ofisz-sztorik

Minden kultúrában más más szokások övezik a nagykorúság megünneplését. Ma már az európai hagyományok elvesztették azt a szakrális ünnepi szokásokat, ami által egy nő vagy egy férfi egy beavatási szertartás során nagykorúvá válik és teljes jogú tagja lesz a társadalomnak vagy közösségnek, annak minden kötelezettségével és jogával.

Egyszerűbben szólva:  nincs benne semmi szépség. Megkapjuk a személyit, szavazhatunk, adózhatunk, házasodhatunk és minden felelősség minket terhel. Persze megünnepeljük a 18. szülinapot, barátokkal és a családdal is. A világ túlsó felén - Japánban - a lányoknak megadatik a felnőtté válás különleges eseménye.

Létezik egy ősi ünnep amit i.e. 714 óta tartanak, amikor a fiatal uralkodó új ruhát öltött, új frizurát kapott, ezzel is jelezve a felnőttkorba lépését.  Az ünnepség gyökerei az ősi sintó vallás rituáléhoz llehet visszavezetni. A szentélyeket a többség az ünnepek mellett minden hónap 1. és 15. napján keresi fel.

A "Felnőttek Napja" is január 15- én ünnepelték, ma már annyiban változott ez a szokás, hogy január 2. hétfőjére teszik. 

A Nagykorúság Ünnepe régi hagyomány, amely az ókori Japánban nagy tűzünnepek számított. Akkor 6 db óriási oszlopokkal alátámasztott fáklyát kellett a templom körül hétszer körbevinni a férfiaknak. A lényege ennek a szertartásnak az volt, hogy tudatosítsa minden nagykorúval a felnőttséggel járó felelősséget.

Ma már annyiban változottak a szokások, hogy a férfiak lehetnek öltönyben, de sokan még most is felveszik erre az alkalomra megfelelő hagyományos ruhát sötét kimonót és hakama-t. Az ünnep igazából a lányokról szól, akik ilyenkor gyönyörű furisode nevű kimonót öltik magukra - ezt a kimonót csak a hajadonok hordhatják- melynek hosszú ujja van, és „zóri” szandálban vonulnak csoportosan a városban.

Ezen napon a hagyományokat követve ellátogatnak a sintoista szentélyekbe, ahol rituális megtisztulási szertartáson vesznek részt. Elsőnek megmossák a kezüket és a szájukat és csak ezek után léphetnek be a templomba. Miután ezeket megtették, akkor léphetnek be a templomba és tehetik fel a fogadalmi táblákat és a saját kézzel írt kívánságaikkal. Japán más területein, megemlékeznek azokról a szülőkről, akik nem tudták megélni gyermekük nagykorúságát. Azok a lányok, akik elvesztették szüleiket a kimonójukon viselik szüleik fényképét végig a szertartások alatt.

Emlékeznek és nem felejtik el azokat a barátokat, osztálytársakat akik valamilyen szerencsétlenség folytán , nem élhették meg ezt a napot.

Ez egy kicsit kétarcú ünnep, amely együtt jár az emlékezéssel  a jókedvek és az önfeledt szórakozással, igaz csak Tókióban. Ott ugyan is az évek alatt kialakult egy
új szokás, ami ceremóniák utána következik.  Minden új felnőtt ellátogat tokiói Disneyland- be és vígan pózolnak a Mikivel és Minnivel, illetve a második kedvenc helyük a Toshimaen vidámpark, ahol a birodalmi rohamosztagos is megjelenik.

Végül is most már nem kiskorúak és szabadon ihatnak alkoholt, dohányozhatnak és minden tettükért saját maguk felelnek.

A teát hihetetlenül kifinomult növénynek tartják a Távol -Keleten, és mivel ennyire különleges és nagyra becsült, ezért a felszolgálása is szertartás-szerűen zajlik.

Azt érdemes tudni, hogy a teaszertartás szót a japánok nem használják, csak a mi nyelvünkben létezik, de cserébe ők két megnevezést alkottak ennek a folyamatnak.  

Az egyik kifejezés a chanoyu a másik a sadou. A chanoyu sokkal többet hordoz magában  szellemileg és fizikailag egyaránt, mint gondolnánk. A chanoyu eredeti jelentése “ forró víz a teához”. Maga a kifejezés a nagy teamester Szen no Rikjú nevéhez fűződik, akit a japán “vabi- szabi”  (egyszerű, szerény, szép ízlés) esztétika nagy mesterként tartanak számon. A Szengoku és az Azucsi- Momojama korszak alatt megváltozott a japán társadalom “széphez” fűződő viszonya. A drága, kínai mintára épülő fogadásokat és banketteket felváltotta egy új életforma :  a néma, egyszerű, elegáns és eszköztelen szépség.  

Az egyszerűség tökéletessége megjelent az eszközökben, a mozdulatokban és a más művészeti ágakban, így a harcművészetekben is.

 Az életfilozófia sikere abban rejlett, hogy egyszerű, de kiváló minőségű anyagokkal mutatta be az új stílust, mint követendő szépségideált. A harmóniából újraépülő művészeti stílus által sokkal közérthetőbb lett a zen- buddhizmus a feltörekvő társadalmi rétegek számra.
 

