ofisz-sztorik

Az ételek minősége és látványa nélkülözhetetlen a jó közérzet megteremtéséhez.
Nem elhanyagolható az a nézet, hogy a minőségi tálalás jobbá teszi az adott étek elfogyasztását. A mennyei finomságok nem csak a testünknek kellenek, hanem a szellemünknek is. A munkába menet bekapott gyors kávé és futva megevett szendvics  vagy péksütemény nem a legjobb megoldás étvágyunk csillapítására.  

A munkahelyi ebéd- főleg ha visszük magunkkal-, lehet egy kicsit más, kreatívabb és minőségibb. Mindenre lehet időt szakítani csak döntés kérdése. Ahhoz, hogy életünk valamilyen szinten harmonikus legyen, fontos mennyire tiszteljük és milyen apró szépségekkel ajándékozzuk meg magunkat.

Az biztos, hogy egy nép sincsen a világon - talán az olaszok természetes hozzáállása az ételekhez e tekintetetben kivételt képez - aki ilyen művészien  áll hozzá a részletekhez és törődne a küllemükkel. 

A kokeshi babákat eredetileg  játéként és egyben védelmezőként használták szerte Japánban.  Az első babákat az Edo-korban a kidzsi-ja fafaragók alkották meg, akik eredetileg háztartási edényeket és eszközöket készítettek. A babona szerint a  kokeshi babákkal játszó gyerekek védelmet kaptak az istenektől és az otthonokat is megvédték a tűzvésztől. A bő termés eljövetelét és a házi tűzhely oltalmazását is segítették.

A modern Japánban ugyanúgy él ez a régi tradíció. Szinte minden család birtokol egy- két kokeshi babát, de némi újítást is fel lehet fedezni ezzel kapcsolatban. A kokeshi babák más módon is megjelenhetnek manapság, mint például a cég emberének ételhordóiként, ami praktikus és egyben egyedi is.

Megtekinthetjük őket dinny faragó remekműveként vagy megkóstolhatjuk, milyen a gumicukor vagy marcipán kokeshi baba, de van, amikor egyszerűen csak díszként használják.         

Érdekességként megemlíteném, hogy a globalizáció is felfedezte magának a kokeshi babákat. A Coca Cola elkészítette a saját promóciós Coca Cola kokeshi babáját.
Az eredmény nagyon frappáns lett:

Összefoglalva: a jó étel a hosszú élet titka, adjuk meg magunknak a nyugalmat és       a szépséget. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy most vegyünk magunknak - de
rögtön- kokeshi baba ételhordót, de akár meg is tehetjük. Előttünk tehát a választás, rohanunk és tönkre tesszük magunkat vagy megelőzzük azt. Érdemes a megelőzésre voksolni, mert így könnyebben vesszük a munkahely és az élet akadályait.

A japánok szeretik azt sugallni magukról, hogy békeszeretőek és boldogok. Viszont a  mosolygós és finom távolságtartó  kedvesség mögött más érzelmek is lakoznak.  A harag, a gyűlölet és a szomorúság rejtve marad előttünk, idegenek előtt és a saját közvetlen környezetük előtt is.  

A japán kultúrában a negatív érzelmek kifejezése nem megengedett, és pont ezért sokszor nincsen megfelelő tanult technikájuk a kudarcok és negatív tapasztalatok kezelésben. Az öngyilkosság számukra nem bűn és nem is elítélendő dolog, mégis számos alkalommal elkerülhető lenne, ha tudnának mit kezdeni egy adott helyzettel. Ebben az is benne van, hogy nem beszélnek a problémáikról, mert az szégyenletes.

Ugyanúgy problémát és társadalmi megvetést jelent, ha a kudarcaidról, szomorúságodról és elégedetlenségedről hangot adsz. Még jobban elszigeteled magad akkor, ha  nem teljesíted a követelményeket, hiába érzed úgymond nem teljesen egésznek magadat. Japán egy versengő és sikerorientált ország, de ez        nem csak az egyén sikereiről szól, hanem az egész japán társadalom sikeréről.                Nem magadért - vagy csak magadért - dolgozol, hanem a közösségedért.                 
Ezért  a közösséged - mikro és makro környezet egyaránt- nemcsak hálás neked,       de egyben követelőző is. Valaki pedig nem bírja ezt a fajta légkört és az önkéntes - rosszabb esetben a halálig tartó-elvonulás mellett dönt. Azt hihetnék, hogy egy     szép zen-buddhista / sintoista kolostorba vonulnak el, lehetőleg gyönyörű szép      zen kerttel a közepén. Együtt kelnek a nappal, meditálnak és keresik önmaguk és        a világ békéjét. Az igaz, hogy keresik önmagukat, de ezt kizárólagosan a saját, zárt világukban teszik. Pontosabban a szobájukban. Ők a hikikomorik, akik soha nem lépik át saját szobájuk küszöbét. Japánban Dr. Tamaki Saito kezdett komolyan foglalkozni ezzel a jelenséggel és ő is alkotta meg ezt a kifejezést, aminek jelentése elzárkózni. Az elzárkózottak generációja körülbelül 30 éve jelent meg a japán társadalomban.

A jelenség szinte minden egyes elszenvedője - ők maguk nem érzik így, nincsen betegség tudatuk - egyik napról a másikra egyszerűen föladja a megszokott életét. Úgymond kilép a társadalom kötöttségeiből egy másikba, amelyben a hikikomori biztonságban érzi magát. Pszichológusok szerint ennek nem a lustaság az oka. Tamaki Saito szakember szerint a háttérben inkább egyfajta mentális gyötrelem húzódik meg.  

Egyes kutatók összefüggésbe hozzák a jelenséget olyan mentális betegségekkel,   mint az elkerülő személyiségzavar (AvPD), a szociális szorongásos zavar/szociális fóbia (SAD/SP), a klinikai/ unipoláris depresszió (MDD), a poszttraumás stressz-szindróma (PTSD), illetve az ún. pervazív fejlődési zavarok (PDD) családjába tartozó idegrendszeri betegségek, mint amilyen az autizmus vagy az Asperger-szindróma. 
Ez a jelenség egy ördögi kört alkot, hiszen ahogy a hikikomori régi barátai (ha voltak egyáltalán) lemorzsolódnak, úgy egyre jobban magukba fordulnak, és egyre kevesebb értelmét látják a külvilágnak.

Milyen a hikikomori élete?

Már ha az ilyet lehet annak nevezni; de a kérdésnél maradva : egyszerűen szobányi.
 

Szinte soha nem hagyják el a saját kis világukat és folyamatosan a szobájukban élik az életüket. Nagyon ritka az, hogy egy hikikomori kilépjen az utcára. Maximum, ha ég a ház vagy orvoshoz kell mennie, de mint mondtam ez nagyon ritka. Általában bármilyen bajuk is van, nem mennek inkább orvoshoz és nem is kérnek segítséget. Sokaknak több évtizede a szobájuk az életük. Az elsők tizenévesek voltak mikor elzárkóztak, azóta már betöltötték a 40 évet is. Őket akár az elfeledett generációknak is lehetne nevezni, mert nem sok kapcsolatuk van a külvilággal, kivéve a virtuális teret. A hikikomorik nem tanulnak tovább és később értelemszerűen nem is  vállalnak munkát.

A szüleik a családtagjaik tartják őket el, viszont mivel nincsenek nagy igényeik    ezért nem jelentenek akkora anyagi terhet. Ez a tünet főleg a középosztályba tartozó, elsőszülött  japán fiatalokra vonatkozik, illetve az egykékre is. Dr. Tamaki Saito szerint ez azért van, mert az elsőszülöttekre és az egykékre sokkal nagyobb nyomás nehezedik, függetlenül attól hogy fiúkról vagy lányokról van szó. A társadalmi és családi nyomás az ami egy tinédzserből vagy fiatal felnőttből hikikomorit csinál. Ehhez meg kell érteni magát a japán oktatási és társadalmi elvárásokat. Magát a rendszert.  Már egészen alsó tagozatban erős követelményeket támasztanak a kis japán diákok elé. Ahhoz, hogy később jó középiskolába és utána pedig egyetemre menjenek - hiszen ez a kulcs egy jó álláshoz - nem csak sokat kell tanulni, hanem fizetni is. A szülők rendszerint plusz képzésekre küldik a gyerekeket, mert így van biztosítva a jövőjük. Viszont ez rengeteg pénzt és energiát visz el mindenkitől a japán családokban.

A japán gondolkodás ebben a következő: a gyerekek tartoznak ennyivel a   szüleiknek - később öreg korukra a támogatást tekintve is - mert szülők rengeteget dolgoznak, hogy meglegyen a különórákra a pénz. Kvázi ezért a gyereknek nem 100% -on hanem 300%-on kell teljesítenie. Ezt a nyomást nem bírják a hikikomorik. Elkönyvelhető az életmódjuk egy fajta lázadásnak is, a merev és követelő rendszer ellen, de ez az út igazából zsákutca, mivel képtelenek a való világban létezni és érvényesülni.  Ez a jelenség nem egyedülálló a világban, mert a hikikomori állapotot nálunk nyugaton is fel lehet lelni. Az elzárkózottak tünetei szinte megegyeznek a nyugati depresszió tüneteivel: a szociális élet beszűkülése, társadalmi izoláció, szorongás, fóbia, bűntudat, önvád és a leghangoltság vagy az öngyilkos gondolatok. 

A hikikomorik saját bevallásuk szerint szeretnének visszatérni, de az a gondolat, hogy elmenjenek iskolába, dolgozni, találkozzanak idegenekkel vagy esetleg    randira menjenek, olyan stresszt és szorongást vált ki belőlük, hogy inkább nem lépik meg. A világ  és a hús-vér emberi kapcsolatok rémisztő számukra.

A hikikomorik használják a technika nyújtotta lehetőséget. 

Rengeteg kütyüvel  veszik körül magukat, ezekkel tartva a kapcsolatot a külvilággal. Rengeteg internetes oldal, csoport van hikikomoriknak, ahol megpróbálnak a kapcsolatlétesítés illúziójában élni.  Sokat beszélgetnek itt egymással és teremtenek valamilyen kapcsolatot. Barátságokat kötnek, szerelmet vallanak és élnek virtuális párkapcsolatot anélkül, hogy akár egyszer is találkoznának.  A virtuális térben sokkal aktívabbak és bátrabbak, mint a saját közvetlen fizikai környezetükben, de a virtuális térnek is   van egy lefutási ideje. Mikor már nem nyűgözi le őket, akkor egyre jobban elvesztik  a megmaradt motivációjukat is. A hikikomorik képtelenek túllépni a külvilág által okozott szorongásukon. A szorongás és a depresszió kezelhető, ha időben felfedezik és segítséget kérnek.  De mit tehet egy japán szülő, akinek a gyermeke egyik napról a másikra fogja és magára zárja az ajtót?  

A szülőként megérteni egy ilyen jelenséget nem könnyű, még itt nyugaton sem,         de a japán szülők először megtámogatják ezt az életmódot. Még akkor is, ha egy nyíláson keresztül adják be a reggelit, ebédet vagy a vacsorát és ugyan ezen a nyíláson keresztül veszik át az éjjeliedényt. A gyermekük az elején nem is szól hozzájuk, nem beszélget velük és nem kérdez tőlük semmit. Éjjel élnek és    napközben csak alszanak  és nagyon sokat alszanak.   

Kérdezhetnénk, hogy miért támogatják mindezt?  Miért nem kérnek segítséget?
 

A japán szülők a hikikomori viselkedését először szégyennek, rejtegetni valónak és gyermeküket rajtuk élősködő parazitának tekintik. Másfelől számos szülő hibáztatja magát azért, amit gyermekével tett. Az érzés abból fakad, hogy ők mint szülők nem vették figyelembe a gyerekük vágyait és lekorlátozták. Tulajdonképpen megtörték anélkül, hogy ezt észre vették volna. Nagyon mélyről jövő bűntudatuk van, aminek csökkentése érdekében a kompenzációhoz fordulnak. Megpróbálják eltitkolni, hogy a családban ilyen megeshet. Nem tudhat róla a rokonság, a barátok, a munkatársak és az orvosuk sem. Nem kérnek segítséget szakembertől, mert akkor kiderülne ez a “szégyen”. Az apák általában úgy hárítanak, hogy “elfeledkeznek” a szoba lakójáról. Az anyák pedig megpróbálnak “jó” anyák lenni. Tehát asszisztálnak az elzárkózás folyamatában. A szülők hosszú, hosszú ideig őrlődnek ebben a helyzetben, ami odáig vezet, hogy a 30 vagy 40 éves hikikomori végképp nem tud már kilépni a szobájából. Lassan viszont letelik a szüleik ideje is és nem marad senki, aki gondoskodna ezekről az emberekről, akik 2016-ban már körülbelül 1.5 millióan voltak. 

Megoldás a hikikomorik esetében az lehetne, hogy a szülők felismerjék, hogy nem tudják egyedül megoldani ezt a helyzetet. Ők is képesek legyenek segítséget kérni     és nem foglalkozni a külvilág véleményével, mert így életek tűnnek el. Persze én könnyen beszélek, hiszen nem vagyok japán, nem élek ott. Segítséget nem könnyű kérni, de még is ez az egyetlen megoldás.

Hogyan is lehetnék teljesek, ha nem keressük az egyensúlyt az életünkben?                   A testi   és lelki összhang nem létezik az egyik vagy a másik nélkül. Hatással     vannak egymásra, ha az egyik hiányt szenved valamiben az könnyen okozhat betegséget vagy lelki problémát.  A harmónia megtaláláshoz nem is kell olyan     sokat keresgélni. Ha az elménket és a hozzáállásunkat átalakítjuk, akkor több lehetőségünk van az élet egészének feltérképezéséhez. A japánok ezt úgy hívják ikigai.

Az ikigai egy eszme, amelynek alapja az életedben lévő célok megtalálása.
 

A koncepció szerint gondoljuk újra energiáinkat, és valóban tervezzük meg  a     jövőre vonatkozó reményeinket, kívánságainkat és céljainkat.  A japán ikigai rengeteg ötletet ad számodra, hogy minél pozitívabban elmélyülhess a jövőd   konkrét megtervezésében. Akkor most lépjünk be az ikigai világába, mely meg           is mutatja neked, hogy a japán életfilozófia   milyen régóta összefügg a hosszú élettartammal   és a megtervezett célokkal. A japán "iki" (生 き) szó, amely az  "életet"  jelenti és a "gai" (甲 斐) kifejezés összekapcsolódik.  Jelentése pedig          érték vagy értékek, amelyek  megfogalmazásához és  leírására használnak.               
Az ikigai-fogalom  az élet örömeit  és szeretetét foglalja magában.

Más megközelítésben, igeként az ikigai azt jelenti,  hogy  “aki minden reggel felkel  és folytatja”

Tehát mi az az ikigai?
 

Az ikigai szó eredete a Heian-korszakhoz (794-1185) nyúlik vissza. Az eszme nagy ismerője és szenvedélyes kutatója a híres japán klinikai  pszichológus, Akihiro Hasegawa 2001-es kutatásában  azt írta, hogy a "gai" szó a "kai" szóból származik, amely kagylót jelent japánul.  A Heian-korszak alatt a kagylók rendkívül értékesek voltak, így az értékek társulása ebben a szóban még mindig benne rejlik. Hasonló japán szavakban is látható, mint a hatarakigai (働 き が い), ami azt jelenti, hogy      a munka értéke vagy a yarigai ~ ga aru (や り 甲 斐 が あ る), azaz "érdemes csinálni". A japánok szerint a kifejezés legfontosabb része a gai, mert ez jelenti a célok és értékek megtalálását. Az ikigai átfogó ideológiájának valóban a legjobb módja az ikigai diagram áttekintése, amely a fő tulajdonságokat mutatja:

Mi a jó neked, mi az amire szükséged van , mi az ára a vágyadnak, és persze, mit szeretsz. Ezek a  legalapvetőbb pontok, amikre az ikigai  épül.

Miért fontos az ikigai?

