ofisz-sztorik

Minden kultúrában más más szokások övezik a nagykorúság megünneplését. Ma már az európai hagyományok elvesztették azt a szakrális ünnepi szokásokat, ami által egy nő vagy egy férfi egy beavatási szertartás során nagykorúvá válik és teljes jogú tagja lesz a társadalomnak vagy közösségnek, annak minden kötelezettségével és jogával.

Egyszerűbben szólva:  nincs benne semmi szépség. Megkapjuk a személyit, szavazhatunk, adózhatunk, házasodhatunk és minden felelősség minket terhel. Persze megünnepeljük a 18. szülinapot, barátokkal és a családdal is. A világ túlsó felén - Japánban - a lányoknak megadatik a felnőtté válás különleges eseménye.

Létezik egy ősi ünnep amit i.e. 714 óta tartanak, amikor a fiatal uralkodó új ruhát öltött, új frizurát kapott, ezzel is jelezve a felnőttkorba lépését.  Az ünnepség gyökerei az ősi sintó vallás rituáléhoz llehet visszavezetni. A szentélyeket a többség az ünnepek mellett minden hónap 1. és 15. napján keresi fel.

A "Felnőttek Napja" is január 15- én ünnepelték, ma már annyiban változott ez a szokás, hogy január 2. hétfőjére teszik. 

A Nagykorúság Ünnepe régi hagyomány, amely az ókori Japánban nagy tűzünnepek számított. Akkor 6 db óriási oszlopokkal alátámasztott fáklyát kellett a templom körül hétszer körbevinni a férfiaknak. A lényege ennek a szertartásnak az volt, hogy tudatosítsa minden nagykorúval a felnőttséggel járó felelősséget.

Ma már annyiban változottak a szokások, hogy a férfiak lehetnek öltönyben, de sokan még most is felveszik erre az alkalomra megfelelő hagyományos ruhát sötét kimonót és hakama-t. Az ünnep igazából a lányokról szól, akik ilyenkor gyönyörű furisode nevű kimonót öltik magukra - ezt a kimonót csak a hajadonok hordhatják- melynek hosszú ujja van, és „zóri” szandálban vonulnak csoportosan a városban.

Ezen napon a hagyományokat követve ellátogatnak a sintoista szentélyekbe, ahol rituális megtisztulási szertartáson vesznek részt. Elsőnek megmossák a kezüket és a szájukat és csak ezek után léphetnek be a templomba. Miután ezeket megtették, akkor léphetnek be a templomba és tehetik fel a fogadalmi táblákat és a saját kézzel írt kívánságaikkal. Japán más területein, megemlékeznek azokról a szülőkről, akik nem tudták megélni gyermekük nagykorúságát. Azok a lányok, akik elvesztették szüleiket a kimonójukon viselik szüleik fényképét végig a szertartások alatt.

Emlékeznek és nem felejtik el azokat a barátokat, osztálytársakat akik valamilyen szerencsétlenség folytán , nem élhették meg ezt a napot.

Ez egy kicsit kétarcú ünnep, amely együtt jár az emlékezéssel  a jókedvek és az önfeledt szórakozással, igaz csak Tókióban. Ott ugyan is az évek alatt kialakult egy
új szokás, ami ceremóniák utána következik.  Minden új felnőtt ellátogat tokiói Disneyland- be és vígan pózolnak a Mikivel és Minnivel, illetve a második kedvenc helyük a Toshimaen vidámpark, ahol a birodalmi rohamosztagos is megjelenik.

Végül is most már nem kiskorúak és szabadon ihatnak alkoholt, dohányozhatnak és minden tettükért saját maguk felelnek.

A teát hihetetlenül kifinomult növénynek tartják a Távol -Keleten, és mivel ennyire különleges és nagyra becsült, ezért a felszolgálása is szertartás-szerűen zajlik.

Azt érdemes tudni, hogy a teaszertartás szót a japánok nem használják, csak a mi nyelvünkben létezik, de cserébe ők két megnevezést alkottak ennek a folyamatnak.  

Az egyik kifejezés a chanoyu a másik a sadou. A chanoyu sokkal többet hordoz magában  szellemileg és fizikailag egyaránt, mint gondolnánk. A chanoyu eredeti jelentése “ forró víz a teához”. Maga a kifejezés a nagy teamester Szen no Rikjú nevéhez fűződik, akit a japán “vabi- szabi”  (egyszerű, szerény, szép ízlés) esztétika nagy mesterként tartanak számon. A Szengoku és az Azucsi- Momojama korszak alatt megváltozott a japán társadalom “széphez” fűződő viszonya. A drága, kínai mintára épülő fogadásokat és banketteket felváltotta egy új életforma :  a néma, egyszerű, elegáns és eszköztelen szépség.  

Az egyszerűség tökéletessége megjelent az eszközökben, a mozdulatokban és a más művészeti ágakban, így a harcművészetekben is.

 Az életfilozófia sikere abban rejlett, hogy egyszerű, de kiváló minőségű anyagokkal mutatta be az új stílust, mint követendő szépségideált. A harmóniából újraépülő művészeti stílus által sokkal közérthetőbb lett a zen- buddhizmus a feltörekvő társadalmi rétegek számra.
 

