Előző bejegyzésemben Okinawáról, mint potenciális és egzotikus nyaraló helyről írtam, de a most nem csak a tengerpartokat, szórakozási egységeket fogom bemutatni, hanem magukat az okinawai embereket, akik nem japánok - illetve azt, hogy viszonyulnak Japánhoz és az idegenekhez; azon belül kultúrájuk egy igen fontos részét, az egyik legnépszerűbb harcművészeti ágat: a karatét.
Akkor nézzük meg közelebbről az okinawai embereket, ami azért is érdekes, mielőtt lejapánoznánk őket, le kell szögeznem : ők nem japánok, bár a nyelvük közös ágról ered , még is nehezen értik meg egymást.
Ők a rjúkjúi vagy ahogy saját
magukat nevezik : uchinaanchūkök.
A rjúkjúi nyelv különleges abból a szempontból, hogy összesen 800 nyelvjárás létezik! Viszont most nem fogok lingvisztikai öngyilkosságot elkövetni, hogy mindet ecseteljem. Tehát maradjunk az egyszerű dolgoknál, kedves olvasóm: a rjúkjúi nyelven belül 5 nyelvet különböztetnek meg.
Ezek pedig a következők : az okinawai, az amami, a mijako, a jaejama és a jonaguni. Ezen nyelvek között jelentős tipológiai eltérések találhatóak.
A rjúkjúi nyelveket mintegy 1 millió ember beszéli, ám legnagyobb részük az idősebb korosztályból kerül ki, a fiatalabbak már szinte mind az okinawai japánt beszélik, igaz értik őseik nyelvét, de a mindennapokban már nem használják. Sokszor lehet találkozni ezzel a kettősséggel Okinawa városaiban, mert kiírják Japánul és rjúkú nyelven is az információkat.
Oké, ha a nyelvekben különböznek, akkor még miben?
A mentalitásban.
Az éghajlat, a trópusi meleg egy kicsit lazábbá teszi őket. Nyugodtabbak, ráérősebbek, de nem annyira közvetlenek, inkább szégyenlősek és ami még érdekesebb, kerülik az idegenekkel a közelebbi testkontatktust, ami ázsiai népeknél nem annyira bevett szokás.
A főszigeteki japánok sem fognak megölelgetni, de ők simán leülnek melléd a buszon vagy a metrón. Az okinawai őslakosok és az ottani japánok nem. Inkább végig állják az egész utat. Ez nem modortalanság részükről, egyszerűen szégyenlősek.
Az itt élők nagyon békések és békeszeretők, nem igazán lehet hallani panaszkodást vagy hangos szóváltásokat. A béke iránti vágyuk főleg a második világháború alatt történt borzalmakra vezethető vissza. Az amerikai katonák kegyetlenkedései mély nyomott hagyott a sziget lakókban és az utóbbi kutatások azt mutatják, hogy a még mindig ott állomásozó amerikaikat szeretnék határukon kívül látni.
Hitük, vallásuk
A rjúkjúi vallás ősi animista - sámánista vallás. Pontosabban ezekkelel a gyökerekkel rendelkeznek, de a Japánban lévő más vallások, így a sintoizmus, a buddhizmus vagy a kínai vallásfilozófiai irányzatok, mint a taoizmus vagy kungfucianizmus is hatással voltak az ősi hiedelmekre.
A sámánok kizárólagosan csak nők lehettek, mert a főistennőjüket - ugyanúgy mint a sintoizmusban Amaterasu (天照)) - Amamikut - kinek férfi és női oldal is van- szolgálják, aki az otthon és a tűz istennője .
Mindig a család legidősebb nő tagja végezi el a neki szánt szertartásokat.
Napjainkban szinte minden családnak 3 szentélye van a házban: egy sintoista, egy buddhista és az ősi vallást képviselő hinukan szentély, de először mindig az otthon istennőjének szertartását végzik el.
A Rjúkjú-szigeteki vallást gyakran nevezik kosintónak is, amelynek jelentése „az ősi istenek útja”, mert Japánban a sintó legősibb változatának tartják. Az ősi vallásban - mint nálunk is - tisztelték az állatok, növények szellemeit.
Tulajdonképpen istenként tekintettek rájuk.
A természettel való harmonikus együttélés a mai napig “természetes” számukra. A mára kialakult vallásban, amely igazából a sintoizmus-buddhizmus- sámánizmus keverékén nyugszik fontos helyet kapnak a kamik (istenségek) és az ősök tisztelete.
A kamik ereje igen nagy, így képesek az emberek életébe beleavatkozni. A balszerencse okát gyakran ennek a kapcsolatnak az elhanyagolásában, illetve az ősök iránti tiszteletlenségben keresik.
A mai napig a nők töltik be a vallási vezetők szerepét, az élükön a főpapnővel, a noroval. A főpapnők ismerik csak az összes rituálét és szorosan együtt működnek a varázslókkal (icsidzsamá) és jósokkal (sandzsinszó), akik mind férfiak. Utóbbiak számítják ki a megfelelő napot a jeles eseményekhez, mint például a házépítés vagy a házasság. A vallási szertartások idejét holdnaptár segítségével számolják ki.
A két legfontosabb ünnepeik közé tartozik a Holdújév, illetve az Obon fesztivál, amikor a halottak néhány napra visszatérnek az élők közé.
Obon fesztivál - a szellemek eljövetele Sok különleges mitológiai lénnyel rendelkezik ez a vallás.
Az egyik legismertebb a sisza sárkánykutyákhoz kapcsolódó hiedelmek. Mindig 2 sárkánykutya őrzi rjúkjúi házakat.
