika nagy mesterként tartanak számon. A Szengoku és az Azucsi- Momojama korszak alatt megváltozott a japán társadalom “széphez” fűződő viszonya. A drága, kínai mintára épülő fogadásokat és banketteket felváltotta egy új életforma :  a néma, egyszerű, elegáns és eszköztelen szépség.  

Az egyszerűség tökéletessége megjelent az eszközökben, a mozdulatokban és a más művészeti ágakban, így a harcművészetekben is.

 Az életfilozófia sikere abban rejlett, hogy egyszerű, de kiváló minőségű anyagokkal mutatta be az új stílust, mint követendő szépségideált. A harmóniából újraépülő művészeti stílus által sokkal közérthetőbb lett a zen- buddhizmus a feltörekvő társadalmi rétegek számra.
 

A vabi-sabi a buddhista létezés három útján ( a kis út, a nagy út és a gyémánt út) és a zen földi létet átmeneti állapotnak tekintő tanításán alapul. A wabi-sabi a chanoyu ceremónia természetes része. Az élet nemes egyszerűségére, őszinteségére és szépségére helyezi hangsúlyt. Rikjú  és követői szerint a teaszertartás annyit jelent, mint tüzet rakni, vizet forralni és teát készíteni. Egyszerűen semmi mást.

 A teaceremóniák régebben a porrá őrölt zöld tea - matcha - köré szerveződtek, de ma már megnézhetünk olyan teaszertartást, ahol a szálas teáé a főszerep. Ahhoz, hogy valaki teamesterré váljon, rengeteget kell tanulnia és  gyakorolnia a ceremónia mozdulatait. Nem egyik napról a másik fog ez megtörténni, de kellő elhatározással és elmélyüléssel elsajátíthatóak a mozdulatok és maga a szellemiség is, ha kitartó vagy.

Nézzük, meg hogyan léphetsz a tea útjára  (茶道),Rikjú tanítása szerint.

A Meghívás: a vendéglátó meghatározza az összejövetel témáját és kiválasztja a vendégeket. A meghívottak között lesz egy személy, akinek  speciális szerep jut a közös teázás folyamán. Őt nevezzük első vagy fővendégnek.

A házigazda jóval az esemény előtt (3-4 hét) megírja és kiküldi a meghívókat a résztvevőknek. A fővendég, miután megkapta a levelet, a ceremóniát megelőző napon személyesen ellátogat a leendő vendéglátóhoz, hogy tiszteletét tegye ő maga és a többi meghívott nevében is.  A látogatás vagy “ beköszönés” nagyon rövid: egy meghajlás és udvarias megköszönés.

A vendégek érkezése:
a teaszertartás helye mindig egy szukija vagyis egy teaház. A vendégek miután megérkeztek a kijelölt napon és órában, nem rögtön a szukijaba lépnek be, hanem először megtekintik a kertet.

A teaház kertjében külön kijelölt várakozóhelyen (kosikakemacsiai - 腰掛待合), vagy a teaház egy zárt pihenő helyiségében (macsiai - 待合)  türelmesen várakoznak addig a pillanatig, míg a vendéglátó egy csöndes meghajlással nem üdvözli őket.

Belépés a teaházba:

A csendes meghajlás után a vendéglátó visszatér a teaházba az összejövetel utolsó apró részleteit elrendezni. Amíg minden a helyére kerül, addig a vendégek megmossák a kezüket és a szájukat a kertben. Végül a rituális tisztítás után ők is belépnek a teaház ajtaján, ahol találkoznak a teamesterrel.

A vendégek  először a tokonomát (床の間) - ez egy szoba, ahol a kerámiákat, festményeket virágdíszeket és más művészi alkotások bemutatására használnak -  szemlélik meg és benne lévő tárgyakat. A tárgyak lehetnek képek, falitekercsek, ikebana, origami, teaszertartáshoz szükséges tárgyak, bármi, ami az adott témához illik.  Igazából nem fontos, hogy mit ábrázol, hiszen a múlandóságot közvetíti.
Ezzel párhuzamosan a teaceremónia eszközei is előkerülnek, amit szintén szemrevételeznek a vendégek.

Miután megtekintették az eszközök szisztémáját, ennek tudatában helyezkednek el, mindenki a neki szóló helyre ül.

A tea:

Kezdetnek édességet esznek. A vendéglátó eközben előkészíti a porrá őrölt zöld teát. Harmonikusan, szépen egyenletesen teszi mindenezt.