A vabi-sabi a buddhista létezés három útján ( a kis út, a nagy út és a gyémánt út) és a zen földi létet átmeneti állapotnak tekintő tanításán alapul. A wabi-sabi a chanoyu ceremónia természetes része. Az élet nemes egyszerűségére, őszinteségére és szépségére helyezi hangsúlyt. Rikjú  és követői szerint a teaszertartás annyit jelent, mint tüzet rakni, vizet forralni és teát készíteni. Egyszerűen semmi mást.

 A teaceremóniák régebben a porrá őrölt zöld tea - matcha - köré szerveződtek, de ma már megnézhetünk olyan teaszertartást, ahol a szálas teáé a főszerep. Ahhoz, hogy valaki teamesterré váljon, rengeteget kell tanulnia és  gyakorolnia a ceremónia mozdulatait. Nem egyik napról a másik fog ez megtörténni, de kellő elhatározással és elmélyüléssel elsajátíthatóak a mozdulatok és maga a szellemiség is, ha kitartó vagy.

Nézzük, meg hogyan léphetsz a tea útjára  (茶道),Rikjú tanítása szerint.

A Meghívás: a vendéglátó meghatározza az összejövetel témáját és kiválasztja a vendégeket. A meghívottak között lesz egy személy, akinek  speciális szerep jut a közös teázás folyamán. Őt nevezzük első vagy fővendégnek.

A házigazda jóval az esemény előtt (3-4 hét) megírja és kiküldi a meghívókat a résztvevőknek. A fővendég, miután megkapta a levelet, a ceremóniát megelőző napon személyesen ellátogat a leendő vendéglátóhoz, hogy tiszteletét tegye ő maga és a többi meghívott nevében is.  A látogatás vagy “ beköszönés” nagyon rövid: egy meghajlás és udvarias megköszönés.

A vendégek érkezése:
a teaszertartás helye mindig egy szukija vagyis egy teaház. A vendégek miután megérkeztek a kijelölt napon és órában, nem rögtön a szukijaba lépnek be, hanem először megtekintik a kertet.

A teaház kertjében külön kijelölt várakozóhelyen (kosikakemacsiai - 腰掛待合), vagy a teaház egy zárt pihenő helyiségében (macsiai - 待合)  türelmesen várakoznak addig a pillanatig, míg a vendéglátó egy csöndes meghajlással nem üdvözli őket.

Belépés a teaházba:

A csendes meghajlás után a vendéglátó visszatér a teaházba az összejövetel utolsó apró részleteit elrendezni. Amíg minden a helyére kerül, addig a vendégek megmossák a kezüket és a szájukat a kertben. Végül a rituális tisztítás után ők is belépnek a teaház ajtaján, ahol találkoznak a teamesterrel.

A vendégek  először a tokonomát (床の間) - ez egy szoba, ahol a kerámiákat, festményeket virágdíszeket és más művészi alkotások bemutatására használnak -  szemlélik meg és benne lévő tárgyakat. A tárgyak lehetnek képek, falitekercsek, ikebana, origami, teaszertartáshoz szükséges tárgyak, bármi, ami az adott témához illik.  Igazából nem fontos, hogy mit ábrázol, hiszen a múlandóságot közvetíti.
Ezzel párhuzamosan a teaceremónia eszközei is előkerülnek, amit szintén szemrevételeznek a vendégek.

Miután megtekintették az eszközök szisztémáját, ennek tudatában helyezkednek el, mindenki a neki szóló helyre ül.

A tea:

Kezdetnek édességet esznek. A vendéglátó eközben előkészíti a porrá őrölt zöld teát. Harmonikusan, szépen egyenletesen teszi mindenezt.

Komolysággal, odafigyeléssel közösen készülnek fel a teázásra.  A témától függ, hogy mennyire komplex vagy összetett, hogy hígabb vagy sűrűbb teát isznak a szertartás alatt. A híg tea esetében minden vendég külön csészét kap, ha pedig a sűrű a tea, a meghívottak egy csészén osztoznak.

A tea elfogyasztása:

A teákat soha nem ízesítik, ugyanis az előtte elfogyasztott édesség éppen elég édes ízvilágot ad a zöld teának.  Minden csésze 2-3 parányi kortyot tesz ki. Nem a mennyiség a lényeg itt, hanem az ottlét. Ha a csésze kiürült, megforgatják, megnézik és megőrzik a pillanatot.

Beszélgetés:

A teaszertartás alatt szigorúan csak fővendég beszélget a vendéglátóval, képviselve magát és a többi vendéget is.  A többi vendég nem kezdeményezhet kommunikációt a házigazda felé. Elég pár gesztus vagy egy-két elismerő szó.

Távozás:

A teaceremónia után a vendégek és a vendéglátó kimennek a kertbe és egy csendes meghajlással elbúcsúznak egymástól.

A teaszertartás különböző mozdulatainak megtanulásához gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás kell. Az időről nem is beszélve-és a nekünk itt nyugaton főleg időnk nincsen. Pedig a teaceremónia segíthet megértened létezésed okát, hogy miért vagy ott ahol vagy. A chanoyut követve saját magunkat, munkánkat, családunkat érthetjük meg.

Ez pedig minden időt megér.

A történetszövés egyidős az emberíséggel. Átnyúlik időn és koron.