Feladatuk megvédeni a ház lakóit, akár az ártó szellemektől, akár a gonosz emberektől, katasztrófáktól. Így ebből funkcióból kifolyólag a házak elé vagy
tetőkre, illetve az ablakokba szokták helyezni őket, mindig párban. Az egyik sárkánykutyának csukva a másiknak nyitva kell lennie a szájának. A nyitott szájú sárkánykutya a házba belépő férfi (aki nem családtag) lelkét elveszi és csak távozáskor adja neki vissza, hogy addig amíg bent tartózkodik, békesség legyen a házban. Léteznek másfajta szellemek is, mint például a kidzsimunák, akik 3-4 éves gyermek-kinézetű szellemek, a tengerparton élnek és hirtelen kialakult tüzeket - tűzvészeket okozhatnak, mert ellopják a papír lámpásokban égő tüzet, de le lehet őket “fizetni” édességek felajánlásával.
Cukik.
Okinawa-Te
A szigetek elhelyezkedése miatt, rengeteg hatás érte az ott lakókat Kínából és Japánból is. A vallások, filozófiák a kereskedelmi -és politikai szabadság vagy függőség mind hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen a puszta kezes harc azon formája, amit ma úgy ismerünk: karate.
A 12. században kezdett kifejlődni egy külön állam ezen a területen amit ma Okinawaként ismerünk, amely 3 királyság igazgatása alatt állt. Mindegyik királyság élén egy független király állt külön állam berendezkedéssel, nemességgel és földesurakkal. 1429-ben Só Sin király egyesítette a 3 királyságot és 1526-ig, uralkodása végig .nevezik aranykornak ezt az időszakot.
A szigeteken Kína által előbb ismerték a lőfegyvereket, mint a japánok, de ez sem mentette meg őket a Japán hódítástól. 1609-ben a hódító szamurájok megtiltották a lakosság fegyverviselését. Erre dolgozták ki a fegyver nélküli harcmodort, de ennek voltak más előzményei is.
Az 1300-as évek körül Satto király uralkodása idején kezdték el rendszerezni és oktatni a harcosok számára a puszta kezes harcot, melyet akkoriban még „Te” - kezet jelent- néven ismertek. A tengeri szállítás és utazás miatt fel kellett készülni a támadásokra , ezért kellettek a jól képzett harcosok.
A kínai kapcsolat révén elsőnek kínai Kung-fu-t sajátították el.
A 15. századra a szamurájok érdeklődését is felkeltették az Okinawa-Te technikái és tanulmányozni kezdték. Végül beépítették saját rendszerükbe, a Bushidoba. A szamurájok esküt tettek, hogy az Okinawa-Te módszereit a szamuráj rend tagjain kívül senki nem ismerheti.
Az első igazi lépés az új puszta kezes harc létrehozásához a 1477-ben Sho Shin király által hozott lefegyverzési rendelet adta meg a lehetőséget. Két ilyen iskolai is született : az egyiket „Te” néven ismeretes - amit nemesség tagjai fejlesztették, a másik oldalon pedig a „Kobudo” követői helyezkedtek el, melyet egyszerű emberek hoztak létre, halálos fegyverként használva a mindennapi használati eszközöket.
Aztán 1609-ben a a fegyver viselést tiltó rendeletet még tovább szigorították a japánok. Ez egy újabb lökést adott a fegyvertelen közelharc, önvédelem fejlődésének. Regénybe illően csak éjjel, félreeső helyen gyakorolhatták a technikákat. Mivel nem mutathatták meg nyíltan harcművészeti tudásukat , ezért elrejtették őket a táncaikban.
Az okinawai férfi és női táncosok igen energikusan használják kezeiket és lábaikat tánc közben, minden mozdulatuk a kezdetetektől egészen a produkció végéig karate katara emlékeztetnek.
Az okinawa-te-nek két stílusban különböző irányzata alakult ki, mely technikában és fizikálisan is eltér egymástól. A Tomari és Shuri városokhoz és vonzáskörükhöz tartozó stílus a a shorin-ryu, a másik ashorei-ryu, Nahahoz és azon vidékekhez köthető, amelyek a fővároshoz, a központhoz földrajzilag voltak közel. Funkcióját tekintve az utóbbit erős testalkatú, nagy teher bírású emberek gyakorolták. A keménységre tették a hangsúlyt, a mozdulatokat erős és tökéletes egyensúlyi állapotokból hajtották végre.
Az előbbi, shorin-ryu művelői a gyorsaságot, természetes mozgást és a légzéstechnikákat hangsúlyozták ki , ezért vékony testalkatú emberek számára vált előnyössé.
1868-ban a Meiji restauráció idején a karate hanyatlásnak indult. Értéktelennek tartottak mindent, ami hazai, és a nyugat majmolása háttérbe szorította a tradicionális hagyományokat, így a harcművészeteket is. Sok iskola és mester tűnt el a feledésbe ezáltal, de a 20. század elején elkezdtek foglalkozni vele nagyon komolyan és nekiláttak, hogy dokumentálják a karate kialakulásához köthető forrásokat. 1890-ben Okinawa teljes mértékben Japán fennhatóság alá került és végül engedélyezték a harcművészetek gyakorlását.
Így megnyíltak dojo-k, amelyeket mindenki rangtól függetlenül használhatott gyakorlásra és tanulásra és ez a kezdeményezés hozzájárult a budo irányzatok fejlődéséhez és elterjedéséhez.
Utolsó kommentek