Sok pszichológus, szociológus kutatott szerte Japánban, hogy megfejtsék ennek        az ősi életfilozófiának sikerét, és számos jól megalapozott eredményre jutottak. 
Az  egyik elmélet az, hogy az ikigai hosszabb ideig és több irányba tud egyszerre létezni. Egy pszichológus kutató csoporttal együttműködve Takeshi Kitano 
( híres író és rendező Japánban) ellátogatott Kyotangó kisvárosába, Kyotóba. Ez a városka arról híres,  hogy háromszor több 100 évet betöltött  idős ember él itt, mint bárhol máshol az országban. Van még egy hely, ahol ez a szám még  magasabb, de erről majd később. A program azt akarta tudni, hogy ezek az idős boldog emberek milyen közösségben  élnek,  milyen a mindennapi életük és mi   titka  hosszú és egészséges életüknek, mert ezek az idős bácsik és nénik szinte ugyanolyan aktívak voltak, mint fiatal korukban.

Takeshi Kitano  két éven  keresztül követett hét a 90-es évei végén járó embert minden nap reggeltől  egészen késő estig, vérvizsgálatokon és egyéb egészségügyi ellenőrzéseken   vett velük részt. Amit érdekesnek találtak, az az volt, hogy mind a hét embernél kivételesen magas volt a DHEA, a mellékvese által kiváltott hormon, amelyet sokan hisznek a "hosszú élet hormonjának". Biztosan a hormonok is hozzájárultak a hosszú egészség megőrzéséhez, de nem csak ezen múlott, hanem 
az idősek életvitelén is.

Az asszonyok rendszeresen képzőművészettel foglalkoztak. Hagyományos japán maszk faragás, fonás-szövés, kokeshi baba készítés vagy ami nagyon izgalmasan hangzik: elmentek horgászni és vittek magukkal egy kis szakét is. Bár az igaz,       hogy tudományos bizonyíték még nincs arra,hogy a hobbik okozta öröm és a     DHEA hormon növekedése összefügg, de program rámutatott arra, hogy ha az elégedettség érzés biztosítva van, akkor az felemeli  DHEA hormon szintet.

Az ikigai filozófia nem csak ebben a pici kisvárosban található meg, hanem szerte egész Japánban. Az igazi központja mégis  Okinawa, amely az egyik legmagasabb arányú százéves lakossággal rendelkezik.

Okinawa maga  a paradicsom: napsütés,tenger és kellemes időjárás egész évben. Az egészséges táplálkozás és a stressz alacsony szintje is szerepet játszik a boldog és hosszú életben, de ennek a  a szigetnek az idős lakói ugyanolyan aktívan vesznek részt mindenben, mint a lakosság többi része is. Ami igazán szép, hogy a fiatalabb nemzedék is bevonja őket a mindennapi élet dolgaiba. Nem furcsa ott, hogy valaki új hobbi után néz 80 évesen.
 

Az  ikigai  felfedezése:
 

Elsőnek tisztázzad magadban, hogy mire van szükséged, mi az amiben változtatnod kell. A legfontosabb a reggeli rutin kiválasztása úgy, ahogy az neked jó. Ez nagyon fontos, mert az ikigai úgy hat, hogy magadat helyezed előtérbe, mert ez rólad szól. Más szóval a céljaid elsődleges prioritást élveznek és nem szabad törődnöd a környezeted reakcióival.

Mielőtt kilépnél az ajtón és munkába mennél, olyan dolgot tegyél, ami jó szervezetednek. Reggelizz meg nyugodtan és csinálj valami olyat, ami elősegíti céljaid elérését. Ha új nyelvet szeretnél elsajátítani, olvass azon a nyelven érdekes cikkeket a neten, kultúra rovatot vagy hallgass meg egy szép számot. Szebb tartást szeretnél: jógázz vagy csinálj nyújtó gyakorlatokat.

Viszont, ha csak kipihent szeretnél lenni, akkor lustálkodj nyugodtan.

Noha karrier-központú, az ikigai nem mindig a pénzügyi törekvésekről szól.               Ha van egy hobbid, amit szenvedéllyel csinálsz az ikigai. Ha imádod a családod és szeretnéd, hogy még boldogabbak legyenek, az is ikigai.  A vágyaid, a terveid, amiket el szeretnél érni és megteszed a lépéseket, elmész sportolni, kalligráfiát tanulni, taiko dobolni vagy sétálni a kutyával, ez mind  mind ikigai.

Ha elveszett vagy és  bizonytalan, az ikigai filozófiája  segít neked újra átgondolni a céljaidat.

Az ikigaiban az a legjobb, hogy elsőnek nem nagy dolgokra fontos vágynunk. Például nem sikerült valami, csalódtam az emberekben, akkor fogom magam elmegyek egy étterembe. Eszek egy finom vacsorát és iszok pár pohár bort és jól érzem magam, mert ikigai -ban vagyok. Ez is egy módszer, de ha szeretnéd nagyon pontosan csinálni, akkor azzal kell kezdeni, hogy leírod azt a 10 dolgot, amivel igazán foglalkoznál a héten.

Miután leírtad őket, kérdezd meg magadtól, hogy ezek tényleg fontosak az életedben? Segítségként itt van a 7 alap kérdés:

Ez az, amit szeretnék csinálni holnap?

Mire van szüksége a világnak?

Miben vagyok jó?

Mennyit kell fizetnem érte?

Ha nem pénzben mérik, mit kell adnom magamból?

Ikigai - tól milyen támogatást nyerek?

Hogyan hat vissza ez rám?

Ezekre a kérdésekre ne 5 perc alatt válaszolj, vért izzadva, hanem szépen nyugodtan. Akár el is viheted magaddal a jegyzetet és ha útközben eszedbe jut a válasz, akkor leírod. A következőt a kávé szünetben veted papírra, és az is lehet, hogy az esti buliban fogsz még egy választ találni. Magad találd meg a válaszaidat, mástól ne  kérj segítséget, mert  más véleménye eltéríthet, befolyásolhat. Te VAGY és ezek a te kérdéseid és a válaszaid. Soha nem késő olyan dolgot tenni, amit mindig is szerettél volna.

Itt az ideje, hogy új  döntéseket hozzál, és  első lépésként képzeld el a saját ikigaiodat, ami lehet egy hely, személy, állat vagy csak egy érzés. Teremts meg magadban hármat, és ami igazán kell neked azt  öleld meg : megtaláltad  az ikigaiodat.

Bizonyos kultúrákban kifejezetten elfogadható aspektusa volt a vallásnak  az élő állat/ emberáldozat, hogy a  kegyetlen isten/istenek kegyét elnyerjék.  Igazából az élet volt nagyon olcsó, mondhatni semmit nem ért, kivéve ha azt áldozatra szánták. A hit szörnyű fegyver lehet, ha rossz kezekbe kerül, főleg ha valakinek eszébe jut egy olyan kreatív gondolat: hogy nem volt megfelelő a termés, ezért mi lenne, ha valakinek elvágnánk a torkát, esetleg lefejeznénk? Lehetőleg az áldozat önkéntes legyen -ha emberről van szó- , de ha nincs ilyen bátor lélek, megteszik  a rabszolgák és a bűnösök is vagy az állatok. Az istenek biztos  örömükbe tapsolni fognak. Nincs is jobb mint, a frissen kiontott vér látványa.

Tehát most nézzünk körül az áldozati oltár környékén.

Azték módszer:

Közép- Amerika valószínűleg egyik legnagyobb népcsoportja az olmék volt. Az olmékok fektették  le azokat a szokásokat, amiket később a maják és az aztékok átvettek. Mint a piramis építés technikáját, a véres labdajátékokat, a matematikát, a csillagászatot és az állat/emberáldozatot, azon belül az áldozatok elfogyasztását. Az olmékok viszont hirtelen eltűntek és a területet elfoglaló maják mindent hagytak a régiben, csak egy kicsi innovációt hajtottak végre. Így nagyobb piramisokat építettek, hogy még több áldozatot be lehessen mutatni. Több mint ezer évig ők voltak a leghatalmasabb nép ezen a területen, aztán i.e  900 környékén a városok elkezdtek elnéptelenedni és a maják hatalma leáldozott. A mai Mexikó északi részén egy teotihucán nevű nép szintén átvette a maják vallási szokásait, aztán ők is  szintén eltűntek és így jártak a toltékok is.

Végül az aztékok telepedtek le és a saját hitrendszerükbe beleolvasztották a maja és tolték szokásokat is. Így váltak az ősi Mexikó utolsó nagy népévé. Viszont nagyság ide vagy oda, megtartották az élő áldozat nem épp turistacsalogató szokását. Azért, hogy boldoggá tegyék az isteneket, rendszerint megölték a rabszolgákat és hogy még boldogabbá tegyék őket  - a pozitív pszichológia egy érdekes velős megközelítése ez - a hadvezéreket és a leigázott uralkodó család összes tagját is feláldozták nekik. Áldozatot bárhol be lehetett mutatni; egy kútnál, a kukoricaföldön, de ha tényleg meg akarjuk ajándékozni a teremtőket, akkor a tökéletes helyszín erre a Nap vagy Hold templomának kőoltára volt.

A feltárt falfestmények azt mutatják, hogy az aztékok nem bántak kíméletesen az áldozati állománnyal. Legyen az akár ember vagy állat. Az embereknek kínzásképpen kitépték a körmüket, mert úgy tartották, hogy a kínok megerősítik az áldozat szívét. És mi kell egy istennek? Friss, dobogó szív! Egyenesen a mellkasból.  Miután felhasították az áldozatot és kitépték a szívét,  a holttestet egyszerűen ledobták a piramisról. A piramis oldalában a papok megnyúzták a halottat, a bőrét magukra öltötték és abban táncoltak. Később pedig megették, hogy az ereje és a tudása beléjük szálljon!

Hát az vagy amit megeszel …  De miért kell kivágni az emberek szívét? Honnan ered ez?

A válasz pedig az, hogy aztékok hittek egy ősi legendában, ami vallásuk alapja volt.

Egyszer régen emberek éltek a földön és az emberek kukoricát ettek, amitől óriásira - 4 méteresre nőttek - és senki nem fenyegette őket  egészen egy hatalmas áradásig. A tenger elnyelte az óriásokat és a Napot, így 4008 év után véget ért a Föld első korszaka. Az óriások meghaltak vagy halakká változtak. A katasztrófát 2 ember élte túl. Nene és Tata voltak az emberek és az aztékok ősei. Az emberek nem örülhettek sokáig mert 4010-ben egy szélvihar kioltotta a Nap fényét és örök sötétség költözött a világba. A szél állandóan fújt és ezért növesztettek az emberek farkakat, hogy könnyebben meg tudjanak kapaszkodni a fákban. Így lettek a majmok, de megint túl élte 2 ember ezt a természeti csapást is. Ők vitték tovább a megmaradt emberi fajt a harmadik korszakba, amit hatalmas tűz pusztított el. Persze ezt is átvészelte valaki és elindította a negyedik korszakot, és természetesen a negyedik korszak embereit is elpusztította egy vér-tűz eső.  A föld terméketlenné vált és az ötödik korszak kezdetén - igazából ennek a korszak 2012-ben kellett volna véget érni, de megúsztuk!-  az emberek éheztek, mert nem volt Nap. Sötétség honolt mindenhol.

Az ötödik korszak hajnalán összegyűltek az istenek, ott ahol az istenek születtek, Teotihuacánban. Mivel a negyedik korszak Napja elpusztult, nagyon sötét volt, mert a csillagok is a Nappal haltak. Az istenek ebben az éhezős, sötét világban arra a következtetésre  jutottak - figyelem! - hogy valakinek fel kell gyújtani magát, hogy megszülessen az új Nap. Elsőnek Tecuciztecatl jelentkezett, mert úgy gondolta ő a legnagyobb isten , ezért illő,  hogy ő legyen a Nap. Az istenek megrakták neki a máglyát, de végül visszalépett. Ekkor a bölcs és közkedvelt Nanahuatzin nekifutott, beleugrott a tűzbe és .. Nappá változott. Tecuciztecatl annyira szégyellte magát, hogy végül ő is beleugrott és ő lett a Hold.

Az istenek nagyon elégedettek voltak, viszont felfedeztek egy furcsaságot. A Nap és a Hold nem mozgott. Így a többi isten is beleugrott a tűzbe, mert  Tecuciztecat és Nanahuatzin az életét áldozta, hogy a Nap és  a Hold újra felkeljen. Így az istenek egyenként a nagy kígyóisten Quetzalcoatl-hoz járultak, hogy kitépessék a szívüket. A friss áldozat elindította a Napot és a Holdat a pályáján. Ezért kezdtek az aztékok embereket áldozni, ami több ezer ember életébe került.

Egy kis áldozati útmutató:

Az aztékok nem csak embereket használtak ilyen célokra, hanem állatokat is. Az isteneknek rendszerint követelték a napi, bőgőmajom, kígyó, béka és kutya adagjukat. Igen a kutyák is erre a sorsa jutottak. Igazából az állati áldozatok húsát később megették. Az aztékok direkt erre a célra tenyésztettek kutyákat, amik kicsik és csupaszok voltak és vagy az áldozati oltáron vagy a tepsiben végezték. Ezek az ebek nem ugattak - mivel az aztékok úgy tenyésztették ki őket, hogy erre képtelenek legyenek -  de voltak más fajtájú kutyák is. Viszont nekik sem volt annyira szép az élet, mert ha gazdájuk meghalt, feláldozták őket, hogy a túlvilágon is szolgálják őt. Viszont az aztékok fő profilja az élő áldozatok terén az ember volt.

Az aztékok a Napot és a Holdat istennek tartották. Az istenek szeszélyesek - főleg az azték istenek - ezért sok ezer áldozattal lakatták jól őket. Az hagyján, hogy föláldozták az áldozatokat, de folyamatosan tették mindezt, mint a futószalagon. Az aztékok egy külön erre a célra létrehozott hadsereget tartottak fent, akik  begyűjtötték az utánpótlást, általában az ellenséges törzsekből.

Évente 50000 embert áldoztak fel. Tehát hetente ezret, óránként hatot és 10 percenként egyet! A Tenochitlán templom  felavatása igazi kis népünnepély volt 20000 ezer áldozattal. Az tudni érdemes - ha már idáig eljutottál -, hogy az aztékok alapvetően 5 fajta módszerrel ajándékoztak lelkeket az isteneiknek.

1. Szívügy.
   A mellkas felvágása és a még dobogó szív kitépése, amit később egy kőből faragott csónakba helyezve felajánlunk a Napistennek.

2. Lefejezés.
   Általában a női áldozatokon hajtották végre. A lefejezés előtt valamelyik istennő szerepét játszották el. Gyors és fájdalommentes halál.

3. Harcban elesvén.
   Az áldozatot egy sziklához kötözik. Kap egy nagy bunkót, amivel védekezhet és így kell kiállnia egy azték harcossal, akinek szabad mozgása és jobb fegyverei vannak. Legalább az illúzió éltet.

4. Telitalálat.
   Az áldozatnak szánt rabszolgát kikötözik két oszlop közé. A szívét megjelölik egy fehér körrel. Dobó tűkkel és nyílvesszővel lőtték a szerencsétlent, de nem rögtön a szívébe céloztak. Ennek a az áldozati szertartásnak a lényege az volt, hogy minél többet lőjenek bele, mert minél több a vér, annál jobb lesz a termés. A “vért izzad” itt konkrét jelentéssel bír.

5. Megperzselve.
   Mikor elsőnek olvastam, újra el kellett olvasnom, hogy miről is van szó, mert a többihez képest is … egyszerűen undorító. Raknak egy máglyát, az áldozatot belerakják, aztán kihúzzák, aztán megint bele és megint ki. Addig teszik ezt, amíg elkezd lemállani a húsa. Utána kivágják az oltáron a szívét.

Az állat-és emberáldozatoknak  végül a spanyolok vettetek véget egy másik Isten nevében. Cortezt elsősorban az arany érdekelte, de a nem túl finnyás spanyolokat - mert azért aprították az aztékokat és a földműves majákat  is -  mégis borzasztotta ez a szívkitépéses dolog. Corteznek nem volt könnyű dolga, mivel a papoknak teljhatalmuk volt és nem igazán akarták átadni a hatalmukat egy új vallás miatt. Nehezen is lehetett ezeket a papokat elképzelni jámbor szerzetesként. Az áldozatok lenyúzott bőrét hordták, nem vágták a hajukat, amiben beleragadt minden vér és minden nap felnyiszálták a fülüket, hogy így hallják meg az istenek üzenetét és ráadásként bűzlöttek, mint a több napos tetem. De Cortez megtalálta a megoldást erre a kérdésre:  természetesen le kellett vágni a hajukat és fehér palástot kellett ölteniük. A papok ledöntötték az áldozati oltárokat és helyükre keresztet helyeztek. Miért tették mind ezt? Cortez állítólag azt mondta a papoknak: Egyétek meg ezt a kenyeret ez a mi Urunk teste és igyátok meg ezt a bort, mert ez a mi Urunk vére. És ezt a papok megértették. Ha embert esznek akkor átszáll az áldozat ereje beléjük; és ha megeszik az Úr testét és isznak a véréből az isteni lényeg válik eggyé velük. A keresztény “áldozáskor” egy Isten ereje lesz övék - szerintük - és ezért persze, hogy bele mentek.