Komolysággal, odafigyeléssel közösen készülnek fel a teázásra.  A témától függ, hogy mennyire komplex vagy összetett, hogy hígabb vagy sűrűbb teát isznak a szertartás alatt. A híg tea esetében minden vendég külön csészét kap, ha pedig a sűrű a tea, a meghívottak egy csészén osztoznak.

A tea elfogyasztása:

A teákat soha nem ízesítik, ugyanis az előtte elfogyasztott édesség éppen elég édes ízvilágot ad a zöld teának.  Minden csésze 2-3 parányi kortyot tesz ki. Nem a mennyiség a lényeg itt, hanem az ottlét. Ha a csésze kiürült, megforgatják, megnézik és megőrzik a pillanatot.

Beszélgetés:

A teaszertartás alatt szigorúan csak fővendég beszélget a vendéglátóval, képviselve magát és a többi vendéget is.  A többi vendég nem kezdeményezhet kommunikációt a házigazda felé. Elég pár gesztus vagy egy-két elismerő szó.

Távozás:

A teaceremónia után a vendégek és a vendéglátó kimennek a kertbe és egy csendes meghajlással elbúcsúznak egymástól.

A teaszertartás különböző mozdulatainak megtanulásához gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás kell. Az időről nem is beszélve-és a nekünk itt nyugaton főleg időnk nincsen. Pedig a teaceremónia segíthet megértened létezésed okát, hogy miért vagy ott ahol vagy. A chanoyut követve saját magunkat, munkánkat, családunkat érthetjük meg.

Ez pedig minden időt megér.

Szerintem minden magára adó kíváncsi turista elsősorban a különlegességekre vágyik. Olyasmikre, amelyek  itthon nincsenek, mert ugye Budapesten lépten-nyomon göngyölik a sushikat és a makikat. Miért kellene egy szimpla vendéglátó egységbe betérni , ha épp Japánban tartózkodunk?

Tegyünk úgy akkor, mint a bátor őslakosok, akik  természetesen kedvelik a közös finoman- egészséges vacsorákat... talán  romantikus környezetben is. De nem feltétlenül!

A  japánok mindig a különlegesebb helyeken szeretnek mulatozni, ami nem feltétlenül a gasztroparadicsomot jelenti – de persze lehet nagyon finom az étel és ital kínálat- hanem a különleges élmények rapszódiáját.

Elsőnek hadd mutassak be egy különleges ninja éttermet. Az étterem a középkori japán polgárháború időszakában létezett titkos ninja falut eleveníti fel.

Ha el szeretnéd kápráztatni barátaidat, akkor ez a szándék itt nem lesz egy füstbe ment terv. Konkrétan füst az lesz- amit szárazjégből  nyernek- , és ninja pincérek is.

A felszolgálás menete a következő :

füst,
ninja pincér megjelenik,
rendelsz,
füst,
ninja pincér eltűnik,

füst

és meg is jött az ennivaló.

Mókás ez a fajta felszolgálás, főleg azért, mert a ninják tökéletes merénylők voltak, ezért  lehet abban bízni, hogy a dobócsillagot pontosan dobják az asztalra a számlával együtt és nem téged találnak el.  Ami még érdekesebbé teszi ezt a helyet, hogy a megelevenített történelem által megismerhetjük a tökélyre fejlesztett  suhsi készítést is.  Ha élvezitek a meglepetéseket, akkor a NINJA AKASAKA a ti helyetek.

Az ultramodern metropoliszokban, mint például Tokió, nem maradhatnak el a gasztronómiában a  robotok sem.

A Robot étterem is ezt a trendet képviseli. Konkrétan pörgős élmény lesz, enni nem fogsz sokat, mert nem az adagjairól híres, hanem a hiperaktív pörgős „robot showkról”. Nehéz is lenne csak a ramenre koncentrálni, mert teljesen le fogja kötni a figyelmedet a dobos lányok és a repülő  bikinis kontra harci robotoknak öltözött táncosok küzdelme. Miután sikerült eldönteni, hogy melyik csapatnak van géppuskalába, utána sincsen pihenő, se a meghívott előadóművészeknek se a kedves vendégnek. 

A szórakoztató előadások körübelül 3 órásak szünet nélkül, tehát érdemes előre megrendelni az aznapi vacsorát - ami igazából mindössze egy bento doboz- és felkészülni arra is, hogy ez a 3 óra relatív, mert  az attrakció akár 4 vagy 5 óráin át is tarthat.