Az idő folyamán a mítosz  egy kicsit módosul, hol hozzátesznek, hol elvesznek belőle, de a történet maga megmarad. A mesék és legendák közül valami miatt mindig is a rémmesék voltak a kedvencek. Szeretünk borzongani, szeretjük az izgalmat és szeretjük a félelmetes túlvilági lényekről szóló mítoszokat. A Földön minden nép folklórjában megtalálhatóak a kísértethistóriák számtalan verziója. Kultúránként változik ezeknek a legendáknak stílusa, de egy valamiben biztosan egyeznek: a gonosz lelkek sohasem alszanak, hanem lesben állnak. Valahol egy barlang mélyén, az ajtó mögött vagy az ágyad alatt. A japán kultúrában két nagy csoportja van az ártó szellemeknek, a yurei-k (visszajáró lelkek) és a yokai-k
(mítikus szellemek, démonok), amelyek évszázadok óta a vadásznak a hegyekben, folyópartokon, sötét, kihalt házakban és a modern japán városok utcáin is.

A nyolcadik században ezekről  a kíméletlen szellemekről először a Kojikiben jegyeztek fel történeteket (古 事 記,”Régi dolgok feljegyzései”), amely a japán mitológia legkorábbi írásos megjelenése is. Ez a könyv nemcsak leírja a legendákat, hanem útmutatást is ad arra, hogyan védekezhetsz az ártó szellemekkel szemben. Fontos, hogy tudd, mivel is van dolgod!

Az a kérdés, felismered-e majd, hogy melyikhez lesz szerencséd?

Mi történne akkor, ha egy hírhedt japán démon toppanna be a szobádba? 

Hogyan kezelnéd ezt a nem hétköznapi esetet? 

Csak szólok, az udvariasság konkrétan életet menthet, mert ezek a lények igen öntudatos identitások, ezért most párat bemutatok a legfélelmetesebbek közül, hátha összefutsz valamelyikkel egy magányos éjjelen, amikor sötét minden és a csillagok hidegen ragyognak.

Íme  Japán 7 legveszélyesebb szelleme és legagya(r)fúrtabb vérszívója.

1.Kuchisake Onna

Érdekes szellem.
Vérszomjas természetű és van egy különleges ismertetőjele: a pokolian nagy száj rengeteg foggal. Kuchisake Onna egy nagyon rosszindulatú yurei, akinek a neve szabad fordításban “hasított szájú nőt “ jelent. Ebből következik, hogy fiatal nőként jelenik meg áldozatai előtt. Története is ugyanolyan szörnyű, mint a megjelenése. Kuchisake Onna-nak ezért van ilyen torz szája, mert a férje házasságtörésen kapta. 
A büntetése pedig az lett, hogy fültől fülig átvágták a száját. Szelleme úgy néz ki, mint egy gyönyörű fiatal nő, aki maszkot visel, ami alatt éles fogak rejtőznek. Kifejezetten cserfes szellem. Szokása, hogy éjszaka megközelíti az embereket, és feltesz nekik egy sor  ártatlannak tűnő kérdést.

Ami következő: 

Watashi, kirei? (Gyönyörű vagyok?)

Ha azt válaszolod, hogy nem igazán az eseted, akkor neked annyi, de nem jársz jobban akkor sem ha azt mondod “Hű igen! Meseszép vagy!”. Abban a pillanatban, hogy kiejted a szádon, hogy “igen” a Kuchisake Onna feltárja az arcának elrejtett részét. Megmutatja neked félelmetes száját és éles fogai megmutatásával, immáron maszk nélkül ismét feltesz egy kérdést: Most is szépnek tartasz?

Itt nem kell mondanod semmit. Tudni fogja, hogy halálra rémülsz tőle, de ha mégis összeszednéd magad és azt mondod “szép vagy”, akkor sem fog békén hagyni. Egyszerűen elcsúfítja az arcod, olyanra amilyen az övé. Fültől fülig átvágja a szád. Ha léteznének asszertív démonok, akkor erre a helyzetre azt mondanánk, hogy egy negatív win-win helyzet, aminek a következménye a halálod. 

2. Yuki Onna a megtévesztő fagyos szépség

Képzeld el, hogy havas téli éjszakán sétálsz az erdőben, hirtelen zajt hallasz és mélyen, lelked egyik rejtett zugában érzed, nem az állatok sündörögnek körülötted. Az erdő hallgat. Az erdő csendes, mint a visszafojtott lélegzet. Csak a hó roppanását hallod a hátad mögött, ezért lassan megfordulsz és a világ egyik leggyönyörűbb és egyben legfélelmetesebb kreatúrájával találod magad szembe. A Hó Asszony vagy más néven Yuki Onna, szépséges és szörnyűséges. Haja ébenfekete, bőre mint a friss hó, ajka  vérvörös. Akár a Hófehérke is lehetne, de biztosíthatlak: nem érez együtt sem a törpékkel sem az állatkákkal, és a vadásznak sem könyörögne. Egyszerűen felfalná őket.

A Hó Asszony nem csak a félelmetes szépségéről ismerhető fel, hanem arról is, 
ogy nem hagy nyomokat a hóban. Északi fekvésű tájakat kedveli, ahol története is született. Yuki Onna egyes verziókban vámpírként jelenik meg, aki elszívja áldozatai lelkét. Más változat szerint gyenge akaratú embereket keres, akiket messze a havas erdőbe csal, hogy azok ott halálra fagyjanak és húsukat később elfogyasztja.

Mítosza Aomori és Akita prefektúrából származik, ahol a hiedelem szerint ez a fiatal és szépséges nő azért jár vissza bosszúálló szellemként, mert gyilkosság áldozata lett. Ha szerencsénk van, az ősz hosszú lesz, mert a  Hó Asszony az utolsó levél lehulltával jelenik meg. Addig biztonságban van mindenki.