Okos volt ez a Cortez!

Az öldöklés természetesen nem ért véget ezzel. A spanyolok végig meneteltek egész Közép- és Dél- Amerikán, vért és pusztítást hagyva maguk után. Az aztékokból rabszolgák lettek és  halálra dolgoztatták őket. Az azték földekre spanyol telepesek és ültetvényesek érkeztek és a spanyol papok megtérítették az őslakosokat. Lebontották a hatalmas véres piramisokat és … katedrálist építettek helyén.

A nők helyzete az évszázadok folyamán sokat változott. Azért abban egyet érthetünk, hogy a mai világban szabadok vagyunk és nem fenyegetnek minket olyan veszélyek, hogy belehalunk a szülésbe vagy férfi rokonaink döntenek életünkről és halálunkról. A történelem folyamán a nőknek - mint ahogy manapság is- több szerepnek kellett megfelelniük.

Egyszer azoknak, amiket általában női feladatoknak/szerepeknek tartunk, másodszor akár olyan szerepeket is felvállaltak,  amit a férfiak képviselnek. Bizony, mikor a férfiak elmentek a háborúba, akkor az asszonyok és lányok ugyanúgy használták a fegyvereket, mint a férfiak. Nagy tévedés, hogy nem értettek a fegyverekhez.

Képzeljük el, hogy egy olyan világban élsz, ahol ha kilépsz az ajtón, rengeteg veszély leselkedik rád. Akár férfi vagy akár nő, képes vagy megvédeni magadat, mert ez jelenti a túlélésedet. A kelta hagyományoknak kezd mostanában nálunk is  nagy divatja lenni. Mindenhol halogén partikat, marketing akciókat és gyerekprogramokat hirdetnek. Bulinak végül is nem rossz, de az baj, hogy az amerikai giccset vesszük át, amelynek semmi köze az eredeti kelta hagyományokhoz. Viszont ha már a kelta hagyományoknál tartunk, akkor nézzük meg, hogyan válhatott a nőkből kardforgató. Tulajdonképpen ezek az asszonyok sokkal erősebbek voltak, mint a most divatos feministák, mert például egy ír törzsfőnöknek - aki ha nő volt - ugyanúgy menni kellett harcolni, mint a férfiaknak. Ezeket asszonyokat, ha meghaltak, harci kocsiban a fegyvereikkel temették el. Az ír mondákban szerepel egy híres harcos nő, aki a Vörös Macha nevet viselte. Állítólag egész Írországot uralta és egyes történészek szerint valós létező személy volt, nem csak mondabeli alak.

Teuta pedig biztosan egy létező kardforgató asszony volt, aki egy egész törzset vezetett. Körülbelül i.e 71- 83 között rendszeresen irányított tengeri hadjáratokat római és görög települések ellen. A híre annyira rettegett volt, hogy a Földközi - tenger partvidékén lévő városok inkább önként átadták javaikat, ha meglátták a hajójának lobogóját. Végül Róma megelégelte a sorozatos rablásait és egy követet küldtek, aki megfenyegette, ha nem hagy fel ezzel a tevékenységgel Róma haragját vonja fejére. Teuta nem volt egy bizonytalan természetű nő. Egyszerűen megölette a követet. Végül hatalmas római hadsereg kényszerítette békére, de rengeteg kinccsel és egyéb javakkal tért vissza Írországba. Állítólag utána még 15 évig uralkodott.

A kelta asszonyok nem csak harcosok vagy  törzsfők voltak.  Lehettek  gyógyítók, kereskedők, gyógyszerészek is. Az ír törzsek harcos asszonyai tanítók is voltak, de nem írni, olvasni vagy zenélni tanították az ifjakat, hanem harcművészetüket adták át csak a fiúknak. A lányokat külön tanították és állítólag ez egy szabadon választható opció volt számukra.

A fiúknak viszont kötelező volt. A nőkből is válhattak drudiák, bár egy kicsit más volt tevékenységi körük, mint a férfiaknak. Elsősorban a csatában való “szurkolás” volt a feladatuk. Bíztatták, éltették a harcosaikat és gyalázták az ellenséget. Fekete ruhát hordtak, szamócával vörösre festették ajkukat és szemöldöküket, összeborzolták a hajukat és fáklyával a kezükben járkáltat a seregük előtt. A háború istennőit testesítették meg és kifejezetten rémisztőek voltak. Ezek a nők nem harcoltak, az elrettentés volt a feladatuk, úgy mint a férfiaknál a pajzs döngetése a harc előtt. A Háború Fúriái egyszerűen rásegítettek a hangulatra.

A bátor brit nők sem mentek a szomszédba egy kis harciasságért. Úgy mint a az ír kelták papnői, ha harcolni mentek erdei bogyókból vörösre festették a szemüket és körmüket is. A legbátrabb brit kelta nő mégis Boudicca volt. Ez a neve jelentése is. Ő volt aki egyesítette a brit keltákat a rómaik ellen.

Hogy milyen volt Boudicca? Egy római író Cassiu Dio így írja le királynőt:

„Boudica magas volt, félelmetes megjelenése és erőteljes hangja volt. Fénylő hajzuhataga a vállára omlott; gazdagon díszített arany nyakperecet viselt, többszínű tunikát és azon felül vastag köpenyt hordott, melyet egy bross tartott össze. Kezében hosszú lándzsát tartott, mely halálra rémített mindenkit, aki csak ráemelte tekintetét.”

Boudicca története igazából férje, Prasutagus halálával kezdődik. Előtte is már jelentős személyiség volt, férje helyett is ő vállalta fel a konfliktusokat, mert férjura nem szeretett háborúzni. A rómaikkal meg főleg nem. A konfliktust az váltotta ki, hogy Prasutagus a királynő tudta nélkül kötött egy tisztességtelen alkut a rómaikkal. Miszerint, ha ő eltávozik, akkor az Iceni törzs földjeit felosztják a rómaik és  lányai között. Prasutagus sok hibát elkövetett, de talán a legnagyobb hibája az volt, hogy meghalt. Így a rómaik jogosan masíroztak be a területre, hiszen a megállapodás megköltetett. Elözönlöttek a birtokokat és kifosztották azokat.Amikor Boudicca kérdőre vonta a parancsnokot, őt és lányait elfogták.Őt magát megkorbácsolták lányait megerőszakolták. Miután túlélték ezt a rettenetet,  Boudicca  összefogta a kelta törzseket, a rómaik ellen vonult és győzelmet győzelemre halmozott. Elfoglalta a Brit - szigeteken lévő római kolóniákat és nem ejtett foglyokat. Beszámolók szerint főleg a nőkkel bánt nagyon kegyetlenül. Kivégeztette őket, majd testük darabjait a szájukba tömte és végül karóba húzatta a holttesteket, hogy mindenki lássa őket. Állítólag azóta is lehet hallani az áldozatok sikolyait az essexi római települések romjai között. Boudicca Londiniumba (London), majd Verulamiumba (ma St Albans) masírozott, ahol folytatta a rómaik elpusztítását. Mindent összevetve körülbelül 60 ezer emberrel végeztek.

Boudicca győzelmei gyorsan jöttek, úgy tűnt, hogy le tudja győzni a rómaiakat,de Gaius Suetonius Paulinus  a provincia helytartójának serege 10 ezer katonájával szembe szállt vele. 100 ezer brit nézett szembe 10 ezer rómaival. A nagy számok törvénye szerint a kelta királynőnek jósolnánk a győzelmet, de a rómaik oldalán volt egy nagyon nagy előny: ez pedig a fegyelem. A kelta sereg nem volt fegyelmezett és a szokásos lehengerlő technikával rohanta le a rómaikat, ami nem azt az eredményt hozta, amit reméltek. Az eredmény : elsöprő római győzelem lett. Tacitus szerint a összesen 80 ezer brit harcos halt meg. Tehát ez azt jelenti, hogy átlagban 1 római katona 8 britet vágott le.  A rómaiak a taktikának és az edzettségnek köszönhetően megnyerték a csatát. Tacitus szerint Boudicca megmérgezte magát; Dio Cassius elmondása alapján betegségben halt meg- majd fényűző, de titkos temetésben részesült.

Boudicca vereségének helyszíne ismeretlen. A londoni legenda alapján ez a londoni Kings Cross közelében volt (a Battle Bridge Road közelében levő utca), és magát Boudiccát a Kings Cross pályaudvar peronjainak egyike alatt temették el (különböző források szerint a nyolcas, kilences vagy a tízes peron alatt lehet a nyugvóhelye).

A harcos királynő - aki Tacitus szerint e szavakkal vezette csatába a népét: „Győzzetek, vagy vesszetek; én asszonyként ezt fogom tenni, de ti, férfiak, tovább élhettek a szolgaságban, ha akartok.”- már I. Erzsébet -egy másik nagy királynő- idejében is jelkép volt, majd a viktoriánus Anglia emelte fel újra szabadságharcosként, aki életet adta a hazájáért az idegen, elnyomó hatalommal szembeszállva.

Egyik kedves barátom mesélt el egy érdekes történetet a munkahelyi pletykáról és a konfliktuskerülő vezetőről.  Lehetne ez az elbeszélés, akár tanmese is, de az igazság az, hogy ez a mai valóság. Az általa ismertetett tények nagyon is valósak, annyira  hogy most megosztom veletek. Íme a história, amelyben nincs varázslat, se megmentő sereg csak a munkahelyi morál hiánya és a közöny birodalma.

"Mivel „ofisz sztori” vagy, ezért most elmesélnék egy történetet arról, milyen a kollegialitás és munkahelyi morál manapság. Sok munkahelyen erről kéne inkább beszélni, nem pedig a szőnyeg alá söpörni, mert szerintem eléggé súlyos következményei vannak a dolognak...

A sztori nagy vonalakban annyi, hogy egy kisebb cégnél dolgozom, ahol van egy eléggé szétszórt kolléganőm. Imádjuk meg minden, de ha valakit állandóan baleset ér, az ő. Múltkor is sikerült valahogy „beleesnie” az iratmegsemmisítőbe. Nem tudjuk hogyan történt, mert ő nem emlékszik és senki nem volt vele akkor még az irodában (a kolléganő előbb akart hazamenni, ezért bejött korábban, 7 órára dolgozni). A munka kezdést hivatalosan háromnegyed nyolc. Ebben az időpontban járunk dolgozni papíron, de ezt mindenki lazán kezeli, van aki előbb, van aki később ér be, amíg a munka elvan végezve ez senkit nem érdekel, még a főnökünket sem. Tisztában van a helyzettel, tekintve, hogy ő sem ér be pontosan és semmit sem csinál pontosan (ez megérne egy külön sztorit, lehet ezt is leírom egyszer  ).

Kolléganőm szétkaszabolta kezét a géppel, és sok vért veszítve ájultan feküdt az irodában, állítólag sokkos állapotban.  Az volt a szerencséje, hogy van egy sztahanovista kollégánk, aki már 7:45 előtt nem sokkal beért és időben megtalálta. Ő viszont eléggé megijedt a látványtól (gondolom), mert első felindulásból nem mentőt hívott vagy a recepciót, hogy hívjanak mentőt, hanem minket, többieket kezdett el szólítgatni, hogy segítsünk. Körbe ment a szobákban, de hát nem igazán talált senkit, de 1-2 perc múlva leesett neki hogy intézkedni kéne és hívta a mentőket. Kolléganőm jól van, mindenki jól van, és a történtek senkinek sem a hibája, hiszen ahogy kolléganőm is fogalmazott, valószínűleg ő volt a bamba és így történt a baleset.

A sztorinak a mélypontja, ami miatt kiakadtam, az volt, hogya kolléga, aki megtalálta a sérült hölgyet nem tudta itt lezárni a történteket, hanem bement a főnökhöz panaszt tenni, amiért 7:45 környékén nem volt bent még senki!!! Konkrétan bemószerolt akit tudott, mintha a történtek bárkinek is a felróható lett volna!!!!

A főnököm, az az áldott marha meg mint mindig, most sem tudta lekezelni a helyzetet, és szépen elbeszélgetett mindenkivel akit a kolléga megemlített, fenyegetőzött (ha épp olyan hangulata volt, mert több napig tartott a kínvallatás), vagy gyorsan lezavarta a dolgokat, ha épp sürgette az idő. Mivel nem ez volt az első ilyen egymás bemártogatása a főnöknél, és a munkahelyi légkör kezd egy háborús fronthoz hasonlítani már hónapok óta, volt egy értekezletünk nem rég, ahol (elméletileg) kibeszélhettük a problémáinkat egymással, a főnökkel, a céggel, mindennel kapcsolatban. Már aki ki merte nyitni a száját, mert persze a bagázs 80%-a behazudta, hogy ők boldogok és senkivel nincs bajuk – szemtől szemben, mert a hátuk mögött ők is kibeszélnek mindenkit...

Én felhoztam, hogy ne várjunk kollegialitást és csapatmunkát, ha pletykákkal és egymásra mutogatással szórakoztatjuk a főnököt, mert így csak annyit érünk el, hogy senki nem mer semmit tenni, senki nem bízik már senkiben és mindenki hátba támad mindenkit, hogy nehogy ő kerüljön a szőnyeg szélére. Megkértem a főnököt, hogy azonnal tegyen valamit ez ellen, mire mi volt a válasz?

Pletyka mindig mindenhol van, ő nem tud mit kezdeni a helyzettel!!

Hát basszus! Te vagy a főnök!! Még én, feláldozható és lecserélhető kis dolgozó is tudom, hogy ha valaki, akkor csak is Te tudsz tenni az ügy érdekében! HOZZÁD mennek be az emberek árulkodni, a TE REAKCIÓIDTÓL függ, hogy mi fog történni ez után!  Ha egy pletykára hivatkozva szőnyeg szélére hívsz valakit, és még el sem árulod, hogy ki köpte be őt, akkor igen is keményen benne vagy a problémában, sőt Te vagy az egyik okozója! Eláruljam mit kéne csinálnod Te nagyon okos??

Tessék:

1. Pletykaellenes célgpolitika: hangsúlyozd ki és a tetteiddel is képviseld azt, hogy aki pletykálkodik az büntetést kap – és ne azt büntesd akiről a pletyka szól Te állat!!

2. Ha valaki bejön az irodádba, hogy „Képzeld XY ezt tette/mondta”, akkor kérdezd meg, hogy ezt megbeszélte e már XY-nal. Ha azt mondja nem, zavard ki a picsába, hogy azzal beszélgessen, akivel baja van, ne veled, mert ez pletykálkodásnak és szarkeverésnek minősül.
    
3. Ha azt mondja megpróbált beszélni XY-nal de nem lehet, akkor meg hívd be az érintettet az irodádba! Ne úgy beszélgess valakiről, hogy az nincs jelen, mert akkor egy egyoldalú sztorit fogsz hallani, ami szintén szarkeverés szerintem!
    
4. Neveld bele a kollégáidba, hogy egyedül nem mehetnek eléd, ha valakivel problémájuk van, hanem ők fogják kézen az illetőt és vigyék magukkal, de csak is akkor, ha négyszemközt nem tudták megoldani a konfliktust.
    
5. És végül, ha valaki gerinctelen módon, a másikat kibeszélve akar nálad pontot szerezni, azt figyelmeztesd, hogy itt ez nem szokás és még két húzása van, utána repül vagy valami egyéb bünetést kap. Ismét: ne a pletyka áldozatát büntesd, hanem a szarkeverőt!!