A végtelenített műsoros vacsorát szinte megkoronázza minden esti előadás fénypontja: a motoros bemutató, amit lézer-effektekkel tesznek még retina-égetőbbé.

Ha mégsem a modern kor őrületére vágyunk, hanem egy kis elvonulásra, akkor a következő hely kifejezetten tetszeni fog...

Ez pedig „ The Lockup” – japán elnevezése ザ・ロックアップ 新宿店 -   ahol jól elzárnak egy börtön – elmegyógyintézet atmoszféráját árasztó horrorisztikus helyre .

Talán ez az egyetlen étterem , ahol összebilincselnek és bezárnak mielőtt megkapnád a kaját. Azt is olyan profizmussal kell elvenned , mint az igazi börtönökben: egy kis nyíláson keresztül.  

Az megkönnyíti a helyzetedet – igaz összebilincselt kézzel nem olyan könnyű- hogy az ajtókon lévő  bemélyedésben található mini guillotine- nal ki tudod nyitni a cella ajtaját; a celláét,  amibe előzőleg bezártak. Viszont az ajtó nyitásnak ára van , ugyanis a penge  alá kell tenned a kezed és közben nem látod mi történik ... aztán a kezedbe pottyan a kulcs ... izgi. 

A cellátokban online  módon tudtok „kísérleti koktélokat és ételeket” rendelni, amiket kémcsőben, lombikokban és fura serlegekben , illetve pléh tálcán szolgálnak fel, némi szemgolyóval és egyéb plasztik testrésszel díszítve.

A dizájn konkrétan szemez veled ☺, miközben hallgatod a hirtelen elsötétült folyosóról- vagy a saját kis celládban- az őrült lelkek sikolyait és az imitált gyilkosságokat.

Természetesen az ételek is a hely hangulatát idézik, így ne lepődjünk meg a menü elborult fantázianevein sem. Valahogy mindegyik „véres” és „gyilkos” illetve „boncolós”....Ragadozóknak ideális hely a romantikázásra.

A következő  hely hasonlatos az előbbihez, de nincsenek műszemek és sikítások, viszont levágott fejekből ihatod a koktélodat vagy szakédat, hogy meglegyen az est hangulata és máris élvezheted egy igazi börtönkórház ergonómiáját. 

Ami esetleg megzavarhatja a különleges helyen elköltött vacsorát, az a hirtelen szirénázás- általában rendelés esetén használják; ha csúcsidő van, akkor egész nap szól a riasztó- és a szórakoztató egységként működő zsonglőrök, akik baltákat bohóckodnak. A dresszkód itt szigorú, de ha mégsem olvastuk el a házirendet, akkor sincsen baj, mert ehetsz és ihatsz amit akarsz, csak egy elzárt börtönkórházi kórteremben.

A menük elnevezése elég hátborzongató. Választhatsz  Bensőséges belsőséget- véres hurka -, Döglött Csirkét- csirke egyben tálalva - és Marha Agyat - steak- és  több hasonlóan kellemes nevű étket is.

Ha a vendégek felöntenek a garatra, rendszeresen megjelennek az  Alcatraz E.R. ápolói óriás nyugtatós szurikkal - amikben víz van- és lecsillapítják a börtönkórház lakóit. A fiúkat még le is vetkőztetik!Összefoglalva: őrült egy hely.

Az utolsó  különleges étterem az Asadachi 朝起 , nem annyira a külsőségekkel, hanem az ételek rendhagyó választékával csalogatja be a bátor és éhes vendégeket.

A hely maga nagyon szűk, de a menü konkrétan magáért beszél, mert hogy nyers.

Itt ehetsz, már ha szereted a „természet megváltozatlan ízeit”, gőtét – oké ez grillezve van- , bikaherét- férfiaknak férfiasságot ad, hogy a nőknek mit, azt nem tudom ☺ - és élő békaszívet.

Az “egyem a kis szívedet”  létjogosultságot nyer ezen a helyen, mert a béka szíve konkrétan ver a tányérodon!

Azt én értem, hogy az ételnek van lelke, de hogy eleven is..!

Tehát, ha valaki Tokióban járna,
 feltétlenül próbálja ki ezen fergeteges helyeket, már ha meri.