3.Chochin Obake a csintalan papírlámpás szellem

Ez a kísértet nem olyan rosszindulatú mint a többi yokai, de szórakozni nagyon szeret az emberekkel. Pontosabban megijeszteni szereti őket, mert unatkozik az öröklétben. Érdekessége, hogy a papírlámpásokban lakik és szereti kinyújtani nagyon hosszú nyelvét az arra járókra és közben hangosan hahotázik.
Így hozva rá a frászt a gyanútlan áldozatokra. A sintoista hagyomány szerint egy lámpás, amit 100 évig használnak, életre kelhet egy ilyen kis vicces szellem képében. A sintó úgy tartja ugyanis, hogy minden tárgy él, csak 100 évig alszik, ezért nem mozdulnak. Ha ellátogatsz egy sintó templomban sok ilyen kis szellemmel találkozhatsz.

4. Jorogumo: a húsevő pókasszony

Él egy nem is olyan kicsi pók fajta Japánban, amelynek a nősténye igen nagyra meg tud nőni. Az aranygömb pók ügyes vadász, mert kisebb testű madarakkal is ki tudja egészíteni a vacsoráját. Ez a tény valóban rémálom- szerű. A Jorogumo alaptörténetét ez az aranygömb pók adja. A legenda szerint, amikor egy aranygömb pók betölti a 400-dik életévét, akkor jorogumová, pókasszonnyá változik.

Igen ám, csakhogy ez a pókasszony nem igazán hallott a vegán étkezés előnyeiről,
de nagyon szereti a változatos étrendet.  Így az unalmas bogarakat, legyeket és madárkáka ,emberhúsra cseréli le. Valahol érthető, hiszen ha 400 évig ugyanazt eszed, akkor kell valami egzotikum. Mi nők védve vagyunk, mert csak férfiakat fogyaszt el előszeretettel. Jorogumot gyakran ábrázolják, karcsú, hosszúlábú nőként, aki férfiakat hálóz be, majd nyugodt szívvel megeszi őket. 

5. Gashadokuro a démon csontváz

A csatákban, betegségben, éhezésben vagy más szörnyű elhalálozási mód után, az évszázadok alatt az elhunytak csontjai gashadokuro-ká alakulnak át. A hidelem szerint főleg rendezetlen vagy elátkozott temetőkben található emberi csontokból lesznek ilyen típusú yokaik. Ilyen helyek a tömegsírok (járványok vagy a háború miatt) és az elhagyott falvak, ahol a lakosság nagy része az éhezések miatt hunyt el. (Japán történelme során több 100 ilyen eset volt). A megfelelő temetkezési szertartás hiányában ezek a lelkek és a csontok átkozottak lesznek és lassan összeolvadnak egyetlen nagy csontvázzá. Gashadokuro tizenötször nagyobb és magasabb, mint egy normális emberi csontváz. 

Az elnevezése ellenére a Gashadokuro egy vámpírnak felel meg. Az éjszaka -mikor máskor ? - egyedül utazókra, a gyengékre, betegekre veszélyes, mert leharapja fejed. Utána kiissza a véredet, mint jó vámpírhoz illik.

6. Yama Uba a gyerekevő banya

Tervezel esetleg -ha éppen Japánba tartózkodnál- a hegyekben egy kis túrát? Ha igen, érdemes felkészülni a helyi a folklórból és átgondolni ezt a szándékot, mert a hegyek Yama Uba birodalma. Ennek a démonnak van egy fura hobbija: szereti elrabolni az asszonyokat és a gyerekeket. Mindig idős nőként jelenik meg és egyetlen célja van a gyanútlan vándorokkal, hogy megölje őket. Ha Japánban, a hegyen túra közben véletlenül találsz egy elhagyatott kunyhót, benne egy idősnek és kedvesnek látszó nénit, akkor fordíts hátat és fuss!

Yama Uba nagyon szereti az engedetlen gyermekeket, ezért is mesélnek róla a szülők a csemetéiknek este lefekvéskor. Yama Uba története egy tanmese arról, hogyan legyél jó gyerek, miközben a szeretett őseid emberevő démonokról mesélnek neked. Cuki.

7. Kappa a furcsa folyó-démon

A japán mondavilág nem teljes akkor, ha csak yurei és yokai szellemekkel foglalkozunk.

A kappa démonok érdekes figurák.  Ezek a lények annyira népszerűek a japánok körében, hogy még egy sushit is elneveztek róluk. Ez pedig a kappa-maki vagy másnéven az  uborka tekercs. A kappa egy kicsi, emberszerű vízidémon, melynek pikkelyes a bőre és a fején van egy tányér. A tányérnak fontos funkciója van, mert folyamatosan tele kell lennie vízzel, mert különben a démonka elpusztul. Élőhelyük a japán folyók, mocsarak és tavak környéke. A Sintó vallás nagyon tiszteli a kappákat, vízi istenként tekintenek rájuk. 

A sushin kívül számtalan kis kappa szobor található a sintoista templomokban. Ezek szellemek nagyon szeretik az uborkákat, és ha szerzel nekik egyet, akkor soha nem szegik meg a neked tett ígéreteiket. A kappa nagyon békés lény, de a városi verziója igazi falánk démonként van leírva. Előszeretettel fogyaszt embereket, állatokat, de előtte berántja a vízbe az áldozatokat és megfojtja őket. Az utóbbi kappa ugyan úgy rajong az uborkáért, mint a vidéki rokon, de már csak megeszi, az  ígéreteket nem fogja betartani. A lényeg: ha találkozol kis pikkelyes emberke-szerű, a fején tálat cipelő démonnal, akkor adj neki uborkát! 