A vabi-sabi a buddhista létezés három útján ( a kis út, a nagy út és a gyémánt út) és a zen földi létet átmeneti állapotnak tekintő tanításán alapul. A wabi-sabi a chanoyu ceremónia természetes része. Az élet nemes egyszerűségére, őszinteségére és szépségére helyezi hangsúlyt. Rikjú  és követői szerint a teaszertartás annyit jelent, mint tüzet rakni, vizet forralni és teát készíteni. Egyszerűen semmi mást.

 A teaceremóniák régebben a porrá őrölt zöld tea - matcha - köré szerveződtek, de ma már megnézhetünk olyan teaszertartást, ahol a szálas teáé a főszerep. Ahhoz, hogy valaki teamesterré váljon, rengeteget kell tanulnia és  gyakorolnia a ceremónia mozdulatait. Nem egyik napról a másik fog ez megtörténni, de kellő elhatározással és elmélyüléssel elsajátíthatóak a mozdulatok és maga a szellemiség is, ha kitartó vagy.

Nézzük, meg hogyan léphetsz a tea útjára  (茶道),Rikjú tanítása szerint.

A Meghívás: a vendéglátó meghatározza az összejövetel témáját és kiválasztja a vendégeket. A meghívottak között lesz egy személy, akinek  speciális szerep jut a közös teázás folyamán. Őt nevezzük első vagy fővendégnek.

A házigazda jóval az esemény előtt (3-4 hét) megírja és kiküldi a meghívókat a résztvevőknek. A fővendég, miután megkapta a levelet, a ceremóniát megelőző napon személyesen ellátogat a leendő vendéglátóhoz, hogy tiszteletét tegye ő maga és a többi meghívott nevében is.  A látogatás vagy “ beköszönés” nagyon rövid: egy meghajlás és udvarias megköszönés.

A vendégek érkezése:
a teaszertartás helye mindig egy szukija vagyis egy teaház. A vendégek miután megérkeztek a kijelölt napon és órában, nem rögtön a szukijaba lépnek be, hanem először megtekintik a kertet.

A teaház kertjében külön kijelölt várakozóhelyen (kosikakemacsiai - 腰掛待合), vagy a teaház egy zárt pihenő helyiségében (macsiai - 待合)  türelmesen várakoznak addig a pillanatig, míg a vendéglátó egy csöndes meghajlással nem üdvözli őket.

Belépés a teaházba:

A csendes meghajlás után a vendéglátó visszatér a teaházba az összejövetel utolsó apró részleteit elrendezni. Amíg minden a helyére kerül, addig a vendégek megmossák a kezüket és a szájukat a kertben. Végül a rituális tisztítás után ők is belépnek a teaház ajtaján, ahol találkoznak a teamesterrel.

A vendégek  először a tokonomát (床の間) - ez egy szoba, ahol a kerámiákat, festményeket virágdíszeket és más művészi alkotások bemutatására használnak -  szemlélik meg és benne lévő tárgyakat. A tárgyak lehetnek képek, falitekercsek, ikebana, origami, teaszertartáshoz szükséges tárgyak, bármi, ami az adott témához illik.  Igazából nem fontos, hogy mit ábrázol, hiszen a múlandóságot közvetíti.
Ezzel párhuzamosan a teaceremónia eszközei is előkerülnek, amit szintén szemrevételeznek a vendégek.

Miután megtekintették az eszközök szisztémáját, ennek tudatában helyezkednek el, mindenki a neki szóló helyre ül.

A tea:

Kezdetnek édességet esznek. A vendéglátó eközben előkészíti a porrá őrölt zöld teát. Harmonikusan, szépen egyenletesen teszi mindenezt.

Komolysággal, odafigyeléssel közösen készülnek fel a teázásra.  A témától függ, hogy mennyire komplex vagy összetett, hogy hígabb vagy sűrűbb teát isznak a szertartás alatt. A híg tea esetében minden vendég külön csészét kap, ha pedig a sűrű a tea, a meghívottak egy csészén osztoznak.

A tea elfogyasztása:

A teákat soha nem ízesítik, ugyanis az előtte elfogyasztott édesség éppen elég édes ízvilágot ad a zöld teának.  Minden csésze 2-3 parányi kortyot tesz ki. Nem a mennyiség a lényeg itt, hanem az ottlét. Ha a csésze kiürült, megforgatják, megnézik és megőrzik a pillanatot.

Beszélgetés:

A teaszertartás alatt szigorúan csak fővendég beszélget a vendéglátóval, képviselve magát és a többi vendéget is.  A többi vendég nem kezdeményezhet kommunikációt a házigazda felé. Elég pár gesztus vagy egy-két elismerő szó.

Távozás:

A teaceremónia után a vendégek és a vendéglátó kimennek a kertbe és egy csendes meghajlással elbúcsúznak egymástól.

A teaszertartás különböző mozdulatainak megtanulásához gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás kell. Az időről nem is beszélve-és a nekünk itt nyugaton főleg időnk nincsen. Pedig a teaceremónia segíthet megértened létezésed okát, hogy miért vagy ott ahol vagy. A chanoyut követve saját magunkat, munkánkat, családunkat érthetjük meg.

Ez pedig minden időt megér.