Mondhatnám, hogy gyönyörű japán kerteket, fenséges pagodákat, történelmei helyszíneket, vagy másszuk meg a        Fuji hegyet és szívjunk be egy kis friss levegőt, mozogjunk és csináljunk valami aktív elfoglaltságot. 

Megtehetnénk .... élhetnénk egészségesen, de inkább nézzünk TV-t! 

Érdekes, szokatlan és abszolút nem európai  tv csatornákat lehet itt fogni, akár több százat is. Rengeteg csatorna van a digitális és műholdas sugárzásnak köszönhetően, de ez igazából ne tévesszen meg senkit. Persze ehhez nem kell a világ másik végébe utazni, elég például a festői és viszonylag közeli Norvégiába. Egyszer az egyik barátom azt kérdezte tőlem, miért vagyok kiakadva a magyar műsorok miatt, mikor a norvégoknál olyan, hogy “műsorok és valami nézhető adás” nincs is. Unalmas az egész. A japán tv-kultúrára visszatérve, a fő probléma vele az, és elektronikus  média egészével is, hogy a piac egésze szinte monopolizált. Vannak magán adók is - internetes szolgáltatókkal együtt - de ez “magán” szó tényleg csak jelzés értékű, ugyanis nem azok.

Akkor nézzük meg a hivatalos helyzetet TV-ügyben.

Van a közvetlen állami kézen lévő NHK, valamint a “magáncsatornák”, összesen 10 létezik Japánban.  Azután vannak még a külföldi tulajdonú szolgáltatók - közel másfél évtizede vannak jelen - mint a CNN, BBC és a műholdas NHK csatorna, amely hírkivonatokat közöl, kínai, koreai, orosz és néhány európai nyelven. Azt tudni kell, hogy a digitális kábeladók a vastag a műsorújságok ellenére - igen a japánok használnak műsorújságot - nagyjából ugyanazt sugározzák, ráadásul ugyanúgy.
Ezek a tv és internet csomagok kifejezetten drágák. Jelenleg az ország műholdas lefedettsége meglepően alacsony. Nem is gondolnánk, ugye? Ott, ahol robotokat és virtuális feleségeket hoznak létre, nem is beszélve a kocka alakú dinnyéről, mindössze az ország 30%- a rendelkezik műholdas lefedettséggel.

Hasonló a helyzet az internet használók száma terén is, bár az okostelefonokkal változott a helyzet, mert az asztali számítógépeket helyettesítő szolgáltatást nyújtanak a használóknak, de ez nagyon drága. A látszólag bőséges műsorkínálat ellenére ritka az új európai film, de annál több az amerikai, az van dögivel. Megszámlálhatatlanul sok amerikai szappanoperát, kvízeket és vetélkedőket adnak a nagy érdeműnek. A vetélkedők között rengeteg japán is van, amelyek a nyugati nézők számra kifejezetten bizzarnak tűnnek.

Léteznek még tematikus csatornák - úgy mint nálunk -  például a háziasszonyok által kedvelt LALA csatorna a rózsaszín hátterével. A kertépítéstől a főzőtanfolyamon át egészen az ismeretterjesztő műsorokig terjed a csatorna választéka. Azért is ilyen népszerű ez a csatorna a hölgyek körében, mert a japán nők miután férjhez mennek  és megszületnek a gyerekek, főleg otthon a házimunkával foglalkoznak és a tv az egyetlen kikapcsolódási pont az életükben. A tv-műsorokkal próbálják megszínesíteni szürke hétköznapjaikat és kárpótolni magukat, ha nem sikerült gyermekkori álmukat megvalósítani.  Náluk is van reggeli beszélgetős műsor. Csak egy picit másként néz ki.  A beszélgetések és zenei betétek mellett nagyon népszerű az a rovat, amelyben intelligens/különleges állatokat mutatnak be mélyinterjú szinten.

Főleg kutyák szerepelnek ebben a blokkban. Év végén a szereplők közül kiválasztják az év legkülönlegesebb ebét és még díjazzák is.

Állandó rovat a napi szerencsemondás is: az aznapra vonatkozó életböcseleteket osztják meg a nézőkkel. Este teljesen másfajta, szórakoztató tévés vetélkedőket sugároznak. Nekünk nyugatiaknak - bár most már itthon is előfordul 1-2  hasonló műsor - érthetetlenül erőszakos műsorokat alkotnak meg a japánok számára.