Japánt akár az 1000 szellem országának is lehet nevezni. Egyszerűen rengeteg kísértet történetük van, néha furcsa plusz információkkal, mint az uborka is.  Jobb ezekkel a dolgokkal tisztában lenni, mint megijedni. 

Az utazás mindig nagyszerű dolog. Új országot, új kultúrát és szokásokat ismerhetsz meg és egy kicsit kiránt a napi rutinból, hogy utána kipihenten vagy az új élményektől totál fáradtan
( de boldogan) hazatérj és készülj a következő nagy útra.

Ez mind remek, de ha véletlenül olyan országot választasz úticélul, aminek a kultúrája szöges ellentéte a tiednek, jó ha tájékozódsz előtte, hogy a meglepetéseket és a negatív tapasztalatokat elkerüld. Még Európában is érhetnek váratlan kultúrsokkok, hát még Ázsiában, és azon belül egy igazán különleges országban:  Japánban. Az ország tele van európai ember számára furcsa szokásokkal, tabukkal és elfogadott helyzetekkel. Hidd el, ha úgy mész oda, hogy simán megfejted 2 nap alatt, óriási tévedésben vagy kedves utazó. Évtizedek után is még mindig lesznek olyan kulturális talányok, amelyek továbbra is a rejtve maradnak a nem japánok számára.

Összeszedtem 18 pontba, hogy mire figyelj, mit tarts be, és hogyan  -akarva vagy akaratlan- ne legyél tapló turista.

Szigorúan ellenőrzött vonatok     

​

A vonatok, Japán szíve-lelkei. Szinte a legtöbbet használt közlekedési eszköz,
amit főleg ingázók használnak, illetve az országba látogató “idegenek”. Filmekben, útikönyvekben vagy Youtube videókban, biztosan mindenki látott felvételeket vagy olvasott arról a tényről, hogy bizony itt ténylegesen tömeg van. Tömeg van, és olyan hogy magánszféra nem létezik. Semmilyen szinten. Ahhoz, hogy ne paszírozzanak össze, figyelned kell pár dologra. 

1. A jelzések
   ​
   Mielőtt vonatra, metróra szállnál, figyeld a jeleket! Ezek a padlóra festett jelek azért vannak, hogy megelőzzék a platformon a torlódást és ha mázlid van, te léphetsz be elsőnek az ajtón és ha még nő is vagy, akkor még gyorsabban.
   Hogy miért? Mert külön sáv áll a rendelkezésedre.

2. Hol vagy magánszféra?
   Messze. Ha csúcsidőben kelsz útra a highttech vasparipákon (munka előtt és után) , akkor áldozatot kell hoznod és nem szabad meglepődni, hogy egyszerre 10 ember is belelép az aurádba. Tehát nem szabad azt a hibát elkövetned, hogy három lépés távolságot hagysz az előtted állótól. Ez felhívás keringőre (vagy a szardíniás doboz effektusra) , mert oda nem 10, hanem minimum a duplája fog beállni eléd. Te meg örülhetsz, ha egyáltalán felférsz. 

3. A csend hangjai
   Lehet, hogy ez egy kicsit fölényesen hangzik, de egy áttalpalt városi túra után értékelni fogod ezt  a nyugodt légkört. A vonatokon (vagy a metrón) nem hallasz beszédet. Néha meg lehet hallani 1-2 halk szóváltást, de az egész útra jellemző ez a csendesség. Nem hallasz hangos zenét, nincs mobilozás és hangos beszéd sem.Tiltva nincsenek, de ha vonaton utazunk, alkalmazkodjunk ehhez a szokáshoz.

4. A taxi
   ​
   Létezik egy különleges taxi szolgáltatás. Ezek a taxik megtalálhatóak minden metró-         és vonatállomáson is, és különlegességük abban rejlik, hogy ezek a taxik csak nőknek vannak. Ha leszállsz valamelyik állomáson, jól nézd meg a taxikat. A rózsaszín matrica jelzi (japánul és angolul is), hogy az a kocsi csak nőket szállít. Férfiakat nem. Jelzem, csak nőket, ha van veled egy férfi és ezt a szolgáltatást választjátok, neki külön autóval kell utazni tovább. Segítség lehet, hogy ezek a speciális taxik az állomásokon , mindig vonat elejével vagy a hátsó részével párhuzamosan parkolnak. A többi koedukált pedig középen.

5. Elsőbbségi helyek
   ​
   Ott is és itthon is léteznek a tömegközlekedési eszközökö, elsőbbségi ülések, amik szigorúan a terhes nőknek, időseknek és betegeknek vannak fenntartva.
   A japán vonatokon a jelzések mellett  még a színük is más, hogy jobban el lehessen különíteni. A legtöbb vonaton elsődleges ülést minden egyes kocsi végében találsz. Ezeket használhatod akkor, ha nincs tömeg és szinte üres a vonat, de ha csúcsforgalomban vonatozol, akkor hagyd ki azokat az üléseke
   
   
   A számla kérdése
   ​

6. Előételek
   Sok izakaya (étterem,falatozó) szolgál fel előételet a betérő vendégeknek automatikusan (nem szokás ezt visszautasítani, ne is tegyünk így).  Ezért ne lepődjünk meg ha kikérjük a számlát , akkor végén találunk pár 100 yen-nyi többletet. Az az előétel ára, amely csekélység többihez képest.