Szerintem ezek használható megoldások lennének, de mikor elmondtam őket, akkor az volt a reakció, hogy nem rossz ötlet, de ide új dolgokat nem lehet bevezetni, mert túl régi motorosok a dolgozók. Nem fogadom ezt el kifogásnak, tekintve hogy annyira rossz már nálunk dolgozni, hogy az elmúlt félévben 4-en mondtak fel, tehát lassan új gárda lesz nálunk... Mindegy, én nem értek hozzá, ha értenék én vezetném a céget valószínűleg. De gondoltam elmesélem, hátha máshol is problémát okoz a pletyka és valaki talált már megoldást rá, szívesen venném az ötleteket! "

A Szemközti Szörnyszomszéd érdekes megnyilvánulása az evolúciós zsákutcának.  Nem egy fantom, se nem egy különleges zseniális gonosztevő. Ő maga az élet szarkasztikus eredménye.


Élettere széles. Megtalálható a panelokban, a körfolyosós házakban, a kertvárosban és mindenhol,  ahol az emberek csoportba tömörülnek és hajlékot építenek. Egyedei előbb vagy utóbb feltűnnek jellegzetes kommunikációjukkal-jobb helyen ezt stílusnak neveznénk-, de ebben a formában inkább a stílus reciprokára érdemes gondolni. Folyamatosan figyelnek és várnak a megfelelő pillanatra, mikor normális fajtatársaikat simán sarokba szoríthatják dicstelen tettükkel. Bár ők úgy gondolják ez a helyes, de a fajta jellegzetessége a csőlátás és az ostobaság, ezért remélem megérti mindenki, hogy teljesen fölöslegese mélyre ható szociálpszichológiai kutatást végezni ez ügyben.

A történet, amit elmesélek,  annyira lehetetlen- és amelynek persze egyik gyújtópontja a Szörnyszomszéd-  hogy szerintem elsőre senki sem hiszi el, de ez egyben a bizonyíték is lesz arra, hogy a  Szörnyszomszédok igenis léteznek. Nem olyanok, mint a Yeti,  Nagyláb vagy Nessie. A Szörnyszomszédok valóságunk szülöttjei, akik belevájják horgas karmukat életünk szövetébe és szomszédaik idegrendszerébe.  A mi Szemközti Szörnyszomszédunk első látásra semlegesenek tűnik, de egy rossz helyen parkoló autó előhozza a bestiát belőle vasárnap reggeli dudaszóval és közterületessel egy csomagban. Felkelek kinézek az ablakon. Kíváncsi vagyok az evolúció fekete humorának következő akciójára. Szürreális kép tárul szemeim elé. A Szörnyszomszéd magából kikelve pattog és kiabál a „kertváros rendjéről és a szolidáris szomszédi viszonyról” áldozatával, aki egy szál köntösben és sokkban várja, hogy felébredjen a rémálomból.
 

Összefoglalva köpni –nyelni nem tud a döbbenettől.
 

A Szörnyszomszédok ilyenkor érzik magukat igazán elemükben és csak fújják az egetverőbbnél egetverőbb hagymázas hülyeségeiket. Azt hiszem, ettől boldogok.

A szerencsétlen, normális ámde új szomszéd  leparkolt éjjel a Szörnyi anyósának kapuja elé – aki amúgy egy kedves idős hölgy,akinek van garázsa, a garázsban van autója is, csak nem vezeti, mert nincs jogosítványa. Bizony, erre vetemedett, mert a saját kocsibejáróján egy irdatlan méretű konténer várta a hajnalt. A hétfőit, amikor majd elszállítják.

A szerencsétlen, normális ámde új szomszéd építkezik, felújít, átalakít. Házat, kertet, kaput, ezért a konténer. És ezért úgy gondolta, arra a pár éjszakai órára megáll a szomszédja (a kedves idős hölgy)  előtt, és  reggel majd keres egy jobb helyet az autójának. Nem akarta örökre az idegen kapubejáróban hagyni. Viszont reggel megérkezett a vő,  aki a mi bejáratott Szemközti Szörnyszomszédunk, igaz nem autóval, mert -milyen véletlen- épp 2 házzal odébb lakik. Bement a garázsba, majd idősíkunk eme pillanatában a megoldások végtelen tárházából kiválasztotta azt az opciót,hogy rákönyököl a dudára. 

Vasárnap reggel 7:00 –kor.

Ez bárminemű pszichózis magas fokozata ám!

Visszatérve Új Lakóhoz: próbálta neki elmagyarázni- miután az első sokk után a cselekvésre szánta el magát, mert észlelte, hogy a dudálósnak bizony üzemzavara támadt a központi idegrendszerében- hogy elviszi a kocsiját és elnézést kér, de nem érti ezt a hangnemet. Vele lehet beszélni hiszen normális felnőtt emberek vagyunk( a kis naiv).  Ha szükséges, máris arrébb áll, hogy a gyalog érkező Szörnyszomszéd-ha netán óhajtaná-a 30 méterrel távolabb található garázsából bármikor áthozhassa az anyósa kertjébe a saját autóját.

A Szörnyszomszéd már érezte a diadal ízét, örömét, az összes  harsonát, melyek az ő tettét dicsőítik.

Elővette a mobilját, meglengette és máris jöttek a közterületesek egy kis közös bosszú-dömpingre meg egy nagyobbacska pénzbírságra. Az én értem, hogy a „ hatalom célja a hatalom maga”, de ez már túl ment mindenen. A legszebb az egészben, hogy esze ágában sem volt a saját kocsiját az anyósa kertjébe bevinni. A Szörnyszomszédok mindenhol ott vannak, lapulnak, lélegeznek, lesnek az alkalomra.

Ne adjunk alkalmat nekik. Adjunk nekik!

A távol keleti sportokkal kapcsolatban, szinte mindenkinek a harcművészetek és az aktív meditációs mozgások jutnak eszükbe. Ha ezt az elképzelést követnénk, akkor azt feltételezhetjük, hogy például minden japán ért a harcművészethez, mert végül is ez a szamurájok hazája.

Léteznek más sportok is,amik elsőnek elég furcsának,veszélyesnek és így nézve viccesnek tűnnek. Ilyen BO TAOSHI is. Elsőnek a rögbi, az adj király katonát függőleges verziójának és a csoportkohéziót növelő közvetlen bunyóra hasonlít.

A csapatsportokra visszatérve, ezek a sportok mindegyike a csatáról, a harcról és a vadászatról szólnak. Van két csapat, amelynek az a feladata, hogy legyőzze- bizonyos kereteken belül - a másikat. A labda a vadászatot, pontosabban a zsákmányt szimbolizálja, ez emeli a tétet, mert így nem csak egymásra kell figyelni, hanem a prédára is.

A Bo-TAOSHI- ban,  igaz nincs labda, de van egy oszlop csapatoknál. 

Röviden a játékról:

Itt az oszlop a várat vagy bázist jelképezi a tetején ül az "irányító". A védő dolga, hogy megvédje az oszlopos tagot a lerántásról. A támadók értelemszerűen az ellenkezőjére törekszenek. 

A csapatok létszáma elég nagy: két 150 fős csapat versenyzik . 

A támadók feladata, hogy megrohanják az ellenfél táborát és ledöntsék a zászlórúd gyanánt szolgáló faoszlopot. A védők feladata az, hogy az ellenfél támadó csapatát megakadályozzák ebben. A támadóknak 3 perce van arra, hogy a védekezők rúdját legalább három másodperce megdöntsék, a dőlésszögnek minimum 30 foknak kell lennie.

Ez látszik a viedóban is,hogy tényleg nem viccelnek! 

Érdekességként meg kell említeni, hogy 1950 -es évektől játszák a BO-TAOSHI -t ,az igaz ezt a csapatsportot  katonai akadémián találták ki,de középiskolákban is rendszeresen gyakorolják. Nagyon lényeges viszont,hogy nincsenek szabályok.

Lehet ütni,rúgni,vágni és földre rántani a másikat. Tehát feltétlenül szükséges hozzá a jó fizikai állapot, a védőfelszerelés és valamilyen küzdősportos múlt, mert simám fejbe rúgnak.

​

Tehát, ha valaki elég bátorságot érez  egy ilyen típusú dzsemborira,feltétlenül készüljön fel a koponya CT-re, agyrázkódásra, borda és izom zúzódásra, de az élmény feledhetetlen lesz.

A szerencse szorosan összefügg a különböző típusú babonákkal és hiedelmekkel. A szerencse nem csak egy szó, hanem bizonyos rituálékat foglal magában vagy magát a fogalmat rendelik hozzá tárgyakhoz, növényekhez és állatokhoz. A maneki-neko (japánul: 招き猫) szobrocskája szinte , minden japán üzletben, háztartásban, munkahelyen és sportközpontban megtalálható. Feladata, hogy szerencsét, bőséget hozzon gazdájának, illetve megvédje a bajtól. Ez a cica nagyon cuki: kis fehér mancsával- de lehet fekete is, mert a fekete  maneki-neko plusz szerencsét hoz - integet a világba, így hívja be a szerencsét. 

Viszont létezik egy olyan macska is, ami pont az emberek szerencséjét lopja el. Bizonyos éjszakákon, amikor a Hold a Földre ásít, alakot ölt egy sötét kreatúra, amely az emberek lelkére, húsára és  szerencséjére is  éhezik. 

Ez az időszak a Bakaneko ideje. 

(Képre kattintva galéria nyílik.)

A férfiak kezdetektől fogva szerették összemérni az erejüket. Akár sportról, barátságos bajvívásról vagy a becsületük megvédéséről van szó. A párbajok nem csak a 17. és 19. század között voltak népszerűek, hanem már az ókorban is megverekedtek egymással, akár puszta kézzel vagy fegyverekkel is. Mindennel lehet párbajozni - lándzsával, késsel, tőrrel, pisztollyal - viszont, ha elegánsan szeretnénk megvédeni a becsületünket, akkor érdemes inkább kardot ragadni.

A kard nemes és stílusos fegyver, amely a vitézséget és a bátorságot hivatott szimbolizálni.

A 19. században is tartotta - sőt még a 20. század elején is - pozícióját még a pisztolyok mellett is.
A kard által vívott becsület harcok kedveltek voltak a katonatisztek, nemesek, üzletemberek és még diákok körében is. A “párbajképesség” nélkülözhetetlen volt  a társadalmi megbecsüléshez. Magyarországon és Európa szerte szinte központi kérdés volt ennek a képességnek a megléte, hogy képes-e az adott úriember párbajozni avagy sem. Erre azért volt szükség, mert a párbajkódexek is megkövetelték - minden ország rendelkezett saját kódexszel - hogy a résztvevők  a vívásban és kardforgatásban kellően jártasak legyenek. Ennek az volt az oka, hogy nem szerették volna, hogy párbaj rítusa komédiává fajuljon. Ugyanis az akkori kor szelleme szerint a kardvívás “erősíti a szívet, a figyelmet  és edzetté teszi a testet”.  Másként megközelítve, a párbajképesség szinte kötelező formája volt  a társadalmi elvárásoknak.  A fegyveres elégtétel egy rítus volt, amelyet mindenki követett és bármilyen sérelemnek az orvoslására szolgált. Legyen szó a hölgyek becsületének megvédéséről, a kártyaasztal felett szerzett sérelmekről, régi családi viszályról vagy becsületsértésről.

Aki elmulasztotta a  megfelelő fellépést a sértést követően, az tulajdonképpen köddé vált a többiek számára. Nem hívták meg a társadalmi eseményekre, így tulajdonképpen nem tudott tovább lépni és haladni. Ezért volt az, hogy szinte mindenki  felvette a kesztyűt, mert jobb volt becsületben meghalni, mint szégyenben maradni.

Apropó halál:

a párbajok lényege nem az ellenfél halála volt - persze rengetegen haltak meg a párbajok alatt vagy utána fertőzéstől vagy súlyos sérülésektől - hanem egyszerűen a legyőzése. Általában az első vérig ment a folyamat vagy addig, míg valamelyik fél fel nem adta.  A biztonság kedvéért létrehozták - ahogy már említettem- az úgynevezett párbajkódexet, amelyben használati utasítást fogalmaztak meg a férfi becsület megvédése érdekében.

Megtalálhatóak benne - országonként más szabályok szerint - azok a fogalmak, amik egy kiadós és jól leszervezett párbajhoz kellenek. Tehát belefoglalták a törvényekbe, hogy mi tekinthető  a párbaj okának, milyen kihívást lehet elfogadni, a párbajsegédek személyét és számát, a segédek tárgyalási technikáit. Erre azért volt szükség, mert a résztvevő felek nem tárgyaltak közvetlenül egymással, hanem csak a segédeken keresztül. A kódex meghatározta még a tanúk számát és a választható fegyvernemeket is. Ha a kardokra esett a választás, akkor arra is volt szabály, hogy a vívás rendje hogyan történjen. A párbajkódexek törvényei kimondják, hogy a párbaj függetlenné és erőssé teszi a férfiakat , mert átveszi a törvény helyét  ott, ahol az csődöt mondott.

A párbajokat - függetlenül a kódexektől és szabályoktól - mindenhol büntették, így Magyarországon is. Általánosságban elmondható, hogy a párbajokról szóló törvényeket sem a társadalom sem pedig a jogalkalmazók nem vették komolyan. Sokan még a 19. század végén is úgy vélekedtek, hogy aki előre megfontolt szándékkal, a párviadal szabályainak megtartása mellett embert öl, az nem gyilkosság. A törvénytelenség megléte azonban nem akadályozta meg országunk férfiait, hogy  gyakorolják a magyar virtust. Mert gyakorolták, költőink, politikusaink és történelmi  személyiségeink is.

A 19. század vége az egyes közéleti megfogalmazások szerint a „párbajmániások” kora. Clair Vilmos író és nemesi származású párbajszakértő véleménye nagyon jól tükrözi a kialakult helyzetet: ”nincsen még egy nemzet a világon, ahol annyi becsületbeli ügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen nálunk Magyarországon!” Érdekes megállapítása volt még az is, hogy a párbajozás visszaszorítja az öngyilkosság divatját. Szerinte, ahol a párbajozás kényszere fennállt, alig lehetett hallani mérgezésekről, öngyilkosságokról. Bár kritikusai szerint a párbaj volt egyenlő az öngyilkossággal.

1836-ban Wesselényi Miklós az ellenzék vezérszónokaként olyannyira kiváltotta az udvar haragját, hogy Metternich úgy döntött, párbajban látja el az erdélyi arisztokrata baját. A császári hadsereg legkiválóbb vívóját, Wurmbrandt Ottót jelölte ki az osztrák kancellár. Wesselényi akkora csapást mért ellenfelére, hogy az ugyan kivédte az ütést, de a markolat nem tudta felfogni a vágást, eltört, és Wurmbarndt négy ujját tőből metszette le Wesselényi.

Ezáltal az osztrák tiszt harcképtelenné vált, s a párbaj véget ért.
 

Forró Elek 1848–49-es honvédezredesről írja Szinnyei József életrajzi lexikonában: „Megszámlálhatatlan sok párbaja volt s azokban mindig győzedelmeskedett. Soha ki nem hítt senkit, de ha kihívták, nem kerülte a párbajt. S a vas óriásnak mintha csak gyöngéd szíve lett volna, ellenfelét párbajban soha nem ölte meg.” Jókai Mór is szeretett párbajozni. Megvívott Bulyovszky Gyulával karddal, Pulszky Ferenccel pisztollyal. Bulyovszky megsebesült, Pulszky sértetlen maradt. Egy romantikus írótól nem is várunk mást.

A hagyomány szerint Bolyai János mérnökkari tisztként egyszer konfliktusba került egy nehézlovassági ezred teljes tisztikarával, aminek eredményeként mind a tizenhármukat kihívta kardpárbajra.

Herczeg Ferenc, a mára szinte elfeledett jeles író haláláig őrizte a lelkében egy fiatal honvédtiszt képét. A húszas éveiben járó Sipos Istvánt egy ostoba szokás miatt küldte a halálba, s a sors akaratából még azt is végig kellett néznie, amint az özvegy édesanyja egyetlen fiaként meghalt katona koporsóját az ablaka előtt vitték ki a temetőbe. A bíróság tettéért négyhavi államfogházra ítélte, amit Vácott, de a börtön helyett a foglár házában kellett kényelmes körülmények között letöltenie. Ugyanis a halálos párbajért ennyit szabott ki az akkori törvény, már ha a szabályok szerint zajlott. Egyébként közönséges gyilkosságként ítélték meg, s ennek megfelelő büntetés járt érte. Igaz, a tiszt helyett ő is ottmaradhatott volna a verseci kaszárnya padlóján, de egy balszerencsés hónaljvágás, amit ráadásul a jelen levő orvos is elügyetlenkedett, a fiatalembert a túlvilágra, ellenfelét pedig örök lelkifurdalásba kergette. Az egész tragédia egy nevetséges báltermi összeszólalkozás miatt történt, amit két szóval el lehetett volna simítani, ha nem köti őket gúzsba egy őrült elvárás.