Olyan furi és abszurd némely vetélkedő, hogy elcsodálkoznánk és azon gondolkodnánk, vajon nem  a horrorovi aktuális részét nézzük-e?

Olyan erőpróbákról szólnak ezek a műsorok, mint ki viseli el a leghosszabb ideig a fájdalmat; ki tudja megenni a legtöbb wasabit vagy kibírja a legtovább a megalázást. Konkrétan egy csomó ember elkezd sértegetni és neked rezzenéstelenül kell tűrnöd:  nem üvölthetsz vissza, nem sírhatsz, csak faarccal nézhetsz előre. Így nyerhetsz sok-sok pénzt.  A megaláztatás a japán kultúra mélyén gyökerezik és a legtöbb japán kifejezetten élvezi, ha valaki pórul jár, összetiporják és közröhej tárgyává teszik.

Az egyik legkedveltebb sorozatot a Taiga dramat  amit minden reggel negyed és fél 9 között adnak le. A hétköznapi emberek problémáit dolgozza fel. Ez a műsor annyira népszerű, hogy aki reggel nem tudja megnézni, az  déli és/vagy esti ismétlést biztos nem fogja kihagyni.. Gyakran reggeliznek, ebédelnek vagy vacsoráznak a japánok ezzel a sorozattal.

Ha megnézünk egy japán híradót, megdöbbenéssel vegyes csodálkozással tapasztaljuk, hogy nincs élő interjú. Csak állóképeket adnak, de azokat jó hosszan, miközben a bemondó közli az aktuális híreket. Ha valaki mondott valamit valamivel kapcsolatban, azt is a bemondó mondja el. Tehát élő nyilatkozat nincs.
A nemzetközi és  a hazai hírek elkülönülnek egymástól.

Sokszor egy-egy külföldi hírblokk után  virágcsokrokat és mámorosan legelésző hokkaidó teheneket láthatunk. Természetesen az ehhez az idillhez hozzáillő andalító -és nyilván  valakinek szép- zenével. A hírekről nyelvezet szempontjából azt lehet megállapítani, hogy szinte minden tv csatorna egy szinte érthetetlen, bürokratikus nyelvet használ, kivéve a TV Aszahi-t.

Ez a csatorna azért közkedvelt, mert közérthetően számol be mindenről. A hírek változatosságának a hiánya abba keresendő, hogy Japánban  ha valaki nem sajtóklubtag, akkor sem írott,  sem elektronikus formában nem jelenhetnek meg írásai. Minden japán újságírónak kötelezően tagsággal kell bírnia. Minden minisztériumnak, nagyvállalatnak külön sajtóklubjai vannak. Tehát az információ csak innen áramolhat. Aki nem klubtag, az nem juthat hozzá a hírekhez.

Külföldiek nem lehetnek klubtagok és nem vehetnek részt a belügyeiket érintő sajtóeseményeken sem.  Azaz az idegenek csak másodkézből kapnak információt.

Hiába, Japán egy Nagy Tigris, megteheti.

Amikor a japán kultúrára vagy magukra a  japán emberekre gondolunk, automatikusan a harmónia, a hihetetlen engedelmesség-tudat, a tradíciók követése és a mérhetetlen szorgalom jut eszünkbe.
 

Szépen és kedvesen mosolygó japán nők és férfiak, akiknél úgy tűnik minden rendben és semmi sem háborgatja tökéletes életüket. Európai szemmel nézve  tényleg úgy tűnik, hogy a megtestesült konfliktusmentes ország az övék, igaz ezt Japán szereti is a külvilág felé kommunikálni. Persze azt mindenki tudja: olyan,   hogy probléma mentesség nem létezik, csak sajátos - országonként más -  kulturális megoldások születnek rájuk. Japán egyik legnagyobb problémája - mint ahogy Európában is  - a társadalom elöregedése és a tradicionális családok (több generáció élt régebben együtt) szétesése. Ez jelenti a legnagyobb kihívást a japánoknak. Ami nagyon fontos, rengeteg a társ nélküli fiatal, mert kevés a frigyre lépési kedv és ergo ebből következik, hogy a gyerekvállalási hajlandóság is alacsony. Házasság nélkül a japánok egyáltalán nem vállalnak gyereket.

Ennek az oka: a társadalmi elvárás és a törvények.

Itthon - nem mintha hallgatóznék - sokszor hallom, akár sétáló kismamáktól vagy szülőktől és az aktuálpolitika is rendszeresen foglalkozik azzal, hogy milyen könnyítéseket és támogatást kapnak és mire van még szükségük családoknak.
A kulcsszó itt támogatás, ami nálunk van és Japánba nincs!