7. Nincs borravaló
   Bármennyire is szeretnénk meghálálni a kiszolgálást és a kedvességet, ne borravalóval tegyük ezt. Ez sértés. Finoman  vissza fogják utasítani.

8. Rendelés
   Ha rendelni szeretnél, finom jelezheted a felszolgáló felé. Ezt teheted úgy, mint mindenhol máshol, hogy felemeled a kezed, de nagyon udvarias akarsz lenni tedd hozzá , hogy “ Szumimaszen”. Azaz “Elnézést” vagy “Bocsánat”. Viszont előfordul , hogy így sem vesznek észre (van ilyen) , akkor hagyd ott a helyet. Persze fogyasztás előtt.

9. Menük
   ​
   Ajánlom, ne változtass a menükön. Vagy rendelj külön valamit a menün kívül. Rendszeresen zavart okoz , hogy megkérdezik a felszolgálót , hogy a “ Lehet -e vegetáriánus menüben a tofut kicserélni csirkére? “ . Értetlenkedés követi, utána meg végül is az lesz, hogy nem nem lehet. Maradjunk az étlapnál inkább.

10. Betsu -betsu vagy a  „warikan” szabály
    Első olvasatra nagyon bonyolultul   hangzik, pedig nagyon is észszerű fizetési szokás. Például: ha nagy társaságban eszel vagy útitársaddal megfeleznétek  a számlát, akkor kérhetitek a betsu “megoldást”.
    ​
    Ez azt jelenti, hogy a pincér eleve felosztva hozza ki a számlát. Mindenki egyenlő mértékben fizet,- de vigyázat !- nem annyit amennyit fogyasztott.  Ezzel a megoldással a japánok  a kínos fizetési ügyeket kerülik el.
    
    
    Egy cipőben

11. Mindennek kulcsa a zokni
    ​

    A cipő levétele szerintem itthon is megszokott. Amikor vendégségbe megyünk, akkor levesszük a lábbelinket, kivéve akkor ha a házigazda külön meg nem kér minket arra, hogy ezt ne tegyük . Japánban erre nem fog sor kerülni, náluk ez a kőbevésett napi rutinná vált, mint nálunk a kézmosás, jobb helyeken. Japánban tartózkodásunk során meghívnak minket valahova - előadás, baráti vacsora, teaszertartás, ryokan (vendéglő) - figyeljünk a zoknikra, mert jó esély van arra , hogy le fogjuk dobni a cipőnket, mert ezek a helyek nagy többsége (sőt szinte az összes) tatamival van fedve. A cipőket, papucsokat és szandálokat bizonyos helyeken le kell venni, máshol pedig fel kell venni egy másik lábbelit.
    ​
    A toaletten külön papucs van a mellékhelyiségbe való belépéshez. és ez a nyilvános wc-re is jellemző. Ha ilyen típusú mellékhelységet használunk, ne felejtsük el levenni a papucsot, mert wc-papucsban végigmenni az utcán nem túl trendi.
    
    Az utca törvénye

12. Alkohol tilalmak
    

    Japánban az utcákon, utakon, tereken és kisboltok előtt bárhol ihatsz alkoholos italt, nincs tiltva és nem fognak megbüntetni, ha egy üveg szakéval ünnepeltek a nyílt utcán. A japán nagyvárosokban, de még a kicsi falvakban is a nyilvános részegség  szinte kötelező a hétvége közeledtével. Főleg péntek és szombat este. Ha túléled az éjszakát és a reggel egy parkban ér egy padon, egy nagyon határozott és csendes rendőr rázogatása közepette, nem lesz bajod.
    

    Viszont , ha mindenfajta csúnya vagy vicces dolgokat firkálsz az aszfaltra vagy a falakra, akkor bizony készülj fel, hogy az állam tulajdonát rongáltad meg és ezért meg is kapod a megfelelő retorziót.
    
    Akkor is megbüntetnek ha egy vad, átmulatott éjszaka után elterelő bóját, Hello Kitty-s csatornafedelet vagy jelzőtáblát találnak nálad. Ha ezt a főbenjáró bűnt elkövetted, akkor pár napra egy börtöncella átmeneti vendége leszel gyorsított eljárásban és kapsz egy kis bírságot is.

13. Kábszerek

    Japánban  zéró tolerancia-politika van. Nagyon szigorúan büntetnek minden kapcsolódást a drogokhoz. Ha valaki külföldiként használ, birtokol vagy árusít kábítószert -de bőven elég a használat is-, és elkapják, számíthat komoly börtönbüntetésre, kitoloncolásra és az országból való kitiltásra.

14. Szemét helyzet
    

    Ami nincs. Japán az egyik legtisztább utcákkal rendelkezik és a japánok nem szemetelnek. Én is ezt szeretném, ha itthon is így lenne. Egy papírgalacsint, almacsutkát vagy sörösdobozt sem látsz az utcákon. Ez azért van, mert nagyon komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést, de szemeteseket nem fogsz találni minden sarkon. A japánok vagy megkeresik ezeket  a tárolókat vagy a haza viszik a szemetet, és ott dobják ki.