Olyan is akadt, hogy a tudatlansága mentette meg valaki életét. A párbajszokások szerint kardpárbajnál annak, aki nem tudott vívni, egy évet és egy napot adtak a felkészülésre, hogy némi tudás birtokában állhasson ki ellenfelével, ami persze édeskevés volt egy gyakorlott verekedővel szemben. Az egyik ilyen ügyfél minden mindegy alapon mégis pástra lépett anélkül, hogy életében egyszer is kard lett volna a kezében, s már az első összecsapásnál legyőzte ellenfelét, akit pontosan a vívótudása sodort bajba. A beidegződött fogások ismeretében nem tudta értelmezni a másik által művelt eszement csapkodást, s beleszaladva annak a kardjába,  jobblétre szenderült.

Tehát a bajvíváshoz, nem csak gyakorlás, fizikai és szellemi edzettség szükséges, hanem zsigerből jővő  mázli is.
 

Az egyiptomi piramisok évszázadokon át rengeteg kérdést vetettek fel. Az ókori Egyiptom maga a misztikum, rengeteg istenével,  halottkultuszával és a múmiák bebalzsamozásával. Egyiptommal a görög történetírók is előszeretettel foglalkoztak, de  még a Római Birodalom idején is kedvelt célpontja volt az ókori turistáknak, annyira, hogy konkrétan a Gízai piramisokhoz - mint manapság is - szervezett  utakat vezettek.

Még az egyik legfontosabb istennő Ízisz kultuszát is átvették és a kereszténység felvételéig rendszeresen hódoltak is neki.

A kereszténység hajnalán és a középkorban az iszlám hódítás miatt kerültek a keresztény királyságok kapcsolatba Egyiptommal a keresztes hadjáratok révén, aminek Szaláh ad-Dín, azaz Szaladin vetett véget, megalapítva az Ajjúbida-dinasztiát.  A piramisok újra a 18. század végén kezdtek érdekessé válni Európa számára, Napóleon 1798 augusztus 12. -én maga is ellátogatott a Kheopsz piramishoz és állítólag nagyon érdekes élményben volt része: meglátta a jövőjét. Igaz, ez csak legenda, de Napóleon rengeteg műkincset és szakrális tárgyat hozatott Franciaországba. Egyiptomot később a Brit Birodalom 1882-ben gazdasági megfontolásból - egyszerűen féltették a Szuezi - csatornába fektetett pénzüket - gyakorlatilag meghódította és átvette Egyiptom kormányzását. Ahogy a britek betették törvényesen a lábukat, kvázi okkupálták a területet, megkezdődött a múmiák enteriőr- szerű és egyéb módú  felhasználása és szállítása az anyaországba.

Az ókori egyiptomiak hite szerint egy nap eljő a világvége és akkor mindenki átköltözik a túlvilágra. Viszont ehhez a hosszú úthoz - mert bizony szörnyekkel és mérges kígyókkal körülvett keskeny mezsgyén kell haladni a halhatatlanság felé - szükségük van a testükre és ha az elrohadt, lőttek az örök életnek. Az ország éghajlata a legjobb a múmiák elkészítésének és ezért is marad fent - túlbuzgó sírrablók ide  vagy oda - ilyen sok  múmia. A viktoriánus Angliában konkrétan múmiagyűjtési láz indult be.

Az igaz, hogy az iszlám és a kereszténység (kopt) megjelenésével ez  a technika feledésbe merült, de nem hiszem, hogy Kemet népe ( ahogy az egyiptomiak hívták magukat és országukat)  arra számított volna, hogy őseik múmiáit különböző módon használják fel a ködös Albionban. Megértem, hogy kellett valami izgalom a viktoriánus kor hölgyeinek és urainak, de hogy az angol hidegvért múmia testrészekkel hevítsék fel a hideg és nyirkos estéken, az azért kemény. Bizony tűzifának használták őket, mikor az 1800-as évek közepén lecsökkent az áruk, mert telítődött a múmia-piac.

Mikor teljesen elvesztették az  értéküket, akkor mozdonyokat is fűtötték velük, mikor a fa és a szén hiánycikk volt, így olcsóbban lehetett üzemeltetni a mozdonyokat.

Hogy ez miért történhetett ?

Az angolok meg voltak őrülve a bebalzsamozott holtestekért vagy annak kicsomagolásáért. Egy híres akkori sebész Dr. Pettigrew a Sebészek Királyi Kamarájának oktató termében rendszeresen szervezett múmia -kicsomogolós estéket. Szinte minden előadására elkelt minden jegy, mint egy jó kis Shakespeare darabra. A múmiák közönség előtti elemzése és kibontása igazi társadalmi esemény volt.

A jegyek árában, ha már színházi hasonlatnál maradunk, benne volt a múmiapremier utáni közös pezsgőzés, süti és szendvics majszolgatás is. A doktor olyan hírnévre tett szert, hogy Hamilton hercege egy ilyen esemény után felkérte a kedves sebészt, hogy halála után balzsamozza be és készítsen belőle is múmiát. Természetesen ez a herceg halála után meg is történt, bár még nem nyitották fel a koporsóját (ami egyiptomi stílusban készítettek el ), így nem tudhatjuk, hogy a doktor jó munkát végzett vagy nem. Az ilyen ipari felhasználás vezetett a múmiák tüzelővé válásához, de nem csak a folyamatos bemutatók miatt történt mindez, hanem egyéb felhasználásuk miatt is.

Hogy mire használható még egy múmia?

Szépségipari alapanyagként.

Összeőrölték és púderként használták a hamvakat és nem csak a nők, hanem a férfiak is. Az öregedés ellen a bebalzsamozott öröklét csodás hatását szerették volna elérni, de készítettek belőlük orvosságot is.  A 17. századtól  a múmiákat felaprították és gyógyszerként kanalazták bele a betegekbe. Igazi univerzális szer volt : gyógyítani lehetett vele csonttörést, gyomorbántalmakat és a megfázást is. A 16 századtól egészen a viktoriánus korig annyira nagy számban hagyták el az országot  a múmiák, hogy az egyiptomi kormánya 19. században már megtiltotta az exportot. Több se kellett, létrejöttek a hamisítványok, amiket múmiagyárban gyártottak, további gyógyszerészeti és szépészeti eljárások érdekében. Az őrölt múmia port még a festékekhez is hozzákeverték, mert hitték, hogy így jobban szárad és hosszabb ideig nem kell újra tatarozni. Végül is, ha 5000 évig kitűnő állapotban megőrződött az idő folyamán, talán a logika érthető.  

Egyben is használtak múmiát, például szobadísznek (egy kart, lábat,fejet).  Gyakran lehetett látni az 1800 - as évek közepétől csinos vitrinben tárolt múmia darabokat, néha egy teljes múmiát, ami a szalon dísze volt. Ha tulajdonos kisebb testrészeket preferálta, annak helye rendszerint a kandallón volt, hogy a vendégek és családtagok megcsodálhassák.

A papírgyárosok is felfedezték a múmia bizniszt, mert a rongyokból készült papír mindig is kiváló minőségűnek számított.

Tulajdonképpen ez egy kezdetleges újrahasznosítás volt, mert a múmiáknak valamikor 20 méter hosszú vászon állt a rendelkezésükre, hogy az öröklétbe csomagolják őket. Ezeket a múmiákat később Amerikába importálták Anglián keresztül, hogy ott fertőtlenítsék az anyagot és papírt nyomtassanak belőle. Ha a kötözőpólya túlságosan szennyezett volt, akkor kitisztították és a henteseknek és fűszereseknek adták el ezeket az anyagokat, amikbe az árut csomagolták. Végül is előző gazdáját  is jól konzerválta, így a vevőknek nem lehetett panasza, hogy nem friss az áru.  

Sokáig nem lehetett ezt az ipart űzni, mert kitört egy kolerajárvány, amiért a Made in Egypt alapanyagot tették felelőssé.

Minden kornak meg van a maga őrült divatja. Van amikor a tamagocsiért, pokémon go-ért rajonganak az emberek vagy csinálnak olyan őrült dolgokat, mint az  owlingozás.  A múltkor embereinek egy része a múmiákért rajongott.

Lehet úgy tűnik, a divat hóbortok változnak, pedig nem.

Ahogy a rómaik nagyon  találóan megfogalmazták:

Nil novi sub sole. Nincs új a nap alatt.

Tényleg nincs, csak a körítés változik.

Adók. Amit kivetnek és beszednek.Jobb esetben tudod, hogy miért adózol és azt, hogy az adód mire kell. Aztán, ha mélyebben belemerülsz az adózás miértjeibe, akkor döbbensz rá, hogy olyan fura és néha kifejezetten fölös adónemek vannak (valamelyiknek a neve konkrétan nonszensz, mint például a Innovációs járulék, Kamarai hozzájárulás vagy a Kulturális adó ), amelyek nélkül egyszerűbb lenne mindenki élete.

Én nem vagyok adószakértő, tehát a bejegyzésem sem  százalékokról vagy adónemek elemezgetésről fog szólni, hanem a legfurcsább és elképesztőbb adókról. Azok neveiről és alkalmazásáról. Időn, téren fogok áthaladni és földrajzi határokat fogok átlépni, hogy bemutassam; régen és most is milyen kreatív módon vegzálta az állam a polgárait.

Pecunia non olet

Avagy a pénznek nincsen szaga. Az idézet Vespasianus császár nevéhez fűződik, aki  a nyilvános illemhelyeket megadóztatta. Így pótolva a kincstári hiányt, és még csavart is  egyet a dolgon. Ugyanis nem csak a nyilvános  toaletteket  adóztatta meg, hanem a folyékony emberi végterméket, a vizeletet is.  

Hogy miért tette mindezt? Szerte a Római Birodalomban rengeteg fürdő és nyilvános wc épült, így a nagy számok törvénye értelmében rengeteg pénzt be lehetett szedni. A vizelet viszont nagyon kelendő “ipari alapanyagként” szolgált rá, hogy megadóztassák. Az emberi pisit az ammónia tartalma miatt felhasználták a mosáshoz, kelmék festéséhez és egy igen bizarr dologhoz: a bőrbarnításhoz. Képzeljük el, hogy nem szoliba megyünk, hanem megfürdünk egy adag húgyban. Guszti.

A rómaik mindig is pragmatikusak álltak hozzá az élethez. Ha egy rabszolga elég pénzt gyűjtött össze, hogy megváltsa a szabadságát, akkor rögtön csengethetett az állam bácsinak is. Nem csak a saját életének az árát, hanem azt a díjat is, amit a nagy Római Birodalom rabszolga-felszabadítási adónak hívott. A rabszolga mint befektetés, így többszörösen megtérült. Ebből is látszik, hogy a kapitalizmust nem a múlt században találták fel.

A svédcsavar

A svédek sem mennek a szomszédba ötletes adók kitalálásában. A most következő adó precedens értékű, mert most is alkalmazhatják. Ez pedig a babanév - adó, ami tulajdonképpen egy keresztelési adó.  

A svédországi adóhivatal feladata, hogy gyermek nevét 5 éves koráig elfogadja és ha  nem teszi, akkor a szülők elég sokat fizetnek a svéd koronának. Ennek összege 7700 svéd korona, – forintra átszámítva – 250 ezer forint.

A orosz medve bundája sem az övé

Nagy Péter cár 1698-ban bevezetett egy igen szőrszál hasogató sarcot. A szakáll adót azokra a férfiakra rótták ki, akik a régi orosz hagyományokat követték, tehát nem voltak hajlandóak levágatni arcszőrzetüket. Választaniuk kellett: olló vagy plusz adó.  Az intézkedésnek nem is inkább a több pénz begyűjtése volt a célja, hanem az ország “nyugatibbá” nevelése.

Nagy Péter álma az volt, hogy Oroszországot, mind kultúrájában, mint életvitelében Franciaországhoz hasonlóvá tegye. Ezért találta ki a szakáll adót, amelynek értéke 50 rubel volt.  Hogyan tudták a férfiak igazolni később, hogy az adót megfizették?

A szakállas férfiak, miután befizették a kincstárnak a díjat, kaptak egy pénzhez hasonló érmét. Ha az adóellenőr megjelent, ezzel tudták igazolni magukat. Viszont ha elvesztették, vagy nem fizették meg azt, ami a cáré, akkor a kényszer-borotválás tortúráját  kellett elszenvedniük.

A ködös Albion  közterhei

A britek mindig képesek meglepetést okozni nekem. Például itt van a földigiliszta futtatás vagy a sajtkergetés, lehetőleg egy  irtó meredek domboldalon véghez víve a műveletet. Az adóikkal sincsen másképp.

1660-tól egészen 1689-ig dívott a kandalló adó és emiatt, hogy ne kelljen fizetni, rengeteg házban befalazták ezen tűzrakóhelyeket. Miután ezt eltörölték, megérkezett még egy gyöngyszem : az ablak adó. Igen, minden házat, viskót és palotát megadóztattak ablak ügyben. Az adóbehajtóknak egyszerű dolga volt: megszámolták hány ablak van a házon. 10 ablak alatt 2 shillinget, 10-20 ablak között 6 shillinget, 20 ablak felett pedig 10 shillinget kellett fizetni. Ennek az lett az eredménye, hogy az angol otthonok kevés ablakkal épültek és ez súlyos egészségügyi kockázatot jelentett.  

Ezt az adót 1850-ig megtartották.

Voltak még sokkal érdekesebbek sarcok is. Valahogy az 1700-as években években imádták az enteriőr adókat, mint a tapéta- szőnyeg-vagy a gyertya adó. Megadóztatták a divatkellékeket is. Létezett kalapadó, parfüm-és parókakészítő adó is.

Mivel ebben az időszakban nagyon elszaporodtak a kártyabarlangok,  a szerencsejátékot is felügyelet alá vonták. Elsőnek a kockajátékokkal kezdték a 16. században, majd 1710-re megötszörözték az adó értékét és a kártyát is hozzátették, mint adóköteles szerencsejáték eszközt. Az emberek alkalmazkodtak a zord időkhöz,  hamisítani kezdték a kártyákat és nem vásárolni. Viszont ez az adó egészen 1960-ig létezett.

A fura újkeletű adók egyike a  környezetvédelmi adónak is  minősülő tehénszellentés adó. Az ok amiért a bocipukit megadóztatják, az a szellentésben lévő magas metán és széndioxid tartalom miatt van. A kecskék, szarvasmarhák, birkák és minden olyan állat, amely összetett gyomorral rendelkezik, az mind ilyen esszenciális galambocskákat ereget, ami nincs jó hatással a környezetre,  és ezért szabtak ki rá adót.  

Nem jelentéktelen mennyiségről van szó, a mintegy 1,5 milliárd szarvasmarhát teszik „felelőssé” a globális felmelegedést okozó metángáz-kibocsátás 18 %-áért!  Elsőnek Új-Zéland kormánya javasolta, de már az EU államai közül Dániában és Írországban is alkalmazzák.

A világon mindenhol adózunk és mindenhol van valamilyen illeték. Vagy mégsem? Van egy hely, ahol az adót mint szót sem ismerik.

Az országban kevesebb,  mint 400.000 ember él, akiknek nem kell adót fizetniük, mivel anélkül is fenntartható minden. Ingyenes az orvosi ellátás, az állam lakásokat is ad az embereknek és a rizs árát is megtámogatja. Így nem csoda, hogy annyian tisztelik és imádják szeretett vezetőjüket a brunei szultánt.

Láthatjuk, érdekesebbnél érdekesebb adók születtek a történelem során. Mint rendes polgár adózunk és reméljük ( reméljük hangsúlyozom), hogy a befizetett összeg tényleg minket szolgál.