Ugye milyen érdekes? Ázsia vezető gazdasági hatalmának a családpolitikája
egy szülőre teszi a hangsúlyt: mégpedig az apára. Az oka a sajátos kulturális berendezkedés, ami még mondhatni  a “szamurájokig “ nyúlik vissza.
Erősen patriarchális lehetne a család berendezkedésük … de mégsem az.
Mondhatni, az otthon az tényleg az asszony birodalma,  a férj pedig, küzd és    harcol, hogy fenntartsa az életszínvonalukat.

Ahogy egy nőről kiderül, hogy állapotos, akkor “nem kötelezően”, de fel kell mondani a munkahelyén, függetlenül attól milyen pozíciót töltött be. Ugyanis a legtöbb vállalat nem fizeti a szülési szabadságot. Viszont az élet és a gyerekek iskolái nagyon sokba kerülnek, ezért az hogy csak az apa keres az felejtőssé válik, bár így is ő marad a főkereső. Az édesanyák is vállalnak munkát, de anyaként csak részmunkaidőben helyezkedhetnek el, ami Japánban sajátoson működik. A részmunkaidő után egyharmad jövedelem jár, de igazából 8 órát dolgoznak

Ebből következik, hogy soha senki nincsen otthon. A szülők dolgoznak, a gyerekek iskolában, sokszor hétvégén is.  

Alapjában véve nem találkoznak egymással, főleg akkor nem,  ha anya is a “részmunkaidős” nyolc órájátt tölti a munkahelyén. Még így is több időt van gyerekkel, mert itt hagyományosan a nők nevelik “közvetlenül” a gyerekeket.
Az apák szinte soha sem találkoznak a gyerekekkel, maximum hétvégén.
A japán apák szinte életük minden idejét a cégüknél töltik, és ehhez  járul hozzá
az utazás is, ami szintén rengeteg időt von el az életükből. A magyarok is sokszor olyan munkát választanak, ami földrajzilag távol esik a lakóhelyüktől.
Ez egy fontos párhuzam, de figyelembe kell venni a mérteket.

Tokió hatalmas. Ebben a városban mindenki nagyon hosszú időt tölt el utazással és ingázással, mert  a város óriási és lakosainak lélekszáma  több mint 17 millió! Az ingázók átlagosan 3 órát utaznak minden nap a fővárosba, de még a tősgyökeres tokióiak is 2 órát töltenek a vonatokon és más tömegközlekedési eszközökön.

Japánban minden a munkaidő hosszúságát szolgálja. Mikor említettem, hogy egy japán apa elsősorban a cégének embere, ezt a  megfogalmazást konkrétan is kell venni. Létezik bizonyos ellensúlyozás a vállalatok részéről, ami nekem egy kicsit érdekes, mondhatni szokatlan. Például a napi 9 órát dolgozó családfőnek a vállalat állja a frissen mosott férfiingek számláját, amit ki is vasaltatnak.
 

Viszont itt jön be a vállalati kultúra másik oldala is: addig tart a munkaidő, amíg a főnök nem áll fel az asztalától. Ha munkamánias a vezetőnk - az lenne az unikum
ha nem így lenne - akkor nem sok esélyünk van, hogy normális időben hazaérjünk
és együtt vacsorázzunk a családdal. Mikor ők felkelnek a család még alszik és mire hazaérnek már ismét mindenki lefeküdt, hiszen másnap iskola van. Ebben az a szomorú, még ha akarnának, akkor sem tudnak találkozni velük, mert a japán munkarend nem 8 hanem 9-10 óra, de könnyen átlépheti a 12 órát is. Ezért van az, hogy egy japán apák nagyon keveset találkoznak a gyerekeikkel. Nagyon kevés időt tudnak együtt tölteni és a statisztikai adatok szerint a házastársak egymást közt
napi szinten mindössze csak 9 percet beszélnek!

Apa rengeteget dolgozik, de hiába keresi a pénzt, nincs ideje rá, hogy igazán foglalkozzon azzal, hogy mikor és mennyit raknak félre és mire kell költeni és mire nem. A  japán feleségek ezért rendszeresen félre teszi a férjeik  fizetésének egy részét, amit a cégek a feleségek bankszámláira utalnak. Igen jól olvastátok, a férj fizetése nem a tulajdon bankszámlájára megy, hanem asszonyéra. Érdekes megoldás, bár nem újkeletű. A szamurájok idején minden gazdasági és pénzügyi kérdést a szamuráj családok női tagjai intéztek.