15. Nem eszünk séta közben

    Nagyon rossz szokásnak és mondhatni elítélendőnek tekintik a séta vagy rohanás közbeni evést. Így ha megéhezel és nem bírod ki, húzódj le az utca szélére és ott fogyaszd el az uzsidat. Egyébként érhető a hozzáállásuk. Képzeld el, hogy hamburgert vagy pizzát eszel miközben élethalálharcot vívsz, hogy átjuss például a Shibuya kereszteződésen.

    

16.  Füstös helyek
    

    Ez olyan mint az alkohol, szinte mindenhol dohányozhatsz. A japánok erős dohányosok, a reptereken, a vonatállomásokon még külön dohányzó szobákat is kialakítottak. Egy dologra azért figyelni kell: szintén séta közben, a-ból-b-be haladva nem szokásuk cigizni.

17. Két keréken

    A bicikliket szeretik a japánok, sokan járnak velük. Ha biciklivel szeretnél közlekedni, megteheted; az autósok nagyon figyelmesek a biciklisekkel és nem fognak fellökni. A bringa jó kis közlekedési eszköz, de vigyázni kell rá, mert könnyen lába kelhet. Nem a biciklitolvajok miatt, hanem az ottani közteresek miatt. Ugyanis, ha rossz helyen parkolod le, “elvontatják” és  rengeteg papírmunkával jár a visszaszerzése, és még meg is büntetnek.
     

18. Tetoválások
    A tetoválásokra vigyázni kell, persze nem mindegy, hogy hol van és mennyire látszik. Japánban a jakuzával fonódott össze a jelentése, ezért sok helyre nem engednek be, ha van tetoválásod. Ez lehet egy kávézó, teaház, étterem vagy egy onsen (japán fürdő).
    
    Ha jól látható tetoválásaid vannak, érdemes elsőnek körbe érdeklődni, hogy hova engednek be, nehogy rossz tapasztalataid legyenek. Habár most már lazultak a szabályok a tetoválás terén, az igazi tradicionális helyekre megvarrva  még mindig nem lehet belépni.

Ha ezeket a plusz információkat megfogadod, kevesebb meglepetés fog érni és élvezetesebb lesz ott tartózkodásod.

Az Újévet sok féle módon lehet búcsúztatni. Kultúránként rengeteg különleges szokással találkozhatunk. Bizonyos helyeken nem csak december végén ér véget az év, hanem 3
vagy akár 7 napig is tarthat.

A Felkelő Nap országában érdekes a szilveszterhez köthető szokásokat találunk.
Az év utolsó napján Japán szerte nagy partikat és tűzijátékokat rendeznek és ebben nem különböznek a világ többi tájától. A „szan ga nyicsi” vagy is az első három nap
a mai napig hivatalosan ünnepnap. Ilyenkor nincsenek nyitva a boltok, a bankok, a hivatalok. Mindenki otthon ünnepel a családjával.  

A japán újévi szokások egyik érdekessége az, hogy ők ilyenkor megajándékozzák egymást, azon belül üdvözlőlapok sokaságát küldik szét szerte Japánban. Mi az európai és amerikai kultúrában a karácsonyi ajándékokért rohangászunk, addig a japánok szilveszterkor teszik mindezt. Az új évet megelőző napokban komolyan lehet számítani óriási tömegekre, főleg a postán. Szilveszterig rengeteg üdvözlőlapot küldenek , családtagjaiknak és ismerőseiknek.ezekben a kártyákban az az érdekes, hogy mindenki igyekszik különleges képeslapot küldeni. Sokan kézzel készítik el és saját kezűleg írják meg. Átlag egy emberre 40-50 db képeslap jut!

Sőt valaki odáig merészkedik, hogy még képeslap készítő gépet is vesz, hogy minél tökéletesebb és szebb legyen az újévi üdvözlet. Az üdvözlőlapot idejében illik elküldeni rokonainknak, barátainknak és üzletfeleiknek.

Ha a család gyászol, akkor akkor egy értesítést küldenek közeli és távoli ismerőseiknek, amelyben közlik, hogy a szomorú esemény
miatt sajnos nem küldhetnek hagyományos újévi lapot. Ebből a kártyából aztán ismerőseink tudni fogják, hogy nem kell újévi üdvözletet küldeniük, mivel nem illik jókívánságokkal zaklatni
a gyászolókat.

Az Újév más szempontból is igazán különleges időszak a japánok számára.
Fontos megtisztulási folyamatokat követnek, mert úgy gondolják az új esztendőbe csak tiszta lélekkel, házzal és munkahellyel lehet átlépni. Otthonaikat és irodáikat feldíszítik, így tartják távol az ártó szellemet és így köszöntik az újévi kamikat. 
Főleg a szerencseisteneket és istennőt. Mielőtt azonban ez megtörténhetne, előbb meg kell tisztulniuk és a hibáiktól is meg kell szabadulniuk. Igaz a japán kultúra túlteljesíti minden szinten a “tiszta udvar rendes ház fogalmát”, de ilyenkor magukon is túlteljesítenek. Az szinte természetes, hogy kitakarítják a házat, de a repülőket, vonatokat és más közlekedési eszközöket is. Ezt tizenöt különleges, négy méter széles partvissal felszerelt munkás végzi legalább három órán keresztül, mert
“így sokkal tisztább lesz, mintha géppel mosnák”. 