Isaac Asimovot idézve:

“Adóim összege évről évre egy nagyságrenddel magasabb, mint amennyit legmerészebb álmaimban (doktorálásom idején) összes jövedelmemnek elképzeltem - és úgy fizetem ki, mintha a fogam húznák. Az adókat mégis kivetik, mindenki tiltakozása ellenére, mert feltétlenül megköveteli - mindenki! Megköveteljük, hogy az állam fenntartson különböző költséges szolgáltatásokat, s ehhez tetemes és bonyolult adózás szükséges. Megkövetelni a szolgáltatást, de panaszkodni, hogy fizetni kell érte - ez képmutatás, ha értik az ellentmondást, és gyengeelméjűség, ha nem.”

Úgy gondolnánk Japánban nincsen karácsony - habár az egyik államvallásuk a kereszténység- japán lakosság 1%-a keresztény, de az idősebb generáció szinte tudomást sem vesz róla - pedig megtartják a karácsonyt, csak egy kicsit másképpen.  Japánban a karácsony mindenhol megtalálható, de teljesen más szerepet tölt be.

A japán karácsony a Valentin naphoz hasonítható vagy olyanféle. Az áruházak ilyenkor óriási profitot termelnek náluk is, de a japánok számára itt az a legfontosabb, hogy ne egyedül töltsd el ezt az időszakot. Elég cikinek tartják, ha nem keresel társaságot magadnak. Pontosabban nem mész randizni. A Szent Este - tehát december 24. - a deeto-ról szól, a randevúról, amely szó egyébként az angol “date” vagyis magyarul a  randi szóból származik, egy kicsit japánosítva.

Miért fontos, hogy ilyenkor randizz valakivel? Azért , mert  úgy tartják, ha ezen a napon nem találsz magadnak senkit, akkor egész évben nem fogsz, de akár egész életedre így maradhat ez a helyzet. Elég vicces, ahogy - főleg az angol nyelvből átvett- karácsonyhoz tartozó szavakat, köszöntéseket lerövidítik. Néha nagyon nehéz rájönni az eredetijére.  Az egyik ilyen a “lonely Christmas “ - ami ugye magyarul magányos karácsonyt jelent - aminek a japán verziója a a ronkuri, azaz az egyedül töltött, magányos karácsony. Ilyenkor egy kicsit megőrülnek a japán fiatalok és ha a ronkuri áll fenn, akkor sokan kétségbe esve keresnek partnert maguknak erre napra. De vajon hol? Nem máshol, mint a közösségi oldalakon, amiket elárasztanak a kétségbe esettnél kétségbe esettebb üzenetekkel: “randi partnert keresek”.

A dörzsöltebbek ilyenkor sem esnek kétségbe - minden szokásban van egy amolyan jolly joker - kiskapu effekt, ami jól jön ilyenkor-  mert rendeznek egy kis összejövetelt, amolyan csaj-(joshikait)  vagy kanbulit (danshikait), hogy ne legyenek egyedül. Viszont nem mehetünk el amellett, hogy náluk ez a vásárlás ünnepe, ilyenkor a kereskedelem óriási profittal zár.

December 24-én ugyanis mindenki dolgozik, mert csak December 23. a Akihito császár születésnapja ünnepnap, ami egyben munkaszüneti nap is. A karácsony Japánban csak  1 napra korlátozódik, igaz az országban már a halloween-i őrület idején megjelennek a karácsonyi kis kütyük. 

A KFC- csirke kérdés
 

Furcsának tűnhet, hogy a Japán Karácsonyról írok bejegyzést és egyszer csak szóba kerül a nálunk is kapható KFC csirke. A káefcés csirke kifejezetten fontos része a japánok Karácsonyának, ugyanis nélküle - mármint az ünnepi csirkés kosár nélkül - nem lehet elmenni randizni.

A karácsonyi vacsora fénypontja számukra a csirke, ha nem is esznek KFC-ben, akkor is csirkés dolgokat készítenek. A “tradicionális “ vacsi itt még nem áll meg, mert ők ilyenkor - a bulikra vagy a randikra és karácsony alkalmából- rendszeresen sütnek vagy rendelnek- nem mákusgubát vagy karácsonyi pudingot- hanem tortákat. A “kurisumasu  keeki” nagyon népszerű  - bár fura és nagyon kelendő- édesség. Már novembertől le lehet adni az előrendelést bármelyik boltban. Igaz, valahol nálunk is  kerül az ünnepi asztalra torta, de nincs meghatározva, hogy ennek a sütinek ilyennek és ilyennek kell lennie. Japánban van. Kifejezetten erre az alkalomra sütik ezeket az édességeket, fontos szabályokat követve.

Az eredeti  kurisumasu keeki vaníliás piskóta tejszínhabbal, a eperrel és csokoládéval a tetején. És ez még nem minden édesség-fronton, mert rendelhetünk akár karácsonyi jégkrémtorták is, ami állítólag finomabb mint az előző, bár én még nem próbáltam ki. Karácsonyi ajándékot azok cserélnek egymással, akik ünneplik- főleg a fiatalok, szerelmes párok, barátok és családon belül főleg a gyerekek kapnak valamilyen kisebb, kedves ajándékot. Az idősebbek nem igazán foglalkoznak ezzel a náluk újkeletű dologgal. 

Náluk Karácsony első napján már lekerülnek a díszek a boltok, szórakozóhelyek és az otthonok falairól, illetve a fákról és máris elkezdenek készülődni a Japán újévre, amely egy újabb alkalom az ajándékozásra.

Az élet egy utazás, vallják sokan és ezzel én tökéletesen együtt tudok érteni.

Imádok utazni, szeretem a kalandokat az új kultúrákat, amiben benne van az adott hely hangulata, konyhájának ízei és a furcsaságai is. Nem igazán nevezném magam biztonsági játékosnak az élet ezen területén, mert soha nem úgy érkezem egy másik országba, hogy “engem kirabolnak megölnek “ mantrát mondogatnám magamnak. Szoktam figyelni a pénzemre és az irataimra, de nem paranoid módon. Alap járaton pozitívan állok hozzá minden utazáshoz. Viszont az igaz, hogy egy adott ország közbiztonsága sokat nyom a latba, hogy a turisták kedvelt célpontja legyen. Világ szerte változó ez a tendencia, meg szubjektív dolog eldönteni, hogy mit tartunk biztonságosnak. Persze az kifejezetten pozitívnak és vonzónak tekinthető, hogy nem vágják el minden sarkon a torkunkat, miután kiléptünk a szállodából.

A felmérések azt bizonyítják, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országa Japán. Tudom ott a jakuza, de őket nem érdeklik a turisták. Japánban megtörténhetnek veled olyan különleges dolgok, hogy ha elveszíted a pénztárcádat, a táskád,  bármidet - mondjuk a metrón - akkor a vállalat utánad küldeti vagy ott a helyszínen visszakapod maguktól az utasoktól.

Hihetetlen nem? Japánban mindez elképzelhető, mivel a közbiztonság - akár csak egy zen kert- szinte tökéletes. Köszönhetően annak is, hogy  a bűncselekmények száma alacsony, az utóbbi 10-12 évben gyakorlatilag nem romlottak a statisztikák. A törvényeik szerint semmilyen szúró vagy vágó fegyvert - rengeteg és szigorú engedély kell hozzá- nem hozhatsz az országba és nem is tarthatsz magadnál. Ugyanis a japán rendőrség, akármikor ellenőrizhet téged mint külföldit. Átkutathatja a táskádat szúrópróbaszerűen, akár egy múzeum előtt is. A rendőrök döntik el, hogy a tárgy ami nálad van veszélyes e vagy sem. Célszerű a békés utat választani mindenben, mert a rendőrségi előállítás a nálunk megszokottnál kisebb vétségekért is előfordulhat, és időtartamában jócskán meghaladhatja a Magyarországon jellemző mennyiséget (akár 23 napig is eltarthat).

Akár családdal vagy egyedül vágunk neki egy ilyen útnak - függetlenül attól, hogy nő vagy vagy férfi, mert szerintem egy férfit ugyanúgy érhet atrocitás, mint egy nőt -  akkor Japán az egyik legjobb választás. Ott ugyanis a biztonság, a becsületesség nem csak legenda, hanem a mindennapok szerves része, viselkedésük alapja. Ez pedig olyan szinten működik, hogy tavaly Tokiót választották a legbiztonságosabb metropolisznak. Az előző példánál maradva a tömegközlekedési eszközökön nem kell tartani a zsebesektől, nincsenek az utcákon kéregetők, tolvajok.  Sötétedés után is biztonságosak az utcák, így simán lehet jönni -  menni.

Átverésről itt szó sincsen - konkrétan és szó szerint- , mert a japán eladók vagy bolt tulajdonosok senkit nem vernek át - még idegen országból jövőket sem- mikor náluk vásárol. Maga a biztonság és a jó szervezettség hangulata - biztonság tudata - már az első pár órában megérzi az ide látogató. Kihelyezett rendőrbódék vannak minden negyedben, az állomások és a tömegközlekedés zavartalanul működik, az utasok csendesek - oké hulla fáradtak is egyben - és bárhol szabadon hagyható bicikliket lehet látni. A szabályok követése a japánokban ösztön szerűen működik, betartanak mindent ,ami azt sugallja , hogy itt velem semmi rossz nem történhet.

Fordítva ez, sajnos nem igaz. Európába látogató japánjainkon gyakorolnak a kezdő zsebtolvajok és szélhámosok. Ők pedig könnyű prédák, mert nem szokták meg, hogy van ilyen is. Ezért is járnak csoportban folyamatosan, mert a biztonság érzetüket  így növelik és jobban résen tudnak lenni.  

Japán egy olyan ország, amelynek törvényei szigorúak és néha nekünk európaiaknak egészen elképesztő szabályokat is betartanak, de biztonságos is.

Szerte a világban igaz, ha ellátogatok egy másik országba - aminek kultúrája merőben eltér az enyémtől - utána nézek alapvető dolgoknak : a szokásaiknak, az életmódjuknak, a tabuikat - akár a törvényeknek is-, hogy az ott töltött idő tökéletes legyen és mentes minden fajta félreértéstől.

A jin és  jang azon fogalmak összessége, amely az egész világegyetemet mozgatják. Az ókori keleti bölcsek ismerték fel elsőnek az energiák támogató és pusztító jellegét. Megfigyelésüket levezették bármely természeti jelenségre , az anyagokra, az emberi testre, a lélekre és az egészségre. Szerintük az élet és a mozgó univerzum a jin és jang irányába mozdul el minden időben és térben.  Pontosabban a jintől indul és a jang felé halad az energia.

A téli fáradságtól (jin) a tavaszra jellemző aktivitáson keresztül a jang nyugalmi állapotához vezet a körforgás.  A jang jellegű energia az égből áramlik a föld felé és ott is száll alá a mélységekbe. Ezzel szemben a jin energia az ég felé áramlik. Emelkedésével egyre jobban szétterül és mozgása lelassul.

Ebből következik, hogy amíg a felfelé haladó jin lassul és hűl, addig a lefelé szálló jang energia sűrűsödik, felgyorsul és összpontosul.Ezen folyamatotok nézve, amely mozgásban van és fejlődik vagy hanyatlik a jin inkább nagyobb kiteljesedett dolgokra mutat rá, míg a jang a kisebb és sűrűbb,  a dinamikusabb lépéseket szimbolizálja. Feltétlenül meg kell jegyeznem a félreértések elkerülése 
végett, hogy nem szabad valamit vagy valakit csak  jangnak vagy jinnek nevezni.

Semmi sem csak jin vagy jang.
Igazából minden jin és jang és egyben semmi sem az.

Az itt látható ősi szimbólum a maga egyszerűségében fejezi ki ezt a tanítást.

A bal oldal fekete része a jangot ábrázolja, de magában foglalja egyben a jint is.

A jobb oldalon a fehér jin impériuma látszik, amely szintén magába fogadja a jangot.

Ahhoz, hogy igazi képet kapjunk erről mindent átölelő energiáról egy nagyon szép és élő szimbólumhoz fogok nyúlni, amely milyen véletlen a fa lesz teljes pompájában. Levelei, ágai és törzse a jint jelképezik, míg a jang a mélyben szétterjedő – növekvő gyökerekben ölt testet.

Ugyanígy, ha intellektuális vagy lelki beállítottságunk erősebb akkor inkább a jin energia kíséri életünket. Aki gyakorlatiasabb és földhözragadtabb az inkább a jang energiát birtokolja. A testben vagy lélekben rugalmasabb, könnyedebb személyek inkább jinnek ,mint azok akik merevebbek és nehéz természettel bírnak, mert őket a jang uralja. Éjszaka, mikor pihenünk, alszunk hagyományosan a jinhez sorolják, míg a nappalokat,  amelyekben aktívak és tett erősek vagyunk,értelem szerűen a jang irányítja. A hideg tél, amikor a természet és az emberek is visszahúzódnak jin időszaknak minősül és ugyanígy működik az energia másik a pólusán is. A nyár időszaka, amikor minden forró, napos és energikus tartozik a jang minőséghez. Bár a tél beköszöntével passzívabbak vagyunk és a körülöttünk lévő világ is mintha egy pillanatra megállna és az idő is lassabban telik, de a szunnyadó természetben azért megfigyelhető a jang energia mozgolódása is.

Nálam bölcsebb emberek úgy tartják, hogy a tél beállta adja meg azt a lehetőséget, hogy felkészüljünk a tavaszra és új terveket kovácsoljunk. Célszerű végiggondolni, megalapozni a jövőnket és törekvéseinket. Ugyanígy szervezetünk alvásközben az éjszaka idején, életerővel töltődik fel. A testünk ösztönösen felkészül energetikailag a következő napra, annak nehézségeire és megoldásaira. Az emberek a kezdetektől rengeteget tanultak az őket körülvevő világból, a természettől és a természeti jelenségekből. Elődeink nem véletlenül sorolták a jin és jang jellemzőit a természet, az elemek, az évszakok és a csillagok állásához. Látszólag a jin és jang minőség jól elkülöníthető, pedig vigyázni kell a kategorizálással, mert mindkét minőség létezik külön, de még sem.

Minden egy, a különbség csak látszat.

Előző bejegyzésemben Okinawáról, mint potenciális és egzotikus nyaraló helyről írtam, de a most nem csak a tengerpartokat, szórakozási egységeket fogom bemutatni, hanem magukat az okinawai embereket, akik nem japánok - illetve azt, hogy viszonyulnak Japánhoz és az idegenekhez; azon belül kultúrájuk egy igen fontos részét, az egyik legnépszerűbb harcművészeti ágat: a karatét.

Akkor nézzük meg közelebbről az okinawai embereket, ami azért is érdekes, mielőtt lejapánoznánk őket, le kell szögeznem : ők nem japánok, bár a nyelvük közös ágról ered , még is nehezen értik meg egymást.

Ők a rjúkjúi vagy  ahogy saját

magukat nevezik : uchinaanchūkök.

A rjúkjúi nyelv különleges abból a szempontból, hogy összesen 800 nyelvjárás létezik! Viszont most nem fogok lingvisztikai öngyilkosságot elkövetni, hogy mindet ecseteljem. Tehát maradjunk az egyszerű dolgoknál, kedves olvasóm: a rjúkjúi nyelven belül 5 nyelvet különböztetnek meg.

Ezek pedig a következők : az okinawai, az amami, a mijako, a jaejama és a jonaguni. Ezen nyelvek között jelentős tipológiai eltérések találhatóak.

A rjúkjúi nyelveket mintegy 1 millió ember beszéli, ám legnagyobb részük az idősebb korosztályból  kerül ki, a fiatalabbak már szinte mind az okinawai japánt beszélik, igaz értik őseik nyelvét, de a mindennapokban már nem használják. Sokszor lehet találkozni ezzel a kettősséggel Okinawa városaiban, mert kiírják Japánul és rjúkú nyelven is az információkat.

Oké, ha a nyelvekben különböznek, akkor még miben?

A mentalitásban.

Az éghajlat, a trópusi meleg egy kicsit lazábbá teszi őket. Nyugodtabbak, ráérősebbek, de nem annyira közvetlenek, inkább szégyenlősek és ami még érdekesebb, kerülik az idegenekkel a közelebbi testkontatktust, ami ázsiai népeknél nem annyira bevett szokás.

A főszigeteki japánok sem fognak megölelgetni, de ők simán leülnek melléd a buszon vagy a metrón. Az okinawai őslakosok és az ottani  japánok nem. Inkább végig állják az egész utat. Ez nem modortalanság részükről, egyszerűen szégyenlősek.  