Tehát ez a régi szokás ugyan úgy megmaradt csak modern környezetben alkalmazzák. De miért is van ez így?

Mikor egy nő férjhez megy (még most is) lemond a társadalmi szerepvállalásról, de
a japán törvények azzal kárpótolják, hogy cserébe ő lesz a család kincstárnoka.  Japánban a feleség hordozza az összes terhet a gyerekneveléssel, a család irányításával és a háztartás igazgatásával kapcsolatban(szó szerint!) , míg férj
és apa az anyagi fedezetet nyújtja hozzá.

Létezik egy nagyon érdekes történet az “ otthoni gazdasági miniszter asszonyokkal” kapcsolatban, ami egészen a 90-es évek közepéig fennállt, mint helyzet. Ebben az időszakban  - tehát a 90-es évek Japánjáról beszélünk - a férjek csak házastársuk aláírásával és beleegyezésével  nyithattak saját külön bankszámlát vagy lehetett külön hitelkártyájuk! Ennek egyszerű oka volt, mivel az anya neveli a gyerekeket és ezzel gondoskodik a munkaerő utánpótlásról ( mi másért),  ezért neki kell adni a pénzt.

Apaként foglalkoznod kell gyermeked jövőjével és anyagi támogatásával, és mivel egy gyermek felnevelése Japánban konkrét anyagi csőd, ezért még több túlórát kell vállalnod, hogy a legjobb iskolák és különórák elérhetőek legyenek gyermeked számára. A családi költségvetés több mint egyharmadát tesz ezt ki. Ha egyetemre is megy a család kicsi kincse, az még többe kerül, mert az egyetemi előkészítők mind magánsulik, viszont szükségesek  a jó felvételihez.

Mi marad a japán apának?

A mindennapi robot, de igyekszenek - főleg az utóbbi évtizedben- több időt együtt tölteni a gyerekeikkel. A japán szülők híresek arról, hogy mindenük a gyermekük. Létezik egy urban legend mondás, miszerint : a japánok iskolás koruk előtt és nyugdíjas éveikben csinálhatják azt, amit igazán szeretnének.

Azt hinnénk, hogy nagyon szigorúak velük, de ha betekintesz egy család esti rutinjába - ahol végre előbb jött haza apu - akkor láthatnád, hogy egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy ki a szülő vagy a gyerek. Együtt bohóckodnak, együtt fürdik az egész család ( ami szerintem teljesen normális) és együtt is játszanak, egészen a következő nap reggeléig. Akkor mindenki felölti a hétköznapi arcát és elindul a munkahelyére. Mintha semmi sem történt volna.  Az iskola és a háztartási pénzügyi kihívásai mellett van még egy fontos feladata a családfőnek: gondoskodni kell a nagyszülőkről.

Bizony, ez természetesnek gondoljuk, de az igazi nehézség ebben főleg az, hogy Japán csínján bánik a szociális juttatásokkal. Tehát a férj feladatai anyagilag támogatni a szüleit - közvetlenül ez a feladat a feleségre hárul - és ha maradt még pénz, akkor a feleség idős szülei jönnek. Persze, a felség is segítheti saját szüleit külön.  

Japán szociális ellátási logikája a következő (ez azért fontos, hogy megértsük miért nehéz családfőnek lenni itt ): Apa biztosítja a gyermek anyagi támogatását és Anya neveli a gyereket. Apa és Anya vállalja ennek minden költségét (nincs gyed, gyes, tanszertámogatás), kezdve az oktatatással, a sporttal, különórával-és a későbbiekben az esküvő költségeit is. Cserébe, ha gyerkőc keresőképes lesz,
mindkét szülőről gondoskodni köteles, hisz így fizeti vissza az oktatási költségeket.

Nem könnyű apaként és családfőként megfelelni a társadalomnak. Főleg egy olyan országban, ahol a gyengeségekről, bajokról nem beszélünk és az érzelmeinket elrejtjük. Apaként nem csak a családodért dolgozol, hanem a szüleidért, a feleséged szüleiért, a vállalatért és Japánért. Ugyan ezt megtették érted szüleid is, tehát van mit törleszteni konkrétan és átvitt értelemben is.