Az év vége közeledtével tökéletesen felbolydul mindenki, mert nem csak a háziasszonyok és a nők rohannak és takarítanak, hanem férfiak is, illetve rengetegszer lehet találkozni A-ból B-be futó – és meglepően zaklatott – buddhista
és sintoista papokat és papnőket.

Az év eme időszaka nagyon fontos spirituális erővel bír, ezért a vallási vezetőknek
fel kell készülni az óriási tömegre, ami ilyenkor várható. Vannak olyan szentélyek, amelyeket több mint három millióan is meglátogatnak három nap alatt! 
Egy valamire érdemes lesz felkészülni, mégpedig az iszonyatos tömegre, akár a helyi kis szentélyeknél is, cserébe viszont minden szentélyben kapunk inni. Amazakét.
Az amazake egy  fermentált rizsből készült enyhén vagy egyáltalán nem alkoholos, ám annál édesebb újévi italt.
 

Az újév kezdetén sok japán ember iszik egy toszonak nevezett speciális szakét. 
A toszo az ivai-zake egy fajtája, amibe az előző este folyamán egy kínai porszerű gyógyszert áztatnak bele, a toszoszant.  Még a gyerekek is belekortyolnak. Néhány régióban az első korty jogát kor szerint határozzák meg, a legfiatalabbaktól
a legidősebbekig. 
Természetesen a szórakozásra is van lehetőség, nem csak a kötelezettségeknek tesznek eleget az év vége felé a japánok.  Mindig tartanak úgynevezett Bónenkai bulikat vagy fordításban „évet felejtő partikat”. Egyfajta szilveszteri bulinak is lehetne hívni. Igaz nem feltétlenül az év utolsó napján tartják, hanem előtte vagy utána is lehet. Ilyenkor a kollégák, diákok összejönnek, nagy ivászatot tartanak, felszabadulnak és isznak az újévi szakéból. Bár a naptár rendszerük a Gergely naptárt követi, még is élnek a Kínához köthető hagyományok. A japánok így az éveket – mint a kínaiak- állatokhoz kötik, igaz ez megkülönbözteti őket Kínától,
mert ott a holdújévvel lépnek át az újesztendőben. Tehát Japán egyszerűen vegyítette a nyugati és keleti szokásokat.  December 31.- én az év utolsó naplementéjének kezdetétől egészen és január 3. éjfélig lehet elsősorban sintoista másodsorban buddhista szentélyben imádkozni és adományt tenni.

A sintoista szent helyeken elsősorban a 7 szerencseistenhez imádkoznak, akik
ez idő tájt megtisztelik jelenlétükkel a japán családokat. A világon a szerencsét
hozó istenségek, leginkább a külső megjelenésükben, szokásaikban különböznek egymástól. A lényeg ugyanaz. Azért jöttek létre, hogy az embereknek védelmet, szerencsét, boldogságot hozzanak. 

A legenda szerint az újévi istenek leszállnak a mennyekből és a földön tartózkodnak 7 napig. Az égből alászállt kamik- japán istenek, szellemek- ilyen táj a hegyek fenyveseibe tartózkodnak, ezért hogy elnyerjék kegyeiket -áldást, szerencsét hozzanak a japán családoknak- a bejárat elé Kodamatsu-t helyeznek.

Ezek olyan ünnepélyes díszek, melyek alapvető elemei a fenyő és a bambusz. Miután letelt az istenek földi ideje a kodamatsu-t szentélyekbe viszik, ahol elégetik őket.

Ezzel válik teljessé az istenek áldása és az újévi szerencse.

A buddhista templomokban másképp zajlik le a rítus, de a cél ugyanaz: bőségért, szerencséért, egészségért és boldogságért imádkoznak a szentélyekben. Az egyik legrégebbi ceremónia a Dzsoja no kane, amelyet az év fordulópontján- éjfélkor- lehet megcsodálni és meghallgatni. A Dzsoja no kane a 108 harang kondításnak a rituáléját fedi fel. A 108 kongatás a 108 földi vágyat jelképezi, ami megakadályozza az emberek megvilágosodását. A japánok hisznek abban, hogy 6 bűn van, és minden egyes bűnnek 18 árnyalata.

A harangok kongása ezeket az illúziókat űzi el,így az emberek tiszta lélekkel indulhatnak el az újévben.

A kulturális  szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál,de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogunkban a gesztusokat jártuk körbe,de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.  Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, még is érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – ami lehet verbális vagy non-verbális kommunikáció – ha egy idegen országba szeretnénk  a kapcsolatainkat elmélyíteni. Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben előre visz a céljainkhoz.A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta  a Japán gazdaság nulláról épült újjá(ne felejtsük el a Hirosimát és Nagaszakit sem)  jelentősen modernizálódott az ország átvéve a nyugati szokásokat és talán
úgy tűnik hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok a szigorú szokások és  szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek.

Elmondható, hogy a japánok  nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást.
 

Igazából elvárják,de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez. 

Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság, feltétlen engedelmesség és ami igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel
ez megint egy merev dolognak tűnik,de nézzük azt az oldalát, hogy mennyivel gördülékenyebben menne minden,ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak. Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak lenni ,mikor nem akarnak.

Ennek oka ,hogy a nyelvük sem engedi(nyelvtanilag lehetetlen),mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk a barátunk édesanyjával
vagy a barátinkkal a kávézóban. Erre van egy külön mondat szerkezet típus. 
A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni,
de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket.

Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.

A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet,vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva,utánozni.