Az  itt élők nagyon békések és békeszeretők, nem igazán lehet hallani panaszkodást vagy hangos szóváltásokat. A béke iránti vágyuk főleg a második világháború alatt történt borzalmakra vezethető vissza. Az amerikai katonák kegyetlenkedései mély nyomott hagyott a sziget lakókban és az utóbbi kutatások azt mutatják, hogy a még mindig ott állomásozó amerikaikat szeretnék határukon kívül látni.
 

Hitük, vallásuk

A rjúkjúi vallás ősi animista - sámánista vallás. Pontosabban ezekkelel a gyökerekkel rendelkeznek, de a Japánban lévő más vallások, így a sintoizmus, a buddhizmus vagy a kínai vallásfilozófiai irányzatok, mint a taoizmus vagy kungfucianizmus is hatással voltak az ősi hiedelmekre.

A sámánok kizárólagosan csak nők lehettek, mert a főistennőjüket  - ugyanúgy mint a sintoizmusban Amaterasu (天照)) - Amamikut - kinek férfi és női oldal is van- szolgálják, aki  az otthon és a tűz istennője .  

Mindig a család legidősebb nő tagja végezi el a neki szánt szertartásokat.

Napjainkban szinte minden családnak 3 szentélye van a házban: egy sintoista, egy buddhista és az ősi vallást képviselő hinukan  szentély, de először mindig az otthon istennőjének szertartását végzik el.

A Rjúkjú-szigeteki vallást gyakran nevezik kosintónak is, amelynek jelentése „az ősi istenek útja”, mert Japánban a sintó legősibb változatának tartják. Az ősi vallásban - mint nálunk is - tisztelték az állatok, növények szellemeit.

Tulajdonképpen istenként tekintettek rájuk.

A természettel való harmonikus együttélés a mai napig “természetes” számukra. A mára kialakult vallásban, amely igazából a sintoizmus-buddhizmus- sámánizmus  keverékén  nyugszik  fontos helyet kapnak a kamik (istenségek) és az ősök tisztelete.

A kamik ereje igen nagy, így képesek az emberek életébe beleavatkozni. A balszerencse okát gyakran ennek a kapcsolatnak az elhanyagolásában, illetve az ősök iránti tiszteletlenségben keresik.

A mai napig a  nők töltik be a vallási vezetők szerepét, az élükön a főpapnővel,  a noroval. A főpapnők ismerik csak az összes rituálét és szorosan együtt működnek a varázslókkal (icsidzsamá) és jósokkal (sandzsinszó), akik mind férfiak. Utóbbiak számítják ki a megfelelő napot a jeles eseményekhez, mint például a házépítés vagy a házasság. A vallási szertartások idejét holdnaptár segítségével számolják ki.

A két legfontosabb ünnepeik közé tartozik  a Holdújév, illetve az Obon fesztivál, amikor a halottak néhány napra visszatérnek az élők közé.

Obon fesztivál - a szellemek eljövetele  Sok különleges mitológiai lénnyel rendelkezik ez a vallás.

Az egyik legismertebb a sisza sárkánykutyákhoz kapcsolódó hiedelmek.  Mindig 2 sárkánykutya őrzi rjúkjúi házakat.

Feladatuk megvédeni a ház lakóit, akár az ártó szellemektől, akár a gonosz emberektől, katasztrófáktól. Így ebből funkcióból kifolyólag a házak elé vagy
tetőkre, illetve az ablakokba szokták helyezni őket, mindig párban. Az egyik sárkánykutyának csukva a másiknak nyitva kell lennie a szájának. A nyitott szájú sárkánykutya a házba belépő férfi (aki nem családtag) lelkét elveszi és csak távozáskor adja neki vissza, hogy addig amíg bent tartózkodik, békesség legyen a házban. Léteznek másfajta szellemek is, mint például a kidzsimunák, akik 3-4 éves gyermek-kinézetű szellemek, a tengerparton élnek és hirtelen kialakult tüzeket - tűzvészeket okozhatnak, mert ellopják  a papír lámpásokban égő tüzet, de le lehet őket “fizetni” édességek felajánlásával.

Cukik.

Okinawa-Te

A szigetek elhelyezkedése miatt, rengeteg hatás érte az ott lakókat Kínából és Japánból is. A vallások, filozófiák a kereskedelmi -és politikai szabadság vagy függőség mind hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen a puszta kezes harc     azon formája, amit ma úgy ismerünk: karate.

A 12. században kezdett kifejlődni egy külön állam ezen a területen amit ma Okinawaként ismerünk, amely 3 királyság igazgatása alatt állt. Mindegyik királyság élén egy független király állt külön állam berendezkedéssel, nemességgel és földesurakkal. 1429-ben Só Sin király egyesítette a 3 királyságot és 1526-ig, uralkodása végig .nevezik aranykornak ezt az időszakot.

A szigeteken Kína által előbb ismerték a lőfegyvereket, mint a japánok, de ez sem mentette meg őket a Japán hódítástól.  1609-ben a hódító szamurájok megtiltották a lakosság fegyverviselését. Erre dolgozták ki a fegyver nélküli harcmodort, de ennek voltak más előzményei is.

Az 1300-as évek körül Satto király uralkodása idején  kezdték el rendszerezni és oktatni  a harcosok számára a puszta kezes harcot, melyet akkoriban még „Te” - kezet jelent- néven ismertek. A tengeri szállítás és utazás miatt fel kellett készülni a támadásokra , ezért kellettek a jól képzett harcosok.  

A kínai kapcsolat révén elsőnek  kínai Kung-fu-t sajátították el.

A 15. századra a szamurájok érdeklődését is felkeltették  az Okinawa-Te technikái és tanulmányozni kezdték. Végül beépítették saját rendszerükbe, a Bushidoba.  A szamurájok esküt tettek, hogy az Okinawa-Te módszereit a szamuráj rend tagjain kívül senki nem ismerheti.

Az első igazi lépés az új puszta kezes harc létrehozásához a 1477-ben Sho Shin király által hozott lefegyverzési rendelet adta meg a lehetőséget.  Két ilyen iskolai is született : az egyiket „Te” néven ismeretes - amit nemesség tagjai fejlesztették, a másik oldalon pedig a „Kobudo” követői helyezkedtek el, melyet egyszerű emberek hoztak létre, halálos fegyverként használva a mindennapi használati eszközöket.
 

Aztán  1609-ben a  a fegyver viselést tiltó rendeletet még tovább szigorították a japánok. Ez  egy újabb lökést adott a fegyvertelen közelharc, önvédelem fejlődésének. Regénybe illően csak éjjel, félreeső helyen gyakorolhatták a technikákat.   Mivel nem mutathatták meg nyíltan harcművészeti tudásukat , ezért elrejtették őket a táncaikban.

Az okinawai férfi és női táncosok igen energikusan használják kezeiket és lábaikat tánc közben, minden mozdulatuk a kezdetetektől egészen a produkció végéig karate katara emlékeztetnek.

Az okinawa-te-nek két stílusban különböző irányzata alakult ki, mely technikában és fizikálisan is eltér egymástól. A Tomari és Shuri városokhoz és vonzáskörükhöz tartozó stílus a a shorin-ryu, a másik  ashorei-ryu, Nahahoz  és azon vidékekhez köthető, amelyek a  fővároshoz, a központhoz földrajzilag voltak közel. Funkcióját tekintve az utóbbit erős testalkatú, nagy teher bírású emberek gyakorolták. A keménységre tették a hangsúlyt, a mozdulatokat erős és tökéletes egyensúlyi állapotokból hajtották végre.

Az előbbi, shorin-ryu művelői a gyorsaságot, természetes mozgást és a légzéstechnikákat hangsúlyozták ki , ezért vékony testalkatú emberek számára vált előnyössé.

1868-ban a Meiji restauráció idején a karate hanyatlásnak indult. Értéktelennek tartottak mindent, ami hazai, és a nyugat majmolása háttérbe szorította a tradicionális hagyományokat, így a harcművészeteket is. Sok iskola és mester tűnt   el a feledésbe ezáltal, de a 20. század elején elkezdtek foglalkozni vele  nagyon komolyan és nekiláttak, hogy dokumentálják a karate kialakulásához köthető forrásokat.  1890-ben Okinawa teljes mértékben Japán fennhatóság alá került és végül engedélyezték a harcművészetek gyakorlását.

Így megnyíltak  dojo-k, amelyeket mindenki rangtól függetlenül használhatott gyakorlásra és tanulásra és ez a kezdeményezés hozzájárult a budo irányzatok fejlődéséhez és elterjedéséhez.

Imádom a vizet.

Azon belül a nagy nyílt vizeket, tavakat, tengereket, óceánokat. Nincsen ahhoz fogható élmény, mint amikor megmerítkezel minden élet forrásában és átadod magad az áramlatoknak.  Az utazás az egyik lételemem, szeretek új helyekre eljutni és olyan helyekről álmodni ahol még nem jártam. Elképzelem az utat amíg oda jutok, a tenger ízét, a Nap érintését és a különleges klíma fűszeres ízét.

Az utóbbi jelzők tökéletesen leírják  Japán egyik nagyon fontos szigetét: Okinawa-t.

Japánul - 沖縄本島 - Okinawa-hontō, vagy - 沖縄島 - Okinawa-jima hívják.

Ez a földi paradicsom a Rjúkjú - szigetekhez tartozik , amelynek  egyik érdekessége, hogy tulajdonképpen egy vulkanikus szigetkoszorú.

161 gyönyörű szigetből áll, és ez a szubtrópusi világ 1300 km-en nyúlik el a kelet - Kínai - Tengeren.

Az okinawai idegenek - Japán szemszögéből

Okinawa, igazán unikumnak számít, mert eleve az itt élők “igazából “ nem japánok
( hosszú ideje szeretnék magukat kisebbségként törvényesíteni).

A harcművészetek bölcsőjének is nevezik, 1945 - ben  az amerikai hadsereg itt (Iwo Jima) mért döntő vereséget a Japán Birodalomra  (a mai napig állomásoznak amerikai katonák Okinawán, a helyiek legfőbb bosszúságára), itt élnek a legtovább és a legegészségesebben az emberek és végül de nem utolsó sorban a szubtrópusi vegetáció és állatvilág teszi még egyedibbé.

A  Ryūkyū Királyság zászlaja 1875 és 1879 között

Okinawa történelmi érdekessége közé tartozik, hogy fekvése miatt közelebb van Tajvanhoz , mint Japánhoz, ezért a kínai kultúra és politika erősen hatott erre a világra. A Japántól való távolság és elszigeteltség teret adott kínai befolyásra Okinawán. A 15. században önálló királyságként működött, melyet Ryūkyū Királyságnak neveztek.

Élénk kereskedelmi és hintapolitikát folytattak mind Japánnal, mind Kínával, de a kicsiny és elszigetelt királyság hosszú ideig nem tudta fenntartani függetlenségét. Először Kína vazullusa lett, de az Edo- korban egy japán daimyō -meghatározott területet uraló vezetőinek megnevezése- is vazallusává tette, így ettől kezdve az állam két nagyobb hatalomnak is hűséggel tartozott.
 

A Meji restauráció idején fontos volt a Japánok számára, hogy meghatározzák határaikat és birtokaikat.

1872- ben a Ryūkyū Királyságot Japán bekebelezte és 1879-re létre jött Okinawa megye, mely 1945-ben ismét a hatalmi harcok kereszttüzébe került.  A végső felvonásban több tízezer civil vesztette életét (nem szabad elfelejtenünk a 2 atombombát sem, illetve azt, hogy Okinawán az amerikaiak lángszóróval estek neki az embereknek).

Ez a 3 tény kimeríti a háborús bűn fogalmát, csak az általában a győztesekre nem vonatkozik.

A kapitulációt követően a sziget az USA fennhatósága alá került. Igaz 1952-ben Japán visszanyerte függetlenségét, de a katonai bázisok még mindig fellehetőek a szigeteken.

Miért is érdemes akkor Okinawára menni ?

A szubtrópusi éghajlat, az állatvilág, a tenger és a rengeteg történelmi és kulturális különlegességek miatt. Okinawa központjából  (Naha) komppal vagy bérelt  autóval bárhova eljuthatunk. A tömegközlekedés nem annyira fejlett, mint máshol Japánban, mert vonat itt nincsen (helyette van a komp) és a régi buszokon nem érdemes zötykölődni. Tehát mozgásunkban a bérelt autó és a komp segédkezik. 

Nahától  körülbelül 2 órás komp-úttal megközelíthető a sziget búvárparadicsoma.

Az óceán lakói szinte szelídek, olyan szinten megszokták az embereket.

Láthatunk gyönyörű korallokat, teknősöket, színes halakat.

Ha a Karácsonyunkat szeretnénk itt  tölteni - nagy a kísértés a részemről - akkor megcsodálhatjuk a bálnák vonulását, az erre specializált bálna néző hajókon - olyan mint a “fishpiknik” csak nagyobb tengeri emlősökre tervezték.
 

A szárazföldön nagyon színes és nagyon változatos fauna és flóra képviselteti magát. Európai szemmel nézve minden nagyon nagy és vad színű. Lehet látni óriási trópusi virágokat, gyümölcsöket és pillangókat. Viszont -mint már említettem- ez egy szubtrópusi éghajlat, annak minden hozadékával. Tehát , ha valaki utálja a mérges kígyókat (számos fajuk él a szigeten), bogarakat vagy fél a pókoktól, az készüljön fel , mind fizikailag, mind lelkileg, hogy itt minden pók és bogár : nagy!  

Ha a jövőben Okinawára látogattok és meg akarjátok előzni a óriásrovaros találkozást, akkor elsőnek úgymond tréningként nézzétek meg a csodás Ryugujo Pillangó Kertet! Miután megtapasztaltátok a természetnek ezen csodás gyermekeit,  semmi gond nem lesz a többivel, egyszerűen asszociáljatok pozitívan!

De azt pozitívumként kell megemlíteni , hogy szép színűk van vagy megkóstolhatjuk őket, mint helyi specialitást.

No nem a pók-bogár koktélként, hanem habu-borként. Habunak a mérges kígyókat nevezik és a hasonlóan a tequilához, a párlatokba teszik a jobb sorsa érdemes hüllőt.
Így biztos erősebb a bukéja.

Azért lehet olyan programokat találni , ahol  elvétve se fogunk találkozni a kis ízeltlábú barátainkkal. Az egyik ilyen program, amely gyönyörű és látványos, az Okinawa szigetének északnyugati részén található Churaumi Akvárium.

Japán egyik legnagyobb, leglátványosabb akváriuma.

Megismerkedhetünk az óceánok állatvilágával. Az akvárium akkora, hogy bálnák, ráják úsznak benne és te mint ember megérezheted, hogy tulajdonképpen milyen kicsi is vagy.  Lélegzetelállító!

Az élő történelem

Okinawa történelméről beszél minden  várrom, - más néven a gusukuk- , illetve a világörökség részének nyilvánította Shuri vár is, amely Okinawa megye székhelyén, Nahában található, és a rég letűnt királyság nagyságát hivatott szimbolizálni. Érdemes ellátogatni Kokusaidōri- be , amely átmenet a bazár és a tematikus bevásárló utca között.

Feltétlenül érdemes megnézni és elmélyülni a helyi kulturális szokásokban, erre a programra  kitűnő helyszín  Ryūkyū Mura . Ez a kis történelmi falu nagyon sok programot kínál az ide látogatóknak.

Találkozhatunk itt a 15. századi mesterségekkel, kipróbálhatjuk magunkat fazekasként vagy szoborfestőként, esetleg megpróbálhatunk játszani a sanshinnon is.

Megfigyelhetjük az ősi tradíciók megelevenedését, hallhatunk taiko dob koncertet vagy az ünnepekhez kapcsolódó szertartásokat  kísérhetjük figyelemmel. A lampion fesztivált egyszerűen nem lehet kihagyni.
 

Tengerpart & Rileksz  ;)

A fő szigeten is több strandolásra alkalmas partszakasz található, azonban megközelítésük kocsi nélkül elég nehéz és költséges, így érdemesebb lehet komppal átutazni egy közelebbi kis szigetre, ahol a lélegzetelállító táj megcsodálása mellett pihenhetünk a parton, vagy akár búvárkodhatunk is az égszínkék, tiszta vízben ( szinte minden szigeten van búvár állomás , mely várja a profikat és a kezdő búvárokat is) .

Még több élményt nyújthatnak az Okinawa megyéhez tartozó délebbi szigetek is. A napozás és fürdés mellett kipróbálhatunk különböző tengeri sportokat - szörföt és az előbb említett búvárkodást -  bérelhetünk kicsi csónakokat és körbe hajózhatjuk az elszórt kicsi szigeteket, akár ki is köthetünk és élvezhetjük a szabadság édes ízét.

A tengerpartok közül lehet választani “civilizált” verziót - általában a szállodákhoz tartozó strandok tartoznak ide- ahol mindenfajta kényelemmel és könnyen megközelíthető vendéglátó egységekkel várják a pihenni és szórakozni vágyókat. A másik verzió, ha saját magad fedezed fel a pici kis öblöket, akár hajóval is, vagy létezik egy olyan lehetőség is, hogy bérelsz magadnak egy kis szigetet, amelyhez opcióként járhat egy kishajó is.

Mint mindenhol a világban, itt is különböző minőségű és árfekvésű szállások között lehet válogatni.

Megtalálható itt a luxus a sokadikon,5 csillagos szállodák, a japánok kedvenc sportjával, az óriási golf pályákkal és klubokkal  egyetemben, de lehet hangulatos kicsi bungalókat is használni vagy az előbb is említett saját bejáratú mini - szálloda szigeteket.

Sokszor írtam már Japánról, de ez a vidék talán még egzotikusabb és különlegesebb, mivel nem japán, pedig még is az.

Mindenesetre az biztos, hogy aki eljut Okinawára, Japán egy teljesen más arcát ismeri meg és különleges, látványos és szórakoztató élményekben lehet része.
 

Most, hogy mindenki foci lázban ég és folyamatosan a bejutásunkról és tovább jutásunkról beszél - bízik, reménykedik és gondolkodik - arra gondoltam bemutatok egy másfajta versenyt.

Amit Japánban ugyanolyan véresen komolyan vesznek, mint nálunk a focit és a szürke maci nacit (  :) ).

Konkrétan ez tényleg sportnak számít, a vele járó hozadékokkal, mint az edző, szurkolók, országos versenyek.  Igaz Dél - Koreában is gyakran van ilyen típusú verseny, de a  Japánok ezt kiterjesztették egyetemekre, középiskolákra  és cégek közötti versenyekre is .
 

Ez a verseny pedig, talán úgy lehet a legjobban lefordítani, hogy “szinkron menetelés”, aminek az alapjait a katonai alakzatokban kell keresni, amit átvettek a cégek és az iskolák is.

Itt most az egyik egyetemi verseny egyik résztvevőjének produkcióját tekinthetitek meg.

A múlt héten végig követhettük a tanárdemonstrációkat, a kockás inges  kontra fehér inges performance-ot, illetve anno aktulitását vesztett pártember visszatérését a közszereplés színpadára.

Azon gondolkodtam, miközben olvastam a híreket és követtem ezt a kockás inges forradalmat-amelybe nem tudom, hogyan férnek bele kockás ingesként  a magyar irodalom és történelem alakjai- hogy mi lehetne az a megoldás, ami valamilyen szinten közelebb hozná a feleket egymáshoz. Szerintem nem feltétlenül a nyugathoz kéne ragaszkodni – majmolni – hanem kelet felé kéne tekintenünk. Elképzelhetően sokat tanulhatnánk egy távol- keleti ország módszereiből.

A japán oktatási rendszerről biztosan hallottunk nyugati ember számára felfoghatatlan dolgokat- persze vannak árnyoldalai is, nem vitatom;  ezt a témát bővebben ki fogom fejteni egy másik bejegyzésben is - de mégis működik. Nagyon sokat nem változtattak az elmúlt években, de a különbözőségekről tényleg lehet példát venni.

Ahhoz tényleges képet kapjunk, fontosnak tartom, hogy ismertessem magát az oktatási rendszerüket. A japán gyerekek 6 éves kortól 13 éves korig járnak shougakkou- ba - általános iskolába – ezt követi az úgynevezett chuugakkou időszak  –  ez nálunk a középiskolának felel meg -  és végül az egyetem előtt tanulnak még koutougakkou- ban,  amit  főiskolaként lehet fordítani, de ez inkább főiskolai előkészítő. A chuugakkou és a koutougakkou is 3 éves képzést jelent. A jó egyetemekre vagy főiskolákra való bejutást  nem csak a teljesítmény, hanem a középiskola és a főiskola jó megválasztása is meghatározza. Nagyon nagy a verseny a tanulók és az iskolák között, és mivel a japán társadalom kifejezetten eredmény orientált, ezért elkerülhetetlen, hogy a gyerekek ne járjanak valamilyen szakkörre (iskolákban kötelező kurzusok vannak, amelyek kiváltják a magánórákat, mert olyan eredményesek) vagy a tanárok továbbképzésre.
 

A japánok úgy tartják, aki tanít az képviseli magát az intézményt, az egész tanári kart

és a kultúrát is.

Nézzünk meg elsőnek egy átlagos japán általános iskolát, egy shougakkou-t.

Kezdjük el azon a szinten, hogy lehet olyan közösséget formálni, amelyik vigyáz a környezete tisztaságára, nem rongál, hanem épít.  A japán iskolákban – teljesen mindegy melyik szakaszról beszélünk- nincs iskolai takarító, hanem a gyerekek takarítják ki az egész iskolát. Minden nap ebéd után az iskolai folyosókat, a mellékhelységeket, zuhanyzókat, az ebédlőt és az iskola udvarát is a tanulók takarítják ki. Az osztályok minden hét elején megkapják, hogy melyik csoportnak hol kell   teljesítenie  ezt a feladatot. Ennek a módszernek az a célja, hogy figyeljenek más munkájára és a környezetük tisztaságára.

Ez a figyelem működik is, hiszen ezzel a saját munkájukat könnyítik meg.

Náluk is választanak heteseket – ők felelősnek hívják őket- szinte hasonló a feladatkörük, mint itt nálunk, de itt a  felelősségen van hangsúly. A felelős feladatai közé tartozik többek között a helyben főzött ebéd kiosztása a társainak – ide beletartozik a terítés is – utána pedig összeszedni mindent és levinni a konyhára. A felelős gondoskodik az „osztály  kis kedvencéről”, ami lehet madár , teknős vagy béka, máshol kismalacot tartanak. Figyelnie kell az állat egészségére és takarmányozásáért is felel. Itt még nem ér véget a feladatok sora , mert neki kell frissítenie folyamatosan a faliújságot – programokról, új képzésekről – és az eredményekről, változásokról tájékoztatni az osztálytársakat.
 

 Mire beletanulnak, pont új feladatkört tanulhatnak meg .
 

Azt képzeljük el, hogy ezek a srácok közben folyamatosan tanulnak, dolgozatot és
házi feladatot írnak.

A kisállatokról való gondoskodás mellett , a japán oktatás fontosnak tartja , hogy közelebb hozzák a gyerekekhez  a természetet. A kisállatokkal az osztályteremben foglalkoznak, de ami nagyon érdekes- engem megfogott- hogy a takarmányt az iskola udvaráról szerzik be  az állatoknak. Pontosabban a saját tankertjükből.

Még a high tech Tokióban is, bizony. 

A tankert nem csak a biológia órához kell, hanem azért is, hogy a gyerekek megtanulják a növénytermesztést. A saját maguk által termesztett zöldségeket és gyümölcsöket szüretkor maguk dolgozzák fel  és később  az általuk leszüretelt zöldségekből és gyümölcsökből  lesz az ebéd. Azt eszik , amit megtermeltek. 

 

Tehát valamilyen szinten önellátóak ezek az intézmények és a kisdiákok megtanulják, hogy mennyi odafigyelés és munka kell a mindennapi élelmiszerek megtermeléséhez.

Japánban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a sportra, így az úszásra is.  Minden iskola rendelkezik –  amelyik nem,  az a közeli sportlétesítménybe küldi a diákjait- medencével.  Nem csak megtanulnak úszni, hanem a torna órák keretében rendszeresen űzik ezt a sportot. Mondanom sem kell,  hogy az úszómedencét és az öltözőket is a diákok tartják rendben. 

Ők is töltik fel és ürítik is ki a medencéket  és szerzik be az alapvető eszközöket.

A tanulmányaik során az általános iskola második felében a gyerekeknek lehetőség nyílik arra, hogy valamilyen jószolgálati  tevékenységet  válasszanak maguknak az adott évre.  A  jó ügy támogatása úgy valósul meg, hogy a osztályon vagy évfolyamon belül csoportokat hoznak létre és így dolgoznak közösen a választott  ügyön. A lényege, hogy ki kell találni valamit, amivel előre mozdítják az adott célt.  Ez bármi lehet a szelektív hulladék gyűjtéstől egészen irodalmi est szervezéséig.

 

Ez bármi lehet a szelektív hulladék gyűjtéstől egészen irodalmi est szervezéséig vagy az iskolai játékok újra festése is.

 

Ami számunkra elsőnek fura lehet, hogy az osztályok nem maradnak együtt. 2 évente újrasorsolják a diákokat. Ennek az a célja, hogy ne kényelmesedjenek el az adott osztályban és megismerhessék az évfolyamtársakat. A második érdekesség, hogy a speciális oktatást igénylő diákok –  tanulási nehézségekkel küzdő vagy nem súlyosan speciális tanulókról van szó  – együtt tanulnak a többi diákkal ugyanabban az iskolában. Ha csak egy ilyen típusú tanuló  van az egész évfolyamon, az iskola akkor is biztosít neki olyan nevelőt, aki segíti a tanulmányait.

Azért tanulnak együtt, hogy akinek segítségre van szüksége hozzászokjon a követelményekhez – felmentés nincsen – és azok a tanulók , akiknek nincsen ilyen hátrányuk, természetesen viszonyuljanak hozzájuk.

A nagyobb diákok lehetnek később mentorok is, akik segítik a kicsiket az iskolai életben. Megmutatják nekik, hogy milyen az iskolai élet, de nem ám  "kicsaplak az udvarra és találd fel magad!" címszóval!  Ez nagyon fontos megbízás a felsős fél számára, hiszen rajta múlik , hogy az újonc mennyire tud beilleszkedni. A kicsik számára ez nagy segítség, mert támaszt kapnak a nagyoktól, még akkor is, ha valamelyik tanárral vagy osztálytárssal probléma adódik.

A csoportfeladatokat is  tőlük tanulják meg először, és a kötelezően választott szakkörökre is elkísérik őket.

Kötelezően választott szakkörök .... ezek ténylegesen kötelezőek, minden tanulónak,  kezdve az egészen picitől a nagyokig, választaniuk kell legalább 2  fajtát, ha nem többet.  A szakkörök vagy klubok felhozatala nagyon széles.  A sportszakkörön keresztül, zenetanuláson át a sushi készítésig mindent felölelhet. Ezek mind nagyon jó csoportformáló erővel is bírnak, azon belül  fejlesztik is a gyerekeket.  Tulajdonképpen kiváltják  a  különórákat, amelyek itt  sem olcsóak. Azt hiszem, az benne a legjobb, hogy  a szakkörök kiváló minőségű oktatást nyújtanak. Tehát ez nem sima napközi, és a képzést tartó tanár érdeke is, hogy a diákjai jól teljesítsenek.

Japán teaszertartást gyakorolják  egy általános iskolában.

A teljesítésről is másképpen gondolkoznak, illetve az osztályozásról is.  Az érdekesség,  hogy az általános iskolások bizonyítványaiban nincsenek jegyek , csak jellemzések. Alapvetően nem a tantárgyakra helyezik a hangsúlyt- mint matek, nyelvtan stb. - hanem az órán tanúsított érdeklődésre. Az ilyen jellemzések segítik a későbbiekben őket a tanulmányaikban.

Ami még fontosabb, nincsen bukás az általános iskolákban – a középiskolákban már jóval szigorúbbak ezzel- aminek az oka, hogy  szeretnék úgy nevelni a gyerekeket , hogy ne a jegyekért hanem magáért a tanulásért tanuljanak.

Természetesen más a kultúránk és másképpen állunk hozzá bizonyos dolgok megoldásához. A mindennapi élettől kezdve  és most aktuálisan az oktatást tekintve is. Szerintem, igaz ez tényleg egy erős szubjektív vélemény, érdemes lenne egy – két alapvető dolgot átvenni.  Kifejezetten érdekelne, hogy milyen lenne, ha  a magyar iskolákban saját maguk után takarítanának a gyerekek és lennének tankertjeik is. Esetleg arra tanítani a gyerekeket, hogy magáért a tanulásért tanuljanak. Érdeklődjenek, nézzenek utána a dolgoknak, ne csak azt tanulják meg, ami a tankönyvekben található. A japán iskolák nagyra értékelik azokat a diákokat, akik tovább gondolják az adott témát. Sok előadást tartanak már egészen pici iskolás koruktól az életkoruknak megfelelő témákban – ami ugye nálunk nem működik, mert milyen stresszes dolog már ez! Következmény: szinte senki sem tud normálisan beszélni. 

A japán tanárok messzemenően figyelembe veszik a plusz munkát, és egyértelműen jutalmazzák is.

Visszatérve a jelen helyzetre kis hazánkban, itt nincs így. Saját tapasztalatként meg kell említenem azt, hogy aki érdeklődőbb és arra vetemedik, hogy teljesen belemerüljön egy adott témába, feldolgozza és meg is írja azt - mert szereti, vágyik a tudásra és arra, hogy átadhassa a többieknek – és végül nem az osztálytársak vágják el, hanem maga a tanár. El  se jut a többiekhez, mert olvasatlanul a tanári fiókban végzi. Sokszor találkozom ezzel a helyzettel – majd ez is egy másik poszt lesz, mert hosszú és összetett téma-  és meg kell  állapítanom, gyakran olyanok mennek el tanítani, akik nem hogy pedagógiai érzékkel nem rendelkeznek, de konkrétan személyiségzavarosak.

A japán nevelési stílushoz visszatérve;  ez a hozzáállás segíti a gyerekeket, hogy felelősséget tanuljanak és gondoskodjanak egymásról, figyeljenek egymásra.
A rendszer kemény, de élhető és célravezető.

Végül is ők túléltek 2 atomtámadást és a nulláról építették föl újra Japánt. 
 

Ebben az oktatási rendszerüknek is nagy szerepe volt.

Az üvegművesség egészen az ókorig nyúlik vissza. Az évezredek során az üveg alakításának művészete számtalan változáson ment keresztül. Más módszereket és igényeket szolgáltak ki a mesteremberek az évszázadok során, de egy valami nem változott.

A csoda, ahogy a földi anyag eggyé válik a tűzzel, hogy valami új alakban, újjászületve teremjen erre a világra. Francisco Lopez Serrano az régi módszerekhez nyúlt vissza, hogy megteremtse ezt a gyönyörű üveglovat.

Szinte az egész világot meghódította a rettegés. Félünk szinte minden hol és mindenkitől - már aki- így a leghétköznapibb dolgok is plusz rettegéssel bírnak. Mint például ez a kedves,  fehér ruhás,  arab nyelven halandzsázó és  táskával dobáló fiatalember is.
 

Ez vidámpark, elsősorban a gyermekeket célozza meg, de a felnőttek is több mint 30 rendkívül izgalmas hullámvasúttat próbálhatnak ki. Az egyik legnagyobb szenzációjuk a vízi vidámpark, amely magában foglalja a Szörfmedencét, a Lusta folyót, a Hullámmedencét, valami úgynevezett Nautic Jetet. Hozzáteszem több mint 25 vízi csúszda található itt, az egyik legmagasabb pedig 22 méterrel a föld felett található és legalább 195 méter hosszú. Hosszan tartó élmény a nyári kánikula kellős közepette.

A teltház fogalma egy kicsit mást jelent 

De mitörténik télen ezen a napon?

 A japánok imádják a fényeket. A karácsonyi és újévi időszak alatt- igen ők is ünneplik, mert sok keresztény él az országban azon belül divatként működik, mint más nyugati ünnep is - rengeteg helyen díszítik fel különböző fényszobrokkal és fényfüzérekkel a parkokat, tereket és épületeket.

Télen különleges fényszobrokat állítanak ebben a parkban, amiket egész évszakban csodálni lehet.


